LEGALIZMUS,
avagy a megrendszabályozott politikusok

    Nem egész egy hónappal ezelőtt lépett életbe az Összeférhetetlenségről szóló törvény, amellyel a törvényhozó meg szeretné akadályozni, hogy a választott, vagy kinevezett hivatalnokok kihasználva helyzetüket valamilyen anyagi vagy más előnyökhöz jussanak.
    A parlamenti vita során az ellenzék nagyon sok kiegészítést szeretett volna foganatosítani, néhányat el is fogadott a többség, azonban még így is sok olyan rendelkezés maradt, amelyet valószínűleg nem lehet a gyakorlatban végrehajtani. Arról nem is beszélve, hogy ez az egyik azon kevés törvényi rendelkezések közül, amelyek gyakorlatilag semmilyen szankciót nem irányoznak elő a törvény megsértőjével szemben, de erre még a későbbiekben kitérünk.
   A rendelkezés kimondja, hogy a hivatali személy nem élhet vissza helyzetével, és nem hozhatja magát vagy más, hozzá közel álló személyt olyan helyzetbe, amellyel mások kárára valamilyen előnyöket élveznének.
    Az adott hivatalnok nem fogadhat el "hivatalból" olyan pénzbeli vagy más jellegű ajándékot, amelynek értéke meghaladja a szerbiai átlagjövedelem 50%-át, ami jelenleg kb. 6.000 dinár. Ez így rendjén is lenne, azonban az élet sok érdekes dolgot produkálhat. Mondjuk, ha egy parlamenti képviselő, vagy akár egy község polgármestere meghív valakit a születésnapi ünnepségére, akkor az ajándék átadásának pillanatában le kellene tisztázni, hogy mennyit ér az ajándék. Ha meghaladja a fent említett összeget, akkor be kell jelenteni a megfelelő köztársasági bizottságnak, ami azt jelenti, hogy az ajándék attól a pillanattól kezdve a Szerb Köztársaság tulajdona. A másik lehetőség, hogy az ajándékozóval le kell tisztázni, hogy az ajándéknak semmi köze az ünnepelt polgármesteri vagy képviselői mivoltához.
    Arra vonatkozóan, ha az adott hivatali személy mégis megsérti az adott törvénynek bármely szakaszát, "drákói" megtorlásokat irányoznak elő. A bizottság kimondhat nyilvános és nem nyilvános megrovást, azaz nyilvánosan felszólíthatja a tisztségviselőt, hogy mondjon le, ugyanakkor még csak utalni sem lehet a megállapításban arra, hogy esetleg valamilyen bűncselekmény elkövetésének gyanúja forog fenn. Ez sokak véleménye szerint azért cinikus, mert Szerbiában, az elmúlt 10-15 év alatt még egyetlen politikus sem mondott le önként a megérdemeltnek vélt pozíciójáról, bármi történt is, nem úgy, mint például Japánban, ahol a közlekedésügyi miniszter lemondott egy vonatnak három perces késése miatt.
    A másik érdekes rendelkezése a taglalt törvénynek az, hogy a parlamenti és az önkormányzati képviselőket kivéve, minden állami választott vagy kinevezett személy a törvény által meghatározott határidőn belül köteles átruházni az irányítást azokban a gazdasági vállalkozásokban, ahol addig meghatározó szerepet játszott. A törvényhozó azt is előírta, hogy ezek a funkciók nem ruházhatók át szülőkre, gyermekekre, házastársra, testvérekre, eltartókra, vagy eltartottakra. Ez még rendjén is lenne, de a törvény értelmében az adott személy semmilyen módon nem szólhat bele a gazdasági vállalkozás működésébe, nem adhat semmilyen utasítást az irányító személynek a cég működésével kapcsolatban, kizárólag informálódhat saját cége ügyviteléről.
    Hogy maradjunk a községi vezetőség példájánál, képzeljük el, hogy egy tisztességes polgár (mert vannak még ilyenek), aki tenni szeretne valamit kis közösségéért, le kell, hogy mondjon a vállalkozásáról, azaz át kell, hogy ruházza az irányítást egy vadidegen személyre, akit azután nem irányíthat, holott lehet, hogy az egész élete munkája és az összes vagyona az adott vállalkozásban van. Ezt a rendelkezést valószínűleg egy olyan bürokrata építette be a törvénytervezetbe, aki még soha nem próbált saját tőkét befektetni egy magánvállalkozásba.
    Rendjén is lenne, hogy a kinevezett vagy választott személyeknek vagyonjogi bevallást kell tenni a kinevezésüktől számított meghatározott határidőn belül, ha mondjuk valahol a nyugati társadalmak valamelyikének demokráciájában, vagy legalábbis jogrendszerében élnénk, de itt Szerbiában, ahol mindig mindenről minden kiszivároghat a médiákba, vagy csak egyes médiákba, ez talán egy kicsit túlzás. Annál is inkább, mert a vagyonbevallás kiterjed még a bankszámlán levő készpénzre is, ami ugye nem véletlenül számít banktitoknak, és nemcsak a kinevezett vagy választott személyekre vonatkozik, hanem fent említett legközelebbi családtagjaikra is.
    Mindezt elemezve, ez a törvény vagy egy választási ígéret része lehet, vagy előtte jár a korának, de ismerve a szerbiai mentalitást, nem valószínű, hogy valami nagy foganatja lesz. Lehet, hogy talán inkább azon kellene elgondolkodni, hogyan lehetne felnevelni egy odaadó, becsületes, mértéktartó politikusgárdát, akiknek talán nem is lenne szükségük ilyen vagy ehhez hasonló törvényekre.

Vastag Róbert