Helytörténeti visszaemlékezések
ADA A FEJLŐDÉS ÚTJÁN

    Az 1699-ben megkötött karlócai béke nem hozta meg a várva-várt békét, mert miután I. Lipót császár megalakította a határőrvidéket, egy újabb problémasorozat jelentkezett. Ebben az időben a császár harcba keveredett a franciákkal, akik megállapodást kötöttek II. Rákóczi Ferenc, akkor még csak erdélyi fejedelemmel. XIV. Lajos francia király anyagi támogatást is adott Rákóczinak az osztrákok elleni harchoz. Rákóczi már 1702-ben támadta a határőrvidéket, főleg annak szerb harcosai miatt. Később, 1705-ben, amikor a magyar országgyűlés nagyfejedelemmé választotta, elfoglalta az ország nagyobb részét. Rákóczi hadaival a mi Bácskánk töröktől királyi sereggel visszafoglalt részét is végigjárta, – többek között Adánál is elhaladt a Tisza mentén.

ÜDVÖZLET ADÁRÓL, az 1900-as évek elejéről, a Szentháromság-térről,
a Szarvas-szoborral, a fatornyú nagyvendéglővel

    A kurucok felgyújtották a titeli prépostságot is, aminek már az Árpád-házi királyok idejében is királyválasztási joguk volt és részt vehettek a koronázási ünnepségeken is. Azonban Lajos francia király 1709-ben megvonta a támogatást Rákóczitól és erre már 1711. április 11-én, a szatmári béke után a kurucok letették a fegyvert, és ez a fajta zaklatás is megszűnt. A császáriak elfoglalták vidékünket és a szerbeknek 1711-1741-ig kiváltságjogokat adtak, vagyis tiltásokat vezettek be a magyarokkal szemben. Ezek a tiltások abból álltak, hogy a hátország szerb katonái, főleg szerb tisztjei nagyobb birtokokat kaptak. De 1751-ben megszűnt a tiszai határőrvidék és 1848-ig a koronakerülethez tartozott.
    Ada 1836-ban mezővárosi rangot kapott, az 1820-as évek derekától volt egy magyar és egy zsidó járványkórháza a mai Ðura Jakšić utcában. Az 1831-es nagy kolerajárvány idején ezekbe különítették el a kolerás betegeket. Egyesek szerint a határőrvidék magszűnésével az Osztrova név is eltűnt, míg mások szerint 1800-ig használatos volt. A nagy kolerajárvány, majd az 1848-as szabadságharc erősen megtizedelte a lakosságot. Az 1848 márciusában kitört szabadságharc az osztrákok és a magyarok között váltakozó sikerrel folyt, miután azonban az osztrákok oldalán az orosz cár is beavatkozott, a magyar honvédeknek három fronton kellett harcolniuk: az osztrákok, az oroszok és a délről támadó szerb és horvát erők ellen. Amikor 1849 januárjában a Batthyány-kormány feladta a Délvidéket, a magyar csapatokat Szabadkára és Szegedre vonta vissza, a szerbek könnyűszerrel elfoglalták Szenttamást és kegyetlenkedtek a magyarokkal, akik menekülésbe kezdtek Óbecse irányába, itt hozzájuk csatlakoztak a becseiek, majd a péterréveiek, a moholiak, adaiak és mind Zentára menekültek, abban bízva, hogy Szabadkáról vagy Szegedről segítséget kapnak. Ezt a menekülést nevezik a „nagy szaladásnak”. A segítség magyar részről elmaradt. Helyettük Tavankútról Jelašić bán horvát katonái jöttek, akik a szerbekkel Zentán több ezer magyart fejeztek le, levágott fejüket gúlába rakták. Ez volt a 48-as szabadságharc legnagyobb emberáldozata. Az én szépapám, Török Flórián is ott vesztette életét. Hodik dédapám meg így emlékezett a szaladásra:
    – Gyermek volt még, otthon túróslepényt sütöttek. A lepényt betették a kemencébe, és mint gyerekek, vártuk, hogy kisüljön. De nem bírtuk kivárni, mert menekülni kellett. Valamelyik tanyán húzódtunk meg, a túróslepény meg, természetesen, szénné égett a kemencében.
    A gazdasági fejlődés az 1850-es évek derekán visszaesett, akkor ugyanis hosszantartó szárazság volt vidékünkön. A jobbágyság némi földterülethez jutott, de képtelen volt rendesen megművelni a földet (részben nem is volt kötelező), ami így csak „ballangót” termett. Ezt télen szedték össze teának. Ez a közel húsz év volt a legkritikusabb időszak településünk fennállása óta. Az esők megérkezése után főleg a felszaporodott tanyavilág segített bele erősen a gazdaság fellendülésébe. Itt a gabona mellett már len- és kendertermesztéssel is foglalkoztak. Ott helyben fel is dolgozták. Voltak kender és len tilolóik, rokkáik, szövőszékeik. A kenderből zsákokat készítettek a gabonaszállításhoz. A lenből (lenvászon) alsóneműt készítettek.
    1850-ben kezdték a Tisza szabályozását, és 1860-tól a kotrását is megkezdték Titeltől Szolnokig. Ekkor már kisebb tengerhajók is közlekedtek rajta és gabonát szállítottak a nyugati országokba. Adának így előbb volt hajóállomása, mint vasútállomása!
    Az ipar fejlődéséhez nagyban hozzájárult a céhrendszer kialakulása. Már 1815-ben meg­alakult a takács, csizmadia és szabó-céh, majd 1819-ben a kovács, a lakatos, a kerékgyártó és az asztalos-céh. Ada mezőváros 1870-ben megváltotta magát a földesúri terhek alól. En­nek, valamint a nagy szárazság következmé­nyeinek ellensúlyozására megalakult a Váltó-alapítvány. Ez az alapítvány biztosította a Sándor-részben letelepült magya­roknak és tótoknak a portákat. Mivel az utolsó betelepültek Opitz Sándor plébános idejében érkeztek Trencsén és Nógrád-megyékből, a plébánosról Sándornak nevezték el ezt a városrészt. A Váltó-alapítvány biztosította az új katolikus temetőt és be is kerítette. Váltó János állíttatta fel a Kálváriát a stációkkal. Ő váltotta ki az új vásártér helyét a vasútállomástól az új teme­tőig, és ő biztosított helyet a szérűnek (búzakazlak helye csépléskor) a Pi­pacs-utcában, ami még az én gyerekkoromban is csak úgy piroslott a sok pipacsvirágtól.
    A téglaégetés vidékünkön már az 1300-as évektől virágzott, amit a korabeli kripták is bizonyítanak (a mai Pernyés területén). A téglaégetés folytatódott és az 1800-as évek végén négy téglagyára volt Adának. Ezek nemcsak a helybelieknek dolgoztak, hanem vidékre is szállítottak. Ekkor a vasútállomástól a kisbakterházig téglarakások százai vártak az elszállításra.
    Adának az 1900-as évben volt két mészégetője, négy fatelepe (búdája) és hét szélmalma. Bácskában 1855-ben Adán nyílt meg az első mezőgazdasági iskola, néhány évre rá a másik középiskola, a polgári iskola. 1889-ben fütyült be az első gőzmozdony Adára, amit a fiatal Csothi állomásfőnök fogadott. 1908-ban önálló villanytelepe, valamint pénzintézete is volt.
    Ha községünk kultúrájáról is meg kívánunk emlékezni, elsőnek Ada nagy szülöttéről, Szarvas Gáborról, mint nyelvészről és nyelvújítóról kell szólnunk, aki 1832-ben született, és akit községünk legkimagaslóbb személyiségeként emlegetünk. Kötelesek vagyunk azonban megemlékeznünk községünk fekete pontjáról, Rákosi Mátyásról is, aki mint Rosenfeld Mátyás született 1886-ban Adán, a Szent István utca 2. száma alatt (ma Karađorđe utca 2.).
    Hogy Adán pontosan és hivatalosan mikor kezdődött a tanítás, aligha tudjuk megmondani. A görögkeletiek első iskolájukat 1757-re teszik, a katolikusoknak meg már 1760 előtt volt iskolájuk, a Szécsényi iskola, a zsinagóga mellett (ebbe az iskolába még én is jártam). Az 1760-as években a zsidóság a Szécsényi iskola mellett megvásárolt egy placcot, ide épült a zsinagóga, a rabbi-lakás, az izraelita felekezet irodája, Kohn bőrösüzlete, Birn esernyőgyára és háza, Neuberger háza, Mandel nagykereskedése és a zsidó iskola.
    Ami az iskolákat illeti, Adán 1920-ig mind felekezetiek voltak, amikoris egy tollvonással megszüntették őket. A katolikusoknak 17 osztályos (17 tanítós) iskolájuk volt kilenc épületben. A görögkeletieknek öt osztályos (öt tanítós) iskolájuk volt három épületben, az izraelitáknak meg két osztályos (két tanítós) iskolájuk volt egy épületben a Kórház-utca sarkán (ma Vuk Karadžić utca, a volt Maja-üzlet). Az iskolák épülési sorrendje a katolikusoknál: 1800-as évek – Szécsényi iskola, egy osztállyal, a Baraparti iskola két osztállyal, a Központi iskola két osztállyal, a Gunarasi iskola két osztállyal, a Szent János iskola két osztállyal. A tanyai iskolák az 1850-es évektől kezdve épültek: Bakos iskola két osztállyal, Huszák iskola két osztállyal és a Csuzdi iskola egy osztállyal. 1902-1904 között a Zárda, kezdetben három osztállyal. A görögkeletiek a mai Tito marsall utcában, három épületben öt osztállyal, a zsidó iskola pedig két osztállyal, egy épületben. Itt hosszú ideig a Fischer tanító dinasztia tanított. A tanítási idő délelőtt 8-11-ig, délután 2-5-ig tartott.

Felhasznált irodalom:
Történések Bácskáról, Dungyerszki Gavró országgyűlési képviselő, 1778. Pest
Magyarország vármegyéi és városai, Dr. Borovszky Samu, Budapest, 1908.
A magyarok krónikája, Dr. Glatz Ferenc, Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1996.

Id. Török Máté