IDÉNYZÁRÁS AZ ÜDÜLŐKÖZPONTBAN
Vége a nyárnak, vége minden olyan munkának, amit az a néhány hónap alatt kell elvégezni úgy, hogy annak egész évben értelme legyen. Sok ilyen rövidlélegzetű, szezonjellegű munka van, főleg a mezőgazdaságban, amikor még az időjárás szeszélyeivel is számolni kell. Ilyen jellegű többek között az üdülőközpont munkája is, amely kizárólag a három nyári hónapra zsugorodik, de akkor is az eget kell kémlelni, milyen idő lesz holnap vagy a hétvégeken.
TÓTH JÁNOSSAL, az üdülőközpont igazgatójával arról beszélgettünk, hogyan alakult ebben az évben a fürdőidény.
- Azzal kell kezdenem, hogy az utóbbi néhány év legszélsőségesebb időjárási viszontagságait éltük át, hisz tudjuk, hogy a medencék látogatottsága egyedül és kizárólag az égiektől függ. Összesen 16 hétvégénk volt, ebből csak a felét tudtuk kihasználni, mert a másik nyolc alkalommal a hűvös, esős idő miatt szinte senki sem jött a medencékhez. Különösen érezhető volt ez a fürdőidény elején, amikor május 20-tól június végéig, tehát 40 nap alatt mindössze 3300 belépőt adtunk el, ellentétben júliussal, amikor mintegy 17000 jegy kelt el. Az üdülőközpont különben 107 napig, vagyis 3,5 hónapig tartott nyitva. Ez idő alatt körülbelül 31000 napi jegyet adtunk el, ami végeredményben kielégítőnek mondható, tekintettel az előbb említett kedvezőtlen időjárásra.
Kik látogatták tömegesen a medencéket?
- Mindenesetre meg kell jegyeznem azt, hogy egész sor újdonsággal leptük meg az idén is a közönséget, aminek főleg vidéken is híre ment, így a vidékiek felfigyeltek erre, és mondhatom, hogy tömegesen jöttek hozzánk, már akkor is, amikor az időjárás javulni látszott. Mindez azt jelenti, hogy összességében az idén a vidékiek uralták a mezőnyt a napi belépők vásárlásában – ha élhetek ezzel a sportkifejezéssel. Becsléseink szerint, a 31000 eladott napi jegy kétharmadát vidéki vásárolta meg. Szóval meglepően sokan jöttek rendszeresen a környező városokból, falvakból, és nyíltan ki lehet mondani, hogy ez az üdülőközpont nem tudna működni a vidéki vendégek nélkül. Először történt meg az is, hogy vidékiek is vásároltak idényjegyet, szám szerint 12-őt, mégpedig Padéról, Žitisteről, Čelarevóról, Zentáról, Péterrévéről. A kezdeti lépés tehát megvolt, és ha ez így folytatódik – amit valóban nagyon szeretnénk – az elkövetkezőkben még nagyobb számban vásárolnak idényjegyet a vidékiek is. Örvendetes az a tény is, hogy a távoli országokban élő adaiak hazalátogatásuk alkalmával rendszeresen felkeresik az üdülőközpontot, és egyszerűen ámulatba ejti őket a környezet.
Milyenek a pénzügyi kilátások?
- Ami a jegyek eladását illeti, az összesen 30969 napi belépőt és még 866 idényjegyet (365 felnőtt, 458 gyermek jegyet és 43 nyugdíjas jegyet) adtunk el, ami végeredményben jónak mondható, különösen ha figyelembe vesszük az időjárási viszonyokat. Köszönve annak, hogy rendkívül szigorú költégellenőrzést végeztünk, a költségeket sikerült alacsonyabb szinten tartani. Ennek az lett az eredménye, hogy a megvalósított bevételből foglalkoztatottaink fizetését a jövő év májusáig biztosítani tudjuk. Fontosak még a kísérő bevételek is, mint amilyen a helyi közösségek támogatása, és ha figyelembe vesszük a felénk irányuló más kötelezettségek behajtását, pénzügyileg nem lesz különösebb gond.
Milyen nagyobb beruházás, javítás történt ebben az évben?
-Az idén valósult meg a szűrőberendezés szanálása. Gyakorlatilag ez 800.000 dinárba került a legkedvezőbb árajánlat alapján, de mi ebből 250.000 dinár értékű munkát elvégeztünk, így csak 540.000 dinárt fizettünk ki. Ki kell hangsúlyoznom, hogy ebből 300.000 dinárt az adai önkormányzat biztosított, no meg erre használtuk fel a helyi közösségek juttatásait is. Ez a beruházás már halaszthatatlan volt, és azt eredményezte, hogy kristálytiszta vizet tudtunk biztosítani az utolsó napig. Eddig ez nem fordult elő, mert a szűrő rétegei annyira berakodtak a szennyeződéstől, hogy lehetetlenné vált a víz fizikai átszűrése. Hiszem, hogy ha jól kezeljük a berendezést, jó néhány évig ilyen tiszta és egészséges víz lesz a medencékben. Azonkívül sok új játékot állítottunk fel, ami nem kerülte el az idelátogatók figyelmét. Különösen a gyerekek élvezték és használták ezeket a játékokat, hisz nekik készültek. Továbbá húsz új és nagyobb szemetes kosarakat helyeztünk el az újabban birtokba vett területeken, majd húsz asztalt és negyven padot bocsátottunk a vendégek rendelkezésére szintén az újabb területeken. A tisztaságot, a rendet továbbra is magas szinten tartottuk, amit az is bizonyít, hogy soha eddig még nem írtak ennyi pozitív véleményt az emlékkönyvbe.
Mi a tapasztalat a tömeges látogatások terén?
- Az idén is voltak szervezett látogatások. Csantavérről pl. hetente kétszer jött autóbusz, ezenkívül a vajdasági nőaktívák augusztus 8-án itt találkoztak, amikor egyszerre több száz vendég jelent meg szervezetten, továbbá a nyugdíjasok, a nagycsaládosok stb. is mind itt találkoztak. A medencék népszerűsége most már szemmel látható, úgy érzem, Vajdaság lakossága megismerte, megszerette és elfogadta az üdülőközpontunkat mint tiszta környezet, amely kellemes ott tartózkodást biztosít. Magánszervezésben és csoportosan jöttek pl. Kikindáról, Becskerekről, Szabadkáról, Topolyáról és még sorolhatnám.
Mi a helyzet idény után, jönnek-e látogatók ilyenkor?
- A szezon után is látogatják a medencéket, főleg vidéki kirándulókról van szó. Különben is minden nap délután 3 és 6 óra között nyitva van kapu, bárki bejöhet sétálhat, pihenhet. Azt tapasztaltuk, hogy a napokban több alkalommal is több mint 500 látogató – főleg gyerek – jött vidékről, akik nagyon jól feltalálták magukat, tartalmas kirándulásban és szórakozásban volt részük.
Mik a további tervek?
- Egyelőre a zöldesítési tervről szólnék, ami abból áll, hogy már eddig 70 fajta különféle fát, cserjét jelöltünk meg a szokásos három nyelven. Szeretném, ha tavaszig elérnénk a 100-at. Hogyan? Az ADICA felkínált egy zöldesítési tervet, ami abból áll, hogy mi beszerezzük a fákat, amiket aztán eladunk az érdekelteknek olyan formában, hogy kifizetik, így a nevük odakerül a táblára, amivel megjelöljük a fát. Eddig l5 fát kínáltunk fel, és 13 már gazdára talált. Ezt nagy akciónak szántuk, hisz összességében nézve rendkívül változatos növényzet alakulhat ki a medencék környékén, ami még vonzóbbá teszi üdülőközpontunkat. A nyugdíjas medence környékét is rendbe akarjuk tenni, mert ott már kivénültek a rózsák, felújításra szorul a környezet. Ide is be szeretnénk kapcsolna a nagyközönséget, akik adományozóként szerepelnének. Az a tapasztalatom, hogy már ez iránt is van érdeklődés, amit még a november folyamán szeretnénk megvalósítani. A kőzetállomány elhelyezése is bővítésre szorul. Tavaly még csak 40 fajta kőzetünk volt, ma viszont már a l40-nél tartunk Ha mindent a helyére raktunk, szándékunkban áll felkínálni a környező iskoláknak, látogassák meg gyűjteményünket, a növényzetet, mert itt a medencék területén akár természetrajz órát is tarthatnak a pihenés, fürdés, szórakozás mellett – fejezte be az igazgató, Tóth János.
Vastag J.