A KÖZSÉGI KÉPVISELŐ TESTÜLETÜLET ALAKULÓ ÜLÉSÉRŐL
A szeptember 19-én megtartott helyhatósági választáson elért eredmények alapján összeállt az új községi képviselő-testület. Első, alakuló közgyűlését pénteken október 8-án tartotta. Az ügyrendi szabályzat szerint az ülést a KKT elnökének megválasztásáig, a legidősebb tanácsnok, jelen esetben dr. HÓDI Sándor vezette a két legfiatalabb tanácsnokok, Sziráki Mihály és Csonka Áron segítségével.
A napirendi pontok elfogadása előtt Ürményi Ferenc, községi elnök azt a javaslatot tette, hogy ezen az ülésen ne tárgyaljanak a 7., a 8. és a 9. napirendi pontról, mert realizálásuk és végrehajtásuk megköveteli a határozottságot, a pontosságot és a törvényességet, viszont a most hatályban lévő ügyrendi szabályzat nincs összhangban a községi alapszabállyal. Azt javasolta, hogy a 6. pont megvitatása után rekesszék be, azaz szakítsák félbe az ülést, és egy optimális idő után folytatnák, azzal, hogy addig összehangolják ezt a két legfontosabb községi dokumentumot. A tanácsnokok egyhangúlag elfogadták ezt a magyarázatot, és az ülés folytatását október 21-re halasztották.
Ezután a verifikációs bizottság (Palatínus Zoltán, Telečki Dušan és Matić Ilona) megállapította létszámot – mind a 29 tanácsnok jelen volt. Utána Hodik Nándor jogász, az általános osztály vezetője mint a Községi választási bizottság elnöke részletes beszámolót tartott a választások megszervezéséről, lebonyolításáról és a végeredményről, kiemelve, hogy részarányos (listás) szavazással ezúttal először választottuk meg a képviselő testületi tagokat, ugyanúgy először választottunk közvetlenül községi elnököt – polgármestert.
A beszámolót egyhangúlag elfogadták, majd a tanácsnokok mandátumának hitelesítésére és megerősítésére került sor, ez hivatalos és ünnepélyes eskütétellel meg is történt. Élve a választási törvény adta lehetőséggel, négy tanácsnok már itt az alakuló közgyűlésen szóban visszavonta mandátumát, és helyét átadta a listáján szereplő következő jelöltnek. Így Mihajlov Đorđe (Sz.R.P.) helyett a KKT tanácsnoka Morović Grujo lett, Horti György (az Együtt önökkel a változásokért polgárok csoportja) Kelemen Józsefnek, ugyanezen csoportosulásból Dragin Zoran a listán 4.-ként szereplő Szőke Reginának, míg Bilicki Rudolf (Szakértelemmel és szívvel a sikeres községért) a listájukon szereplő következő jelöltnek adta át mandátumát.
Ezután némi zűrzavar támadt a testület munkájában. Ugyanis mielőtt a képviselő-testület elnökének és alelnökének megválasztására került volna a sor, több hiányosság is felszínre került, ami a szakszolgálat rovására írható, mert nem készítette elő kellőképpen és zökkenőmentesen a választási folyamatot. Végül sikerült megállapodni a munkamódszerben, és az ülés további menete zavartalan volt.
A képviselő testület elnöki posztjára STANČULOV ZORANT, adai okleveles jogászt-ügyvédet ajánlották, alelnöknek pedig dr. HORVÁT AREŽINA ERIKÁT, moholi orvost. A jelölések elfogadása után titkos szavazásra került sor, amikor mind a 29 tanácsnok szavazott, közülük az elnökre 26-an szavaztak (3 szavazólap érvénytelen volt), míg az alelnök személye megkapta mind a 29 szavazatot.
Vastag J.