AZ ÉREM KÉT OLDALA

    Községünk látványos fejlődésnek indult az elmúlt években, hallhatjuk egyre többször különböző beszámolókból, értékelésekből. Ezekre akár odafigyelünk akár nem, valóban így van, mivel az eredmények szemmel láthatóak, és a tények is ezt bizonyítják. Hogy melyik pártnak, politikusnak vagy a községi vezetők közül kinek mi köszönhető, mai nyelven szólva ki lobbizott érte, arra már nem igazán figyelünk oda. Minden egyes új eredménynek, a fejlődésnek, és az új munkahelyek megnyitásának tudunk örülni, és értékeljük is azt, mert ezek adnak esélyt arra hogy gyermekeink ittmaradjanak. Többször elhangzott, hogy csak a múlt évben községünkben hatszázzal csökkent az állástalanok száma. A foglalkoztatottság 11 százalékkal növekedett, és ha összehasonlítjuk például Csóka községgel, ahol a lakosságnak alig több mint 18 százaléka dolgozik, akkor ezek hatalmas eredmények. A befektetők ígérete szerint az következő 1-2 évben további 400-500 munkahely fog nyílni, nyilatkozta a minap községünk menedzsere, és hozzátette, mindez annak köszönhető, hogy Ada község Szerbiában elsőként dolgozta ki és kezdte alkalmazni fejlesztési stratégiáját. Nagyon sok községben ezeknek a dokumentumoknak a kidolgozása még csak a kezdeti szakaszban van.
    Figyelemre méltó az a tény is, amit községünk vezetősége elért, hogy ma már a köztársasági elnök és számos miniszter nemcsak, hogy tudják hol van Ada, elismerően is szólnak rólunk. Az ilyen vélemények jól jöhetnek a további gazdasági fejlődésünkhöz. A fent említett eredmények és tények az érem egyik oldala, a fényesebb, de mivel az éremnek két oldala van, a másikra sem árt odafigyelni. Miről is van szó? Bármennyire is figyelemmel kísérjük községünk életét, soha egy szó sem esik arról, hogy dolgozóink mennyire elégedettek a munkabérekkel, esetleg munkaadóikkal. Milyenek a munkakörülményeik, egyáltalán hogy élnek? Biztos, többen erre a kérdésre azt válaszolnák, örüljenek, hogy van munkájuk, az ma felér egy kinccsel. Lehet, hogy pillanatnyilag ez a valóság, de aki hosszabb távra tervez, az az ilyen választ nem fogadja el. Ami az állami vállalatokat illeti, a fennmaradtakat az év végéig privatizálni fogják. A községi szakszervezet szerint a magánosított községi vállalatok java része megtartotta a termelési szintet, de a folyamat sok munkanélkülit is eredményezett. Jóformán egyik vállalatban sem volt bérnövekedés, inkább csökkentek a fizetések. A szakszervezetek a többségi tulajdonosok részéről érkező nyomásgyakorlás ellenére a cégek 90 százalékában megőrizték a vállalati szakszervezeteket, és ezekben sikerült is aláírni a kollektív szerződést a munkaadóval. Ahol ezt nem tartják tiszteletben, előbb megpróbálják tárgyalásokkal rendezni az ügyet, ahol ez nem jár eredménnyel, kénytelenek a munkaügyi felügyelőség által, vagy az illetékes bíróságon megvédeni a munkások jogait. Szerintük mindez elkerülhető lenne, ha községünkben megalakulna és működne a szociális-gazdasági tanács, ahol a munkavállalással kapcsolatos hiányosságok napirendre kerülnének, és nyilvánosságot kapnának. Az köztudott, hogy a nyilvánosság elősegíti a megoldásokat, bárminemű is legyen az. A fent említettek alapján megállapíthatjuk, hogy a volt állami vállalatokban történő eseményekre a szakszervezetnek, úgy ahogy, de van betekintése. De milyenek az állapotok a kis vállalkozóknál, akik 10-20 sőt 50 dolgozót is alkalmaznak? Több ezer alkalmazottról van szó, és itt már a szakszervezet előtt is becsukódik az ajtó. Panasszal nagyon kevesen élnek, hiszen az egyenlő lenne a felmondással. Nagyon sok tarkaságot hallottam már az ott uralkodó viszonyokról, pozitívot és negatívot is, de valós állapotokról nehéz lenne beszélni. Egy dolgozó panaszát, amelyet a napokban hallottam, mégis kiemelném. Ő a következőket mondta: „Nem is az fáj, hogy keveset keresek, – igaz szegényesen, de megélünk –, azt nagyon nehéz elviselnem, hogy ember számba sem vesznek bennünket!”
    Egészen biztos, hogy nem egyedi esetről van szó. Ezeken a dolgozókon, a mai állapotokat véve figyelembe, úgy is mondhatnánk, csak a jó Isten és a remény segíthet, hogy az „ilyen” munkaadók is előbb vagy utóbb belátják, hogy egy megbecsült és megfizetett dolgozó sokkal nagyobb teljesítményre képes, mint az, aki idegcsillapítóval a zsebében indul a munkahelyére.

Gecse István