Tanácsülés a Második Helyi Közösségben
A Második HK tanácsa május 13-i gyűlésén megvitatta az idei évi tevékenységét.
A Nyugdíjas Otthon előtt a járda és a parkoló javítását végeztük el, ezek után az adai katolikus plébánia és az általános iskola épülete közötti rész szorult szintén javításra.
A Lenin utcán, a központban egy kisebb járdarészt javítottunk. E járdajavításoknak a teljes költsége 430.000 dinár.
Április hónap folyamán megszerveztük a tavaszi lomtalanítást, ez 85.000 dinárba került.
Az utak foltozására 320.000 dinárt költött a Második Helyi Közösség. A legkritikusabb helyeken a lyukakat sikerült így eltüntetni.
A Tartományi Mezőgazdasági Titkárságtól pályázaton nyert 600.000 dinárból, a közbeszerzési eljárás levezetése után, a zentai DTD-vel végeztettük el a Barán levő áteresztő hidak alatti tisztítást.
A Vuk Karadžić és a Vajdasági brigádok utca sarkára szennyvíz-átdobó pumpaállomást tervezünk. A dokumentáció már készül, és pályázhatunk a kivitelezésre, így az egész Vajdasági brigádok utca rákapcsolódhat a csatorna-vezetékre.
A tanács úgy döntött, hogy mivel a közbeszerzést az adai önkormányzat írta ki a MiroslavAntić és a Vojislav Ilić utca aszfaltozására, megvárjuk ennek eredményét, és utána döntünk az utakra szánt pénzeszközökről.
Uliján Kornél, az Adica Üdültetési KV igazgatója, beszámolt az elmúlt évi munkáról és a pénzügyi megvalósításról. Az idei évet is ismertette, és természetesen az idei évi belépőjegyek árát is közölte. A II. HK az idén 450.000 dinárral fogja támogatni a rekreációs központ tevékenységét.
A Körkép Tájékoztató Társaság nevében Gecse István, a helyi lap főszerkesztője, és Vastag János főszerkesztő-helyettes részletesen beszámolt a tavalyi év munkájáról és pénzügyi megvalósulásáról. Az idei tervet is ismertették. A II. HK 2010-ben 156.000 dinárt fog kiválasztani az újság további megjelenése céljából.
A tanács megvitatta az iskolák és az óvoda kérvényeit, és úgy döntött, hogy a Műszaki Iskolát 50.000 dinárral, a Zeneiskolát 30.000 dinárral, a gunarasi óvodát 50.000 dinárral, a Cseh Károly Általános Iskolát pedig 150.000 dinárral támogatja. Így megoldjuk a Baraparti rész előtt a parkoló és járda javítását.
A civil szervezetek és egyesületek támogatására az első félévben 150.000 dinárt irányoztunk elő. Ebből a következő egyesületek, szervezetek és rendezvények részesülnek ez után az ülés után:
Rákellenes Egyesület, Nagycsaládosok, Mit tudsz a közlekedésről-verseny, Galambászok, Tanyaszínház, Önkéntes Tűzoltó-testület, Örvendj népem, Horgász Egyesület, Vénusz Táncklub, Lovas- és Fiáker-klub, Kerekítő - Magyar Pedagógus Egyesület, New Ada Dance, Harcos Szövetség, Puskás kupa, mezőőri szolgálat.
Varga Elfride