A MI SZIGETÜNK

     Az elmúlt időszakban jónéhányan megírták már Bácska történetét. A legrégibb kiadvánnyal kezdeném, a 130 évvel ezelőtt kiadott Történetek Bácskáról című könyvvel. Ezt a könyvet Gávró Dungyerszki óbecsei nagybirtokos írta és adta ki, aki még pesti országgyűlési képviselő is volt. A könyv a kiegyezés után, az 1870-es évek legvégén jelent meg és kevés, de hiteles adatokkal kiegészítve nagyon szépen leírja az akkori viszonyokat. Vagy harminc évvel később jelent meg Magyarország vármegyéi és városai című hatalmas kiadvány, Bács-Bodroghról két kötetben. Utána jelent meg dr. Gyetvai kalocsai érsekségben kiadott könyvsorozata, ugyancsak sok hiteles adattal. De ez a sorozat inkább vidékünk római katolikus történetével foglalkozik.
    A mi legszűkebb környezetünkkel kevesen foglalkoztak. Azok is a sok hiteles adat mellett egy egész sor történést tévesen közölnek. Ugyanis nem pontosítják, mi az a „Sziget”? Hány település volt a szigeten? Kik lakták a településeket? Milyenek voltak az ottlakók körülményei? Mi maradt meg ebből?
Mit is nevezünk Szigetnek? A Tisza szabályozása előtt a mai Ada és Zenta határában a Tisza szétágazott. Egyik ága nyugati irányba folyt, végigkígyózta a földeket az Orompartig, ott déli irányba fordult, majd keletnek ment és a jelenlegi Ada déli részét átszelve egyesült a másik ággal. Ezt, a Tisza által körülölelt területet nevezzük Szigetnek.
    A Szigeten két település volt. Déli részén Asszonyfalva 1198-as bejegyzéssel és lakói zömmel római katolikus magyarok voltak, de éltek itt igazi, őshonos tótok is, akik a magyarok bejövetelekor (895-896) már ezen a vidéken voltak.
A másik település a Sziget északabbi részén terült el és Pecérnek nevezték. Ez a település 1332-ben alakult, lakói I. Károly idejében valahonnan északról települtek ide. Ezek cseh katolikusok voltak, de nem tévesztehetők össze a barangoló huszita csehekkel. A két település 4-6 kilométerre volt egymástól. Más-más volt a nemzetségük, a mentalitásuk, az életkörülményeik, a foglalkozásuk, csak a vallásuk volt azonos.
    Míg Asszonyfalva lakosainak a fő foglalkozása a halászat és a vadászat volt, a pecérieké a földművelés.
    Tavasszal, hóolvadáskor megindult a folyó áradása. A Tisza kiöntött medréből és Asszonyfalva területének több mint egyharmadát elárasztotta. Ez a nyugati ág a sok tekeredés folytán ráadásul még lassabban is folyt, ami fölöttébb kedvezett a halak ívásának. Itt szeretném elmondani, hogy a halikrák évtizedek múltán is képesek kikelni.
    A halak bőségét és az ikrák megmaradását egy nemrégi, 1942-tes adattal szeretném bizonyítani. Erre az idősebbek még jól emlékeznek az 1941-42-tes tél az évszázad leghidegebb tele volt. Rengeteg hó is esett. Ezen a télen fordult csak elő, hogy a templomban, a szenteltvíz-tartóban is befagyott a víz. Tudni kell, hogy a szenteltvízbe sót is tesznek, így az normális körülmények között nem fagyhat meg.
    Hóolvadáskor már kora tavasszal megjelent a talajvíz. A Tisza májusban megduzzadt és Moholyt elöntéssel fenyegette. Ezért a hatóság úgy döntött, hogy Zentánál meg Adánál átvágják a töltést és a vizet a nagyrétekbe engedik. De akkorra a laposokban feljött talajvízben már kikeltek ez évtizedes halikrák és a friss víz hatására rohamosan növekedni kezdtek és annyi hal volt a vízben, hogy boldog és boldogtalan halászni járt. Kiütötték a kukoricáskosarak fenekét, a vízbe nyomták és kézzel kiszedték belőle a bennrekedt halakat. Ezt addig ismételgették, míg a zsák meg nem telt hallal. Őszre már gyakoriak voltak az 50-60 centiméteres példányok is. Minden jószág, a baromfiiak, a disznók, tehenek, hízómarhák vödörszámra kapták a halat a többi takarmány mellé. Ezt én magam a Gordos-tanyán láttam is. Aki meg nem látta, meghiszem, nehéz elhinni, hogy mindössze egy év alatt ennyire megszaporodjon a halállomány.
    A Pecér településsel kapcsolatban még elmondom, hogy volt ott egy kőkecske is. Egy szobor, ami a településen állt. Ez a kőkecske az első világháborúig megvolt, csakhogy a lábai, a füle, farka le voltak törve. A boronát akkoriban a koronafa (gledicsia) tüskés ágaiból fonták, ami önmagában könnyű volt, és vagy a paraszt állt rá nyomatékul, vagy a kökecskét használták nehezéknek.
    Szerintem, az a mese, hogy a kecske belsejében arany volt elrejtve, nem volt igaz. Apám állította, hogy öccsével együtt még cipelte ezt a kecskét. Nagyon nehéz és tömör volt. De, hogy mit jelképezett, azt nem tudom, viszont állíthatom, hogy más településeken is voltak kőkecske-szobrok.
    Pecér települést a törökök tették tönkre. A házakat fölgyújtották, a templomot lerombolták. A templom maradványai, vagyis mint romtemplom még vagy 400 esztendeig megvolt. Lakói elmenekültek, és Asszonyfalva nádasaiban húzódtak meg, de voltak olyanok is, akik északnak tartottak és a Bátka nádasaiban bújtak el.
    Az egykor Pecér település helyén lévő szántóföldeket még ma is úgy emlegetjük, mint a Pecér-földeket.

Id. Török Máté