Ezüstfenyő a bosszú áldozata

    Lapunk szerkesztője levelet kapott egyik olvasótól. Noha nincs aláírva, a tartalmából kifolyólag érdemesnek találta leközölni, mert újra az emberek – most felnőttek – galádságáról szól, ami mélyen elítélendő. Íme a levél tartalma:

    Szomszédháború? Önbíráskodás? Emberi gőg és hülyeség? Egy szép ezüstfenyő fekszik a földön, bizonyítva, hogy egy beképzelt, gőgös ember mire képes! Ez a történet.
    Egy özvegyasszony évekig kérlelte a szomszédját, vágja vissza az utcán lévő hársfáját, mert rongálja a háza csatornáját és a háztetőt. Megunva a hiábavaló kérést a hatósághoz fordult, és annak engedélyével visszavágatta a fát. Azóta a szomszéd szidja, sértegeti, és most e hónap hetedikén világos nappal kivágta az asszony gyönyörű, kb. 8 méteres ezüstfenyő fáját és megússza büntetlenül?
    Ez Adán történt, az Ady Endre utca 76-os számú ház előtt. A képen a visszavágott hárs és az áldozat, a fenyő, ami senkinek sem ártott. Hol vannak a természetvédő zöldek? Hol az igazság? Az ilyen barbárságnak mikor lesz már vége? Miért is fizetünk környezetvédelmi adót? Azért talán, mert valaki jó fizetést kap semmiért?!

    Eddig a levél.

    Gyakran találkoztunk az utcákban, a parkokban kettétört facsemetékkel, a földből kicsupált virágokkal, megrongált útjelző táblákkal, sorolhatnám még tovább, - és ilyenkor mindig a fékevesztett, duhajkodó, az erejükkel kacérkodó, neveletlen suhancokra gondolunk, őket tesszük felelőssé a mindannyiunk értékeinek rongálásáért. Garázda és vandál jelzőkkel illetjük őket talán jogosan is, és azt kérdezzük, hol maradt el a nevelésük, mért nem vesznek példát a felnőttekről?
    Ám a fenti levél és az utóbbi hónapokban történtek rácáfolnak a fiatalok neveletlen viselkedésére, hisz nem egy esetről írtunk már, amikor a tettesek felnőttek voltak, amikhez semmi közük nem volt a duhajkodó suhancoknak.     Mi felnőttek is képesek vagyunk esztelen dolgokat elkövetni toleranciát nem ismerő alattomos bosszúvágyból szomszédjainkkal szemben, mert ők másként viselkednek, gondolkodnak, vagy éppen cselekszenek, mint mi. A suhanc lehet, hogy meggondolatlanul teszi azt, amit tesz, de mi felnőttek – tisztelet a kivételnek – nagyon is átgondolva, aprólékosan kitervelve hajtjuk végre alattomos, józan emberhez nem méltó tetteinket, csakhogy megmutassuk: „én vagyok az erősebb”!
    Emlékezzünk csak a közelmúltban történt japánakác fák brutális csonkítására a S. Kovačević utca végén, vagy a Svetozar Marković utcai ápolt, gondozott szép kert gyomirtóval való megsemmisítésére, a facsemeték kitépésére stb. És itt van a legújabb gaztett a természet ellen, amelynek az életerős, gyönyörű fenyő lett az áldozata, ami végeredményben a szomszédnak szomszédja elleni bosszújából következett be. Mindegy minek nevezzük az ilyen emberi megnyilvánulást, az tény, hogy a felnőttek között is vannak olyanok, akiknek józan ítélőképességük megkérdőjelezhető, ha ilyen dolgokat tudnak elkövetni.
    Az Ady Endre 76-os ház lakója, nyolcvan év körüli néni sírva panaszolta, hogy a fát, aminek a látványa ma elszomorító és valahol belül mindenkiben kimondhatatlan dühöt ébreszt – 28 évvel ezelőtt, férje halálának évében ültette. Az ezüstfenyő ma már szinte a részévé vált, a férje emlékét idézte. De a gonosz véget vetett egy életnek, véget vetett egy emléknek.

Vastag J.