Baba-mama foglalkozás
A Szarvas Gábor Könyvtár kiállítótermében babák és mamák gyülekeztek 2010. november 13-án. A Kerekítő Magyar Pedagógusok Egyesülete Kerekítő Ölbeli Játékklubot indított, és játékba hívta az édesanyákat és a 0-3 éves kisbabáikat.
A Kerekítő magyarországi pedagógiai kezdeményezés, mely a népi eredetű, ma is közkedvelt ölbeli játékok felelevenítése és közösségformálás céljából jött létre. Elindítója Jakabosné Kovács Judit budapesti drámapedagógus. A kezdeményezés nevét Kányádi Sándor Kerekítő című verse ihlette. A kisgyermekek számára az anyja ölében kerekedik ki első ízben a világ. A játszó gyermek és szülő, páros, kerek egészet alkot és az első évek önfeledt perceit, mint útravalót egy életre magával viszi.
Az ölbeli játékok rövid, mozgással, érintéssel kísért ütemes mondókák, mint a hintáztatók, lógázók, csiklandozók, cirógatók, dögönyözők. Ezek az első játékformák, melyeket még a beszélni nem tudó gyermekekkel is játszhatunk pár hónapos kortól egészen nagyóvodás korig. Ezeket a kétszemélyes játékokat a pedagógia bizalmi illetve kapcsolatteremtő játékoknak hívja.
A Kerekítő foglalkozások célja, hogy a szülők a mókázást és a dalolást batyujukban hazavigyék, a gyermekek pedig észrevétlenül raktározzák magukban a hallottakat. A foglalkozások közösségteremtés és hagyományőrzés formájában bővítik az édesanyák ölbeli játék repertoárját. A népi anyagnak köszönhetően, közös dalkincsünk, mondókatárunk átörökítése történik meg.
Módszertanunk dédanyáink öröksége, a játék. Játszunk, ahogy ők tették annak idején. Nem használunk gépzenét, nem adunk a gyerekek kezébe hangszert, élő hanggal és élő hangszerjátékkal zajlanak foglalkozásaink.
Magyarországon a Kerekítő foglalkozások egészen pici kortól óvodás korig várják a gyermekeket, szüleiket, nagyszüleiket, pl. Mondókás Móka – ölbeli játékok, népi mondókák és népdalok, Kerekítő Ölbeli Játékklub - Mondókás Móka és kötetlen vagy irányított beszélgetés kisgyermekes témákról, Tippentő – népzene és néptánc családoknak, Kerekítő Bábos Torna - bábjelentek, ölbeli játékok és tornaszeres játéktér.
Az adai „kerekítés” 2010. május utolsó hétvégéjén szakmai összejövetellel indult. Egyesületünk helybéli és vidéki, bölcsődés korú gyermekekkel dolgozó óvónők és egészségügyi nővérek számára képzést hirdetett. Célunk az volt, hogy emeljük a nevelői tevékenységünk színvonalát hagyományaink értékei segítségével. A képzés apropójaként a második napon kisbabás anyukákat hívtunk vendégül, hogy a résztvevők megtapasztalják, hogyan működik klub formában a Kerekítő foglalkozás. Jakabosné Kovács Judit drámapedagógus és Farkas Veronika óvodapedagógus gyakorlati bemutatóval tette színesebbé a tanfolyamot. 25 édesanya érkezett és játszott ölbeli játékokat 0-3 éves gyermekével a bölcsőde épületében, amelyet Ferenci Viktória óvodavezető biztosított egyesületünknek.
A tavaszi képzés megvalósításáért köszönetet kell mondanunk az I. Helyi Közösségnek és a II. Helyi Közösségnek, mert támogatásukkal kezdtük el a szervezést. Majd a Szekeres László Alapítványhoz benyújtott pályázatunk pozitív elbírálásáról is hírt kaptunk. A három támogatóval sikeres két napos képzést bonyolítottunk le. Kerekítő Tanoda – drámapedagógiai képzőműhely pedagógusoknak címmel, 21 pedagógus részvételével.
Magyarországon és immár Vajdaságban is más-más érdeklődési körű kollégákat köt össze a Kerekítő, amely közös pont az életünkben. A Kerekítő Magyar Pedagógusok Egyesülete határon túlról csatlakozott a kezdeményezéshez, és további tanfolyamok elvégzése után négy foglalkozásvezetővel úgy döntött, hogy a kerekítés örömét és sokoldalú lehetőségeit megossza és átadja minden érdeklődő felnőttnek. Hódi Éva igazgató asszony készséggel támogatta kezdeményezésünket, és hozzájárult ahhoz, hogy klubfoglalkozásainkat a Szarvas Gábor Könyvtár kiállítótermében bonyolítsuk le, ezért külön köszönettel tartozunk neki és az ott dolgozó munkatársaknak is.
Az adai Kerekítő Ölbeli Játékklub kéthetente, a baba-mama foglalkozások alkalmával kis közösséget alkot, amely kiszakadást jelent a hétköznapokból. Az ismert és új dalok együtt éneklése pedig édesanyának és gyermeknek egyaránt öröm és élvezet.
Ne feledjük, játszani nagy élmény! Várjuk a régi és új klubtagokat az ünnepek után, január 8-án.
Kerekítsük együtt a világot!
Lehoczki Gabriella
Kerekítő MPE