A pálya kezdetén
Ada jelenleg abban a helyzetben van, hogy igen gazdag kiemelkedõ színészekben, vagy színmûvész-jelöltekben, de mégis olyan visszás helyzetben vagyunk, hogy közülük egyiket sem láthatjuk Adán játszani, hacsak nem számítjuk az évente egy alkalommal, egy elõadás erejéig ide is ellátogató Tanyaszínház darabjait.
Tudjuk, valamikor ez fordítva volt: az akkor is kiváló, számos színészünk legtöbbje éppen az adai színpadon lépett fel és bûvölte el a hálás közönséget, úgyhogy egy-egy elõadás keltette benyomások, rezdülések hetekig beszédtéma volt a faluban. Vidéki fellépések csak az itthoniak után következtek.
A mai adai színészek legismertebbike Nagypál Gábor, õt követik az ígéretes színészpalánták, Raffai Ágnes, Mészáros Gábor, majd az idén lett színészakadémista Pámer Csilla.
Most Raffai Ágnessel, a mindnyájunk által jól ismert és kedvelt Gigivel beszélgetünk egy riport erejéig, annál is inkább, mert a Duna Televízió által kezdeményezett és támogatott Versünnep 2007. rendezvényen messze kimagaslóan õ nyerte el a legtöbb közönségszavazatot kapott határontúli versmondónak járó díjat, egy LG típusú házimozi-rendszert. Továbbá a Tanyaszínház idei túráján Adán és Moholon is vendégszerepelt és õ játszotta az egyik Pásztor szerepét a Pál utcai fiúkban. Ezen túlmenõen a Képes ifjúságban Tanyanapló címen hét folytatásban megírta a tanyaszínház társulatával átélt és megélt viszontagságok minden mozzanatát, ami tovább színezi sokrétû egyéniségét. Ennek alapján joggal kérdezhetnénk, hogy ennyi munka, ekkora tevékenység hogy is fér be a pici lány teljesítõképességébe? Õ viszont azt tartja, már nem pici, és egy kurta mondattal, így felel:
– Szeretem, ha fölperegnek köröttem az események!
A mi színésznõnk
Gigi életében meghatározó esemény volt a már említett Versünnep 2007 szavalóverseny, aminek eredményeképp Cselényi László, a Duna Televízió elnöke az erdélyi Szatmárnémetiben neki adta át a házimozi-rendszert, ami most a sok kábel tömkelegében ott díszeleg adai házuk emeleti kuckójában, tetszetõsen berendezett, tágas birodalmában. Leghelyesebb, ha errõl az egész versenyrõl idézzük a zsûrielnök, Szinetár Miklós összegzését:
„ A világ tele van olyan eseményekkel, amik gyakran sokszor izgalmasabbak, mint a mûvészet… és nagyon sokakban ez úgy él, hogy a mûvészet egy gyönyörû dolog, de nagyon unalmas. Na, nekünk ez ellen kell harcolnunk. Tudniillik, a mûvészet, ha unalmas, akkor lehet bármilyen értékes, lehet bármilyen szép, elvész. Azt kell mondanom, hogy vége.
„…Mi úgy díjaztunk, hogy kiemeltük azokat a produkciókat, amik az emberi értelemhez szóltak, ami megszólította önöket. Ahol egyszerre partneri kapcsolatba kerül a nézõ az elõadóval, és ahol a lent ülõ, vagy a képernyõ elõtt lévõ nézõvel is történik valami. Nem egyszerûen mûélvez – ahogy mondani szokták –, nem egyszerûen bólogat, hogy jaj, de szép!, jaj, de szép!, hanem valami megérinti: megszólították!”
A házimozi berendezéssel
Ez a sommás értékelés hatványozottan érvényes Gigi versmondására, hisz messze kimagaslóan õ kapta a legtöbb közönségszavazatot. Megszólította az egész Kárpát medencét!- Domonkos István vajdasági magyar (jelenleg Svédországban élõ) költõ Der springt noch auf (Valaki még felkel) címû versét szavaltam – mondja Gigi, de azt is hozzáteszi, hogy tudta volna õ még sokkal jobban is, de sok zavaró körülmény miatt érzelmileg nem volt éppen a csúcson.
Nekünk azonban, akik néztük a televíziós közvetítést, az õ fellépése volt a legkedvesebb, az õ versmondása volt a legközvetlenebb és a versválasztása is tökéletes!
Ez volt a verseny. De mi történik most veled?
– Másodéves vagyok az Újvidéki Mûvészeti Akadémia színész-szakán, és mire ez a riport megjelenik az adai újságban már Budapesten leszek, mert az egész osztály fél évig ott fog tanulni. Ennek mindannyian nagyon örülünk, nagy szakmai kihívást látok benne, és nagyon sokat tanulhatunk, nagyon hasznos tapasztalatokat gyûjthetünk. Egyszóval, nagyon nagyok az elvárásaim és nagyon sokat szeretnék tanulni. Ott majd elválik, ki mire képes, ki mire való!
Ha terveid nézzük, milyen színésznõ szeretnél lenni?
– Ez nagyon nehéz kérdés. Én még annyira a pálya elején vagyok, hogy mindent szeretnék csinálni: a hivatás egyedüli iránya még nem alakult ki bennem. Azt tudom, hogy szerepeket játszani nagyon szeretek, ha közönség elõtt vagyok, az valami leírhatatlanul szép élmény. Sokat, nagyon sokat szeretnék színházban játszani, de a színház mellett a filmezést is szeretném kipróbálni. Most azonban még a tanulás a legfontosabb feladat.
Tizenöt tantárgyunk van, olyanok, mint például a dráma-tan, verstan, nyelvészet, akrobatika, tánc, vívás, beszédtechnika, stb. Hetente 3 alkalommal vannak óráink, vezetõ tanárunk László Sándor. Õ volt a Pál utcai fiúk rendezõje is.
Õsszel azonban Budapesten leszünk és pontosan nem is tudom, mi vár ott ránk. Várom és szeretni fogom az ottani tanulást is.
Jelenet a Pál utcai fiúkból: Raffai Ágnes és Kovács Krisztián
(Tanyaszínház fotó)
Olvastam tanyanaplóidat is a Képes Ifjúságban.
– A képes ifi szerkesztõjének rábeszélésére írtam a tanyaszínházas naplót. Nagy megterhelés volt ez számomra, mert „civilben”, naponta én voltam a konyhás, nekem kellett az élelmiszer-bevásárlásról és –elkészítésrõl gondoskodnom. Az írás leginkább a pihenés kárára ment, de most már, így visszatekintve, elégedett vagyok a naplóval. Remélem, az olvasók is érdeklõdéssel olvasták. Részlet a naplóból:
„Indulunk. Izgulok. Hihetetlen, de izgulok. Új élet kezdõdik, érzem. Nemcsak én, a többiek is. Üvölteni szeretnék örömömben. Hosszú az út. Félszavak. Értem, érzem. Traktorok. Döcögünk. Nem baj, lassan lassulni kell. Hozzálassulni a nyugalomhoz, ami ránk vár. Lovaskocsik jönnek, rajtuk népviseletbe öltözött, mosolygó emberek. Aratóverseny. Hangulatteremtõ, jó jel. Néhány napja még a betonrengetegben hajszoltam a szebbet, a jobbat, a többet, beleolvadva a kilakkozott, agyonhidrogénezett tömegbe, most pedig már az a természetes, amikor a kötényes néni kortyol egyet a pálinkásüvegbõl.” (Tanyanapló, részlet, Képes Ifjúság, 2007. július 18.)
*
Gigi anyukája Raffai Klára tanárnõ, lánya pályájának alakítója, a versválasztások kigondolója, a versmondásokra való felkészülések irányítója örül lánya tehetségének, és szívesen beszél sikereirõl:
– Gigi a meséken cseperedett fel, és mindig nagyon élénken szívta magába a mondatokat, a történeteket. Óvodás korára megtanult olvasni, így óvodás társainak nem egyszer õ olvasta a meséket. Ez roppant népszerû dolog volt, lényegében innen indítható a pályája.
„És reggel van. És ha az ember gyermeke nem hallgat az édesanyjára, ne lepõdjön meg azon, hogy a szemének kinyitása fizikai fájdalmat tud okozni! Okoz is… Az iskolába való gyaloglás helyett kocsikázással indul a reggelem. Adáig. Ahol aztán szintén kocsiba vágom magam, és immáron édesanyámmal együtt még felvásárolunk egy-két boltot. A felderítõotthonban várjuk a többieket. Meg is jön az egész társaság. Ebéd: leves, rostélyos, saláták… Utána pihenni kellene. Furcsa dolog házigazdának, vagy valami olyannak lenni. Az ember azt szeretné, hogy minden a legtökéletesebb legyen, minden rendben menjen, mindenki vidám, boldog és elégedett legyen, közben pedig õ maga nem tud lazítani, feszült, ideges, fáradt, ebbõl kifolyólag rosszkedvû, ami viszont nagyon ragadós dolog. És magyarázkodnia kell, hogy mi a baja, holott semmi az égvilágon, csak… Furcsa dolog ez. Mindenesetre, amikor azt érzem, hogy most már kezdek beleszédüli az egészbe, kézen fogom az öcsémet és átmegyünk úszni egyet a szomszédos medencébe.” (Tanyanapló, részlet, Képes Ifjúság, 2007. augusztus 9.) |
Késõbb minden iskolai rendezvényen szavalt, megjárt minden valamirevaló szavalóversenyt, ahonnan rendre díjakkal jött vissza. Nos, minden fellépéskor, minden verseny alkalmából én választottam a verseket, és segítettem a betanulásban, a hangsúlyozásban. Utólag visszagondolva, ez bizony nagy és tartalmas munka volt, de meghozta az eredményt. Nagyon sok örömet okozott nekem is, a családnak is, hogy nagy versenyeket nyert és szemmel láthatóan gyorsan fejlõdött.
Ebbõl aztán egyenes út vezetett a színésznõi pályához: erre volt kedve, erre van átlagon felüli tehetsége. Középiskolás korában a zentai Verebesné Krnács Erika is gondozásába vette, és sokat tanította. Ugyanez mondható el a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének vezetõjérõl, Krekity Olgáról is, aki minden évben versmondó táborokat szervezett és Gigi ott rendre megjelent, sõt jeleskedett.
Milyen érzés volt látni a lányát a Tanyaszínház színpadán, Adán?
– Leírhatatlan boldogság. Magam is meglepõdtem, mennyit fejlõdött és mekkora az energiája. Csak néztem, néztem, amint serénykedik. Olyan, mint az örökmozgó. Mindenhol ott van, mindenben részt kíván venni, mindenrõl van véleménye, mindenkihez van bátorító szava, mindenkit biztat. De én is alaposan kivettem a részem a Tanyaszínház adai és moholi elõadásának a szervezésébõl. A szponzorok közül sokan a pénztelenségre panaszkodtak, de mégis biztosítani tudtuk mindkét elõadást, a társulat itt-tartózkodása alatti teljes ellátást. Ezért így utólag is köszönet illeti a Tanyaszínház adai és moholi fellépésének támogatásáért
a Szarvas Gábor Könyvtárat, az adai I. és II. Helyi Közösséget, a Lagúna éttermet, a Joki vágóhidat, a Sport vendéglõt, a Vreckó családot, a Vali halasboltot, Magó Csabát és Zsoltot, Ratko Gajint, Raffai Katicát és Mátyást, az In Styl szalont, Papilion Károlyt és Zoltánt, Magyar Rózsát, Raffai Gizellát, Kopre Borbálát, Vastag Róbertet, Horvát Tibort, az Adica Üdültetési Közvállalatot, Andrócki Esztert, a Mozart fagyizót, a Körtvélyesi, a Mészáros, a Virág és a Raffai családot.
Írta és fényképezte: Király János
