MÉG EGYSZER AZ EMLÉKPARKRÓL

    A napokban felkeresett Tóth László ismert adai természetbarát, amatőr ornitológus, természet- és környezetvédő, a Zöld Sziget Ökológiai.Mozgalom aktív tagja, aki ezúttal az egyik adai parkot próbálta bemutatni, amely sokkal jobb sorsra érdemesült mint amilyen állapotban ma látható. Hangjából érződött az elkeseredés, a tehetetlenség keserű íze, a nemtörődömség bosszantó érzékelhetősége… A téma a Millecentenáriumi emlékparknak mai és sokévi elhanyagolt állapota.
    Találkozásunk színhelye maga a park volt, amit a legnagyobb jóakarattal sem nevezhetünk parknak. László barátunk bemutatta azt a néhány szár nézetméternyi területet, ahol még 1996-ban emléktáblát állított az önkormányzat a magyar pártok sugallatára, a magyaroknak a Kárpát-medencébe való bejövetelük 1100 éves évfordulójának emlékére. Hogy (újra, vagy továbbra is) milyen állapotban van a park, azt nehéz leírni, nehéz bemutatni, mert első látásra csak következtetni lehet arra, hogy azt a területet egykor parknak szánták.

A gaz között éppenhogycsak felsejlik az emléktábla

    Hogy mégis valami képet kapjunk, azt írhatjuk le, amit ott tapasztaltunk: a stilizált kapu-bejárattal szemben kiterjedt akác-bozótos birtokolja a terepet, és nyomja el a díszcserjék nagy részét. Balra tőle áll az emléktábla, amit csak nagy keresés után és éles szemmel lehet észrevenni, de teljes egészében nem látni. Előtte a kúszóboróka, közötte a méteres gazzal, szinte teljesen eltakarja a táblát. Elölről megközelíthetetlen, hátsó nézetben pedig a bozót közül csak a táblának és tartóoszlopainak alakját lehet sejteni. Nem különb az odavezető „út” sem, ahol a szegélyképező madártövis szinte láthatatlan az elburjánzó gaztól. A díszes vadalmafákat méteres gaz övezi, nem beszélve a többi apróbb díszcserjéről. Laci barátunk elmondta, hogy a park kialakításakor ő is aktívan kivette részét, amikor több fenyőt, tölgyet ültettek el, meg is nőttek, de ekkor ismeretlen tettesek tövestül kiásták és elhordták. Ilyen sorsra jutott néhány tölgy is, Az élelmes és találékony „vasgyűjtők” pedig levágták a betonoszlopokon lévő szimbolikus kerítést jelentő vasláncokat…és sorolhatnánk még a park mai felborult állapotát, nem beszélve a szétdobált flakonokról, papírról, az ott hagyott megszáradt fűről és egyebekről.
    – Ez az egyedüli olyan park a községben, amely annyira el van hanyagolva, hogy ennek láttán fáj az ember szíve. Pedig nem akármilyen alkalomból és akárkinek az emlékére létesítettük, hanem nekünk – a magyarok bejövetelének emlékére, de úgy gondolom, hogy egy ilyen emlékmű nemcsak egy nemzet jelképe kell, hogy legyen, hanem éppen a mi községünk lakosai számára a békés egymás mellett élés szimbóluma is kell, hogy legyen. Nemrég hallottam, hogy egyik kiemelkedő adai tanítónak és a zenei élet megalapozójának szobrot akarnak állítani, és a megindoklásban hivatkoznak erre az emlékparkra, az emléktáblára is. Én ezt teljes mértékben támogatom, mert községünk jeles egyéniségéről van szó – magyarázta László.
    Visszatérve a kérdéses parkra, lapunk már több alkalommal is foglalkozott vele, és sajnos mindig negatív értelemben. Mindig az elhanyagoltság, a nemtörődömség a közömbösség jelképeként mutattuk be – mert valahol itt az igazság.
    – Kell ez a park az emléktáblával vagy nem? Kinek kellene gondot viselni róla? Hol van az a Millecentenáriumi Bizottság, amely létrehozta az emlékhelyet? Kinek kellene állandó gondozási felügyeletet tartani? Sajátjának tekintené-e valamelyik magyar párt ezt a parkot, amikor éppen rólunk, magyarokról van szó? Milyen hatásköre van az önkormányzatnak ezen a téren? – és még számtalan kérdést tett fel szinte saját magának, de másoknak is Tóth László.
    A park mindenesetre Ada egyik szégyenfoltja, habár nem ilyen sorsot szántak neki. Jó néhány nemzeti megemlékezés színhelye lehetne ez a park, ami ma a gaztól, az ápolatlanságáról vált ismertté, eldugva valahol a vadul benőtt cserjék és gaz közé. 
    – Létezik egy Millecentenáriumi Bizottság, amely még 1996-ban alakult, tudtommal nem szűnt meg létezni, de azóta sem dolgozott sokat, a parkot illetően pedig majdnem semmit. Az igazság valahol ott van, hogy a bizottság megtette a magáét, létrehozta a parkot, de már a folyamatos karbantartását nem vállalta. Ezek után nem tudjuk, kié ez az emlékhely: az önkormányzaté, a magyar pártoké? Az pedig végképp ismeretlen, kinek lenne a feladata és kötelessége a rendezése, karbantartása. Ilyen állapotban ahogyan most látjuk, mondhatom Ada szégyene – részletezte tovább Laci barátunk.
    Végezetül kihangsúlyozzuk, hogy lapunk többször is foglalkozott ezzel az emlékparkkal, emléktáblával, helyzete ismertnek kellene lennie az érdekelteknek és érintetteknek, de egy-egy „ad hoc” munka után semmi szemmel látható eredmény nem tapasztalható.
    Még csak ennyit: ha már valamit létrehozunk, megalkotunk, azt illik rendben tartani különösképpen, ha közkincsről van szó.

Szöveg és képek: Vastag János