Mindig szerettem a kihívásokat

• Alapjában véve optimista vagyok, és ezért merem mondani, hogy az ember legyen bátor, váltson, ne riadjon vissza a megmérettetéstől, bizonyítson a munkáján keresztül, mert így értékes tapasztalatokra tesz szert. Én nem bántam meg, hogy váltottam, sok emberrel találkoztam és ismertem meg, bonyolult problémákat kellett megoldanom. Szembesültem olyan gondokkal, amilyenekkel nem találkozhat olyan, aki egy síkon mozog, aki egyazon világban és munkában tölti el életét. Az elmúlt kilenc év alatt kibővült a látóköröm, gazdagabb lettem a szellemi világomban, de a mai helyzetemnek is rendkívül örülök, mert most vagyok igazán otthon a munkámban, és azt teszem, amiről mindig is álmodtam…
      Így vall magáról és meglátásairól Barna Kolozsi Valéria szobrász, ma képzőművészeti tanár, az elmúlt kilenc évben pedig igazgatója a Szarvas Gábor Könyvtárnak, egyszerűbben a művelődési központnak.

Barna Kolozsi Vakéria

    • Hogyan is kezdődött az igazgatói pályafutása?
    – A kezdet valamikor 2001-ben volt, amikor az akkori igazgatónak lejárt a mandátuma, és mondhatom, felkértek, hogy vállaljam el ezt a posztot. Igent mondtam, mert nem állt tőlem távol a kultúra, előtte igazgató bizottsági tag is voltam, és különben is mindig a művelődés közelében voltam. Nos, amikor az ember elvállal egy ilyen felelősségteljes munkát, nem tudhatja előre, milyen helyzetek jelentkeznek, és mik várnak rá. Sokszor egy adott pillanatban kell megoldást találni vagy megbirkózni az adott problémával. Kihívás volt ez a számomra, de úgy érzem megálltam a helyem, mert az első négy év után egy éves megbízatási idő következett, majd utána még egy négyéves időszak. Ez év szeptemberében adtam át a tisztséget, és most már teljes mértékben a tanügyben dolgozom.
    •  Milyen gondokkal találta magát szemben, amiket maradéktalanul meg kellett oldania?
    – Ha egy mondatban lehetne válaszolni, ezt mondanám: nagyon sokrétű problémát kellett megoldani, legyen az anyagi vagy szellemi jellegű. Épp ezért erre a kérdésre bővebb magyarázat szükséges. Az anyagi vonatkozású gondokat maga az épület jelentette, kezdve a központi épület, majd a színház tetőszerkezetének rossz állapota, a mozi épületének elhanyagoltsága, a színház elavult és tönkrement felszerelése, maga a könyvtár helyzete, felszerelése és a könyvállománya, mindezt még tetézte egy sajnálatos baleset, ugyanis a főépületben, ahol a zeneiskola működik, tűz ütött ki, és jelentős anyagi kárt hagyott maga mögött. A szellemi jellegű gondok pedig elsősorban a minőséges rendezvények hiányára vonatkozik, a közönség visszahódítása stb.
    A legégetőbb gond az épület teljes tetőszerkezetének katasztrofálisan rossz állapota volt. Esőzések alkalmával számos helyen befolyt a víz, átszivárgott a mennyezeten, hullott a vakolat, a színházban nem volt megoldva a fűtés, a nyílászárók rosszak, nem lehetett minimális kényelmet nyújtani sem a nézőknek, sem a szereplőknek. Tudjuk, hogy a színháztermet nemcsak a színielőadások megtartására használjuk, sok helybeli amatőr egyesület is itt lép fel, ezért talán első célul ennek felújítását tűztem ki. Itt kell megemlítenem a mozi épületét is a Vuk Karadžić utcában, ami szintén leromlott állapotban volt. Egy ideig ugyan még működött a mozi egy magánvállalkozó jóvoltából, de csakhamar megszűnt, mert nem volt közönsége. Az épület viszont tovább romlott. Egy önkormányzati határozattal az ifjúsági szervezet vette át, némi javításokat végzett rajta, de ma használaton kívül áll. A könyvtárral kapcsolatban elmondhatom, hogy ugyancsak elavult felszereléssel rendelkezett, a polcok nem feleltek meg a követelményeknek, maga a könyvállomány sem volt tökéletes különösen, amikor Moholt leválasztották. A főépületben működik a zeneiskola is, ahol 2006-ban a meghibásodott és túlterhelt elektromos vezeték miatt tűz ütött ki, ami még tetézte az amúgy is nehéz helyzetet. 2007-ben a zeneiskolával közösen a Vajdasági Nagyberuházási Alaphoz pályázatot nyújtottunk be az épület felújítására, amit meg is nyertünk. A következő évben ugyancsak az Alaptól nyertünk eszközöket az összes tetőzet kicserélésére. El kell még mondanom, hogy a tűz az emeleti részen keletkezett, a kiállítási termünk felett, így az oltás alkalmával a mennyezet teljesen átázott, úgyhogy a kiállítási terem is teljes felújításra szorult. Ami még a mai napig nincs megoldva, az a főépület nyílászáróinak cseréje, mert tudomásom szerint az épület felépítése óta, ami 1952-ben történt, ablakokat, ajtókat még nem cseréltek.

A könyvtár épülete a felújított tetővel

    • Megítélése szerint mit hagyott maga mögött?
    – Most így visszatekintve, elmondhatom, hogy ma már látszik az elmúlt időszakban befektetett munka, megoldódott az egész épület fűtése, biztonságos a tető, tehát egy olyan intézményt hagytam ott amely teljes mértékben működőképes. Azt is bevallhatom, hogy nagy kedvvel folytattam volna a munkát, hisz most már egy megújult objektum áll a rendelkezésre, de nemcsak erre gondolok, hanem a művelődés többi összetevőjére is. Elsősorban a könyvtár korszerűsödik, noha még nem beszélhetünk ideális helyzetről. Készül az elektronikus feldolgozás, nemsokára az interneten is kísérhető lesz a könyvtár tevékenysége. Ma a színházlátogatás is kielégítő, sőt jónak mondható, működőképes, visszakaptuk a közönséget, a régi hangulatot, igényesebb darabokat is hozhatunk, emellett a községi rendezvények is minőségesebbek. Örvendetes, hogy a közönség soraiban sok a fiatal, akik igénylik az újat, és nyújtani is tudjuk nekik.

Az általa vezetett rajzcsoport kiállításának megnyitóján

    • Hogyan látja Ada művelődési helyzetét?
    – Megítélésem szerint mondhatom, hogy Adán van művelődési élet, van tartalom – egyének vagy csoportokon keresztül, mindegy. Kitartó és ambiciózus egyének viszik ezt terhet, oldják meg a gondjaikat ahogyan éppen tudják. Itt hiányolom az önkormányzat magasabb szintű támogatását. Tudjuk, hogy a kultúra is felépítmény, jövedelemszerezés nélkül, de elengedhetetlenül szükséges a társadalomban, így támogatásra szorul. Erős és jó gazdasági viszonyok között ez nem is képez gondot, ám egy leromlott gazdasági háttértől nem várhatunk sokat.
    • Mint igazgató elmondta a gondolatait. Mit mondana, mint képzőművész?
    – Ha szakmámhoz térek vissza, elmondhatom, hogy a képzőművészet is szorosan összefügg a művelődéssel. Itt három dolgot emelnék ki. Elsősorban a Novak Radonić Képzőművészeti Tábor újjáélesztését. Büszke vagyok arra, hogy éppen a legnehezebb időkben sikerült összehozni a tábort, neves képzőművészekkel, akiknek munkája természetesen itt maradt és egy szép kis gyűjtemény alakult ki belőlük. A másik dolog pedig az öt évvel ezelőtt beindított képzőművészeti csoport óvodás kortól a középiskoláig. Mint képzőművészhez, és mint tanárhoz is ez áll legközelebb hozzám. Láttam ugyanis, hogy az iskolákban mennyire mostohán kezelik a képzőművészeti nevelést, így azt gondoltam, hogy magánszorgalomból foglalkozom azokkal a diákokkal, akik ezt igénylik. Ha lehet alapfokú zenei képzés, miért ne lehetne alapfokú képzőművészeti képzés is – igaz nem intézményes formában, mert ha nem hozzuk felszínre a tehetséget, egyszerűen elveszik, pedig sok kis tehetséges rajzolónk van. Most ott állunk, hogy ismertek és elismertek vagyunk Vajdaságban, de országos szinten sem vallunk szégyent. A harmadik dolog pedig az eddig összegyűjtött képanyag bemutatása a nagyközönségnek. Ugyanis, egy dicséretes ötlet alapján a könyvtár raktárában porosodó képeket a városháza termeinek, irodáinak, folyosóinak falán fogja viszontlátni a közönség. Még azt is elmondhatom, hogy ma a zentai Bolyai tehetséggondozó gimnázium állandó tanára vagyok, ott a képzőművészeti csoportot vezetem és a szobrászatot tanítom a tehetségeknek.

Szoborcsoport. Barna Kolozsi Valéria műve

    Végezetül ugyanazt mondom, mint a bevezetőben: merészen váltani kell, én váltottam, nem bántam meg, most pedig azért vagyok elégedett és boldog, mert ott vagyok, ahol mindig is szerettem volna lenni.