Akik mindig szeretetre és segítségre várnak

    A Cseh Károly általános iskolában 1992 óta foglalkoznak programszerűen a fejlődésben visszamaradt gyerekekkel, akiknek saját bajukat az esetek többségében még a rendezetlen családi viszonyok, a szegénység és a nincstelenség is tetézi. Többségüknek talán még rendszeres táplálkozás sincs biztosítva, amire a fejlődő szervezetnek szüksége van. Az iskola és tanítóik mindent elkövetnek, hogy ezek a gyerekek, a segédtagozatosok, ugyanolyan értékűek legyenek mint társaik. Meg merném kockáztatni azt a kijelentést, hogy kiemelt helyzetben vannak, legalább is arra az időre, míg az iskolában tartózkodnak. Ez a kiemelt helyzet nem külön kiváltságokat jelent, ők is éppen úgy részt vesznek minden munkában, mint a nagy többség, sőt őket még munkára, a munka megbecsülésére is nevelik. A kiemelt helyzet csupán azt jelenti, hogy az iskolában ingyenes uzsonnát és ebédet kapnak, amit kívül álló támogatók – magánszemélyek egy csoportja biztosítja, tisztán önkéntes alapon. Nagy szerepet vállalt ebben és lelki felkészítésükben is Szauer Miklós atya. Ami viszont szembetűnő, az a húsz egynéhány gyerek nem kap állandó, biztos támogatást egyetlen hivataltól, állami vagy más szervezettől. Egyedül az önkormányzat segíti időlegesen anyagilag, de ettől többet nem kapnak.

Kétszer ad, aki gyorsan ad!
- Szauer Miklós atya ajándékokat oszt szét a gyerekeknek

    Látva és átérezve nehéz helyzetüket, családi körülményeiket ezeknek a gyerekeknek, igyekeztek olyan feltételeket biztosítani, ami egyenértékű a többiekével. Próbáltak magánszemélyeket bevonni a támogatásba, ami végül is sikerrel járt. Még valamikor 1994-ben kaptak először ajándékcsomagot, majd rendszeresen vittek be számukra különféle élelmiszert, amivel lehetővé tették, hogy rendszeresen kapjanak uzsonnát később pedig ebédet is. Az uzsonna és az ebéd elkészítését az iskola szakácsnői önkéntesen vállalták.
    Ma már egy állandó támogatói csoport igyekszik ellátni adományaikkal, ami főleg élelmiszerből áll, ezt a segítségre szoruló kis csapatot. Érdeklődésemre, kik ezek az emberek, akik önzetlenül szolgálnak egy ilyen nemes célt, azzal találtam magam szemben, hogy ők névtelenek akarnak maradni, nem akarnak hivalkodni tetteikkel, mert céljuk, hogy adjanak, amit tiszta szívből meg is tesznek. Tisztelve akaratukat, neveket nem sorolok fel de elmondhatom, hogy már évek óta támogatják a segédtagozatosokat. „Nem verjük nagydobra az akciónkat, mi névtelenül, csendben segítünk amiben csak tudunk. Hordjuk be nekik az élelmet, ki mit tud, mert a lényeg az, hogy adjunk, minden többi másodlagos. Minden évben készítünk nekik Mikulás-csomagot meg más csomagot, amit ők nagyon nagy odaadással igyekeznek meghálálni” – meséli egyik adományozó, majd így folytatja: „Ma olyan a helyzet, hogy akik elkezdték ezt az akciót azok most is aktívak. Néhányuk kiesett ugyan a sorból, de jöttek helyettük újak, így a támogatók száma állandónak mondható. Érdekes, hogy ezek a támogatók mind magánszemélyek, akik a sajátjukból juttatnak azoknak a szerencsétlen kis rászorulóknak, hogy ne éhen menjenek haza, mert sokuknak még ebéd sincs biztosítva odahaza.”
    Érdemes elgondolkodni ezen az egész viszonyon, annál is inkább, mert a legújabb értesülések szerint a pék is lemondta a napi két (!) kenyeret, amivel támogatta a tagozatot. Ha többen összefognak és ha keveset is adnak, nagyon sokra megy. Aki adja észre sem veszi, de nekik óriási segítséget jelent.