DP–MK koalíció Adán
Csonka Áron, a képviselő-testület elnöke, Bilicki Zoltán, a DP polgármesterjelöltje
A Demokrata Párt és a Magyar Koalíció egyeztetése miatt mintegy félórás késéssel kezdődött július 7-én este fél hétkor az adai községi képviselő-testület alakuló ülése, amelyen a mandátumok hitelesítése és a hivatali eskü után a jelenlévő 28 képviselő az MK tagjai közül titkos szavazással Csonka Áront a községi képviselő-testület elnökévé választotta.
A Demokrata Párt által is támogatott Csonka Áron ellenjelöltje az elnöki tisztségre Ürményi Ferenc, a Szakértelemmel És Tapasztalattal koalíció listavezetője, eddigi adai polgármester volt. A szerbtanár végzettségű Csonka Áron a szavazás során 17 szavazatot kapott, Ürményi Ferenc pedig 11-et. A DP és az MK javaslatára a képviselők a testület titkárává Molnár Tajti Erika jogászt választották, aki egyébként az önkormányzat dolgozója. A titkár kinevezését 17-en támogatták, 2-en ellenezték, 6-an pedig tartózkodtak a szavazásnál.
Az alakuló ülésen nyilvánvalóvá vált, hogy az adai községben a Demokrata Párt és a Magyar Koalíció szövetségre lépett, és így ők alkotják a többséget. A DP-nek 10, az MK-nak 9 mandátuma van a testületben. A Szakértelemmel És Tapasztalattal koalíciónak (Szakértelemmel és szívvel polgári csoport, G17 Plusz, Magyar Polgári Szövetség) 8 mandátuma van, a radikálisoknak pedig 2.
Csonka Áron, a képviselő-testület újonnan megválasztott elnöke tegnap kérdésünkre elmondta, hogy a koalíciós szerződést még nem írták alá, néhány részletről még tárgyalnak, de ez megtörténhet a nap folyamán, vagy pedig ma is. Mint mondta, a polgármestert a Demokrata Párt adja a közgazdász végzettségű Bilicki Zoltán vállalkozó személyében. A KKT elnökének tervei szerint az elkövetkező 2–3 hétben a polgármestert is megválasztja a testület. A községi tanács összetételéről annyit mondott, hogy a polgármester és helyettese a funkciójánál fogva tanácstagok. Velük együtt nyolc tagja van a tanácsnak, amelyben azonos számú képviselője lesz a DP-nek és az MK-nak, és minden döntést konszenzussal hoznak meg. Megtudtuk még, hogy a közvállalatok és közintézmények vezetői tisztségeinek elosztásáról még folynak a tárgyalások.
Csincsik Zsolt