A LEGFONTOSABB A LOBBI

    Készül a Nemzeti Ifjúsági Stratégia – ez a hír akkor válik érdekessé, ha azt is hozzátesszük, hogy Szerbia az egyetlen európai ország, amelynek nincs nemzeti stratégiája a fiatalok számára.
    A megkérdezettek szerint az ifjúságot érintő legsúlyosabb problémák egyike a munkanélküliség, a nehézkes pályakezdés. Mert annak ellenére, hogy mindenhol azt szajkózzák, hogy fiatalításra, új ötletekre van szükség, az elhelyezkedés mégis cudarul nehéz. Ráadásul az ifjonti lendületet, a tenni akarást, a világmegváltó terveket, az emberekbe, a jövőbe vetett már az elején derékba töri az a felismerés, hogy az álláskeresésénél – itt, nálunk – nem a tudás, nem a sokéves fáradozással, kínkeservesen megszerzett diploma számít, nem is az átlageredmény és nem is a tapasztalat. Egyedül és kizárólag a LOBBI, ahogy mi mondjuk, a „veza” a fontos, mert csak az jelenthet előnyt, ha valakinek az ismerőse, rokona, szomszédja, barátja vagy esetleg haragosa vagy.
    Az álláskeresésénél az a legfontosabb, hogy van-e valaki, aki szól néhány szót az érdekedben, mert ezeket a megfelelő fülekbe duruzsolt szavaknak csodás erejük van.
    A tanulás a másik dolog, amely örök téma marad a fiatalok körében. Tanulni, egyetemistának lenni az egyik legdrágább „mulatság”, mert utazni, lakbért, menzát, vizsgát fizetni bizony nem könnyű, s az ösztöndíj még a költségek felére sem elegendő, persze ha van ösztöndíj, mert legtöbbször az sincs. Az egyik hazai ösztöndíjbizottságtól, amely mellesleg a fiatalok itthon tartásának jelentőségét hangsúlyozza, azt várnánk, hogy az itthon tanuló diákokat (is) segíti, azokat (is) támogatja, akik a nehézségek ellenére is vállalják, hogy szerb nyelven tanuljanak, és itthon terveznek, itthon próbálnak boldogulni. Ezzel szemben a külföldet választó diákok élveznek előnyt, akik ráadásul az itthoni sikertelen felvételi vizsga vagy a döcögős előmenetel miatt döntöttek amellett, hogy máshol próbálnak szerencsét; ők kapnak ösztöndíjat, számukra a kiírt pályázatban nemhogy magas, hanem egyáltalán semmilyen kritériumot nem tüntettek fel.
    Nálunk így támogatják az itthon maradást!
    Ha már a tanulásnál tartunk, essen szó a tanárokról is, mert míg a tanárok a tanítási módszert, a tantervet okolják, addig a diákok a tanárt hibáztatják, s mindkettőnek igaza van. A tanterv sokszor elavult, s ez megnehezíti az oktató dolgát, főleg akkor, ha olyan tárgyat ad elő, amihez egyáltalán nem ért. Mert bizony vannak olyan példák szép számmal, hogy, teszem azt, biológiatanár történelmet oktat, vagy éppen a zeneművészet alapjait szeretné megismertetni a nebulókkal, sőt az sem ritka, hogy olyan tanár tanít idegen nyelvet, aki maga is híján van a szóban forgó ismereteknek. Azt tartják, hogy az a jó tanár, aki tud tanulni a diákoktól, ezekben az esetekben sajnos azt mondhatjuk, igazán kitűnő tanáraink vannak.
    A problémákat tehát ismerjük, az örök kérdés pedig csak az, hogy van-e, egyáltalán lehet-e megoldás?

Józó Mónika