Szép vers mára

Boda Magdolna: (Egyszer így lenne jó)

    Jó lenne egyszer olyan természetességgel ébredni, ahogy a Nap csúszik fel az
    égre, óvatosan bontogatva ki a világot.
    Hogy álmosan kitántorogva a konyhába, a kávé illata jó reggelt kívánjon.
    Hogy a dolgainkban ne legyünk éhesek önmagunkra
    és a megszokottság ne törjön ránk.
    Hogy ne kelljen autónk, bérletünk, határidőnaplónk, bankkártyánk, karóránk...
    hogy cipőt se kelljen húzni és senki se csodálkozzon ránk.
    Jó lenne egyszer közel engedni a csodát...
    vándorolni hatalmas mezőkön és megállni egy elárvult vadrózsabokornál,
    nem elvárva a mező zöldjét, a virágok színét, illatát, a szirmok bársonyát.
    Csak állni a szépség előtt, egy idegen őszinte kíváncsiságával, készen új
    értelmet adni a fogalmaknak és kötni új barátságot a világgal és magunkkal
    és nem válogatni, csokorba kötözgetni a dolgokat elvárt szabályok szerint
    és eldobni minden nem a kupacunkba valót.
    Úgy tenni, mint kisgyerek, aki a föltört dió héját nem dobja el, hanem
    Vízre ereszti, mint kis hajót és ámulva csodálja a víz komoly sodrását.
    Jó lenne egyszer a másnap gondja nélkül pihenni térni,
    hogy ne bizseregjen bennünk a lekésett, elmulasztott dolgok pokla,
    hogy, ahogy a pók fordul hálójába jóllakottan
    bújjunk az éjszaka csendjébe...
    végre kinyújtózva önmagunkban.
    Egyszer így lenne jó