Panorama Ada - oktobar 2004. október

    - Miki, légy szives fogd az üres vizes ballonokat, és menj le friss forrásvízért! – adta ki a parancsot anyukám.
    Fogom a két műanyag ecetes kannát, és anyunak szót fogadva kerékpáromra pattanok, majd megindulok a Tisza felé. A hó a napokban tűnt el és Istenem, mi maradt a helyén!? Ahogy az úton karikázom, akár jobbra, akár balra tekintek, csak szemetet látok. Az árkokban a legkülönfélébb hulladékok hevernek: eldobott cukros-, csokis papírok, üres cigarettás dobozok, műanyagpoharak, nejlonzacskók, használt papírzsebkendők, pizzadarab, újságpapír, sörös- boros üvegek és még a csuda tudja mi nem!
    - Ezek máskor is itt voltak? – teszem fel magamnak a kérdést – vagy csak nem tűnt ennyire a szemembe! Közben megérkezem a forráshoz. A kútnál egy idős néni tölti teli a vizes edényeit, igy a soromra várva szemügyre veszem a mi kis forrásunk környékét. Ám a csodálkozásom továbbra is folytatódik. A Barába csorgó forrásviz útját követem a szememmel. Döbbenten észlelem a látványt. Újra egy halom szemét. A barában a vizet szinte nem is látom a műanyag üvegrengetegtől. Szörnyű bűz árad, és hangosan felkiáltok:
    - Mi ez ? Mi történt? Ki teszi ezt? – választ várnék…, de kitől?
Hirtelen nagyapámat látom magam előtt, amint oly boldogan regél gyermekkoráról, mikor még a barában fürödtek.
    - Bizony fiam, mesélte- az én kiskoromban a Barára jártunk fürödni. Én is ott tanultam meg úszni. Tudod, akkor még gyékényt kötöttünk a hátunkra, és az tartott fenn bennünket a vízen. Az szolgált úszógumiként. Gyönyörű széles volt, a vize tiszta, gazdag élővilággal és sok hallal. Horgászni is rendszeresen jártunk akkortájt.
    - Én befejeztem! – szól a néni, majd elköszönt, és én újra a valóságban találom magam. Alig tudok felocsúdni a nagyapámtól hallottaktól és az elém táruló kép láttán. Miért kellett ennek így történnie? Ki a hibás, hogy az egykori egészséges, tiszta élővízből egy valóságos nyitott csatorna lett, ami különböző betegségek melegágya? A fejlődés? Az vezethetett idáig? Azt hiszem mindenki vétkes. Nemcsak a „nagy”, hanem mi egyszerű emberek is tehetnénk nagyon sokat környezetünkért, ha nem szanaszét dobálnánk a szemetet és a különféle vegyszereket, hanem az erre kijelölt helyre és a megfelelő módon.
    Nagyon szeretném, ha újra visszajönne az a 60-70 évvel ezelőtti idő a mi kis Baránkra is, amiről nagyapám beszélt. Erre azonban sürgősen meg kell találni a választ, hogy ki és mit tehetne a gyors romlás megfékezése érdekében
    A kannáimat telitöltöttem, de már kételkedem, hogy ilyen környezetben valóban forrásvíz – e a forrásvíz.

    Születésem nagy meglepetést okozott a családban, ugyanis minden jóslat szerint fiúnak kellett volna születnem. Egészen csöndes csemete voltam, sírni is alig sírtam, de körülbelül 1,5 éves koromban megtörtem ezt a rendet.     Érdekes hangokat hallattam, és nini az én számból jöttek. Rögtön hasznosítottam is, szórakoztattam a szüleimet. Természetesen nálam is jelentkezett az „r” hang helytelen kiejtése. Anyu sajátos technikával segített nekem kiküszöbölni ezt, így a ligóból rigó, a lókából róka, a lépából répa, sőt a Laci bácsiból Raci bácsi, a libapecsenyéből ribapecsenye lett.
    Idővel jöttek az aranyköpések is. Egyszer az egészségházban hallottam, az idősebbek arról beszélnek, hogy Manci néni összeesett a kórházban. Gyorsan elújságoltam mamámnak a hírt, mely szerint a Manci néni szétesett a kórházban.
    Vacsorára legjobban a vekkáros kenyeret szerettem, ami annyit jelent lekváros kenyér. A testvérem születésnapja alkalmából bement a család a városba egy finom pizzára. Mivel nem szerettem enni „üres hamburgert” kértem. A pincér közölte, hogy ilyet nem lehet rendelni, akkor megkértem, hogy hozzon „lekváros hamburgert”. Pár perc múlva kihozott egy lekvárral megkent kiflit.
    Testvéremmel együtt ettünk, úgy, hogy anya felültetett bennünket a pultra, kis katonákat készített, egyet nekem, egyet tesómnak. Anyu csak megfordult és egy pillanat alatt közelebbről tanulmányozhattam az aranysárga és barna árnyalatokkal játszadozó parkettákat. Megérinteni nem volt alkalmam, mivel anya megzavart a küldetés elvégzésében. Épp megfogta a lábam, bátyám pedig a hátam mögé rohant, és fölemelt. Endrének köszönhetem, hogy nem lettem fejreesett.
    A terítés fortélyait már nagyon gyorsan kitanultam. Mindössze egyetlen mozdulattal le tudtam pakolni az össz terítést tányérokkal, poharakkal, mindennel együtt, közben érdekes „zenét” hallgatva. Semmi sem maradt az asztalon, még az abrosz is lekerült. Csak egy tányér élte túl a nagy műveletet. Azóta is gyakran eszek lekváros kenyeret, abból a tányérból.
    Időnként elővesszük a piros kis füzetet, ahova anyu lejegyezte gyerekkori élményeinket. Jól esik emlékezni rájuk.

    Évről évre azt hallom és látom, hogy a Földünk jövője bizonytalan. Nagyon sok jel és jelenség utal arra, hogy égitestünk napjai meg vannak számlálva.
    A legnagyobb problémának a globális felmelegedést gondolom. Ez azt jelenti, hogy bolygónk hőmérséklete melegedni fog. Enyhébbek lesznek a telek és forróbbak a nyarak. Az északi és a déli féltekén meg fog indulni a jég olvadása. Ezáltal a tengerek vízszintje meg fog emelkedni. Ez a dolog néhány város pusztulásához vezet. A forró nyarakon a termőföldek öntözés hiányában fél termést hoznak. A Földünk gyarapodó lakosságával szemben csökkeni fog az élelem termelése. Szerintem nemsokára éhínség lesz a Földön. A következő gond a bolygónk ózonrétegének ritkulása és kilyukadása. Ha az ózonréteg elvékonyodik, vagy kilyukad, akkor nem lesz védőburok, ami megvéd bennünket a Nap káros sugaraitól. A harmadik probléma a környezetszennyezés. Az emberek nem figyelnek környezetünk tisztaságára. A szemetet eldobják mindenfelé. A tengereket szennyezik a régi, elavult tartályhajók. Nagyon sok ilyen hajó a szakszerűtlen karbantartás és a pénzhajhászás miatt tengerbe engedi az élővilágra káros anyagokat. Ez természeti katasztrófához vezet. A szárazföldön az emberek mindenféle vegyszereket használnak, melyeket a csapadék felold és belemos a földbe. Ezzel nemsokára Földünk ivóvíz készlete a minimumra csökken.
    Szerintem bolygónk nagy veszélyben van. Nekünk embereknek az lenne a feladatunk, hogy a problémákat megoldjuk, és Földünket úgy adjuk a következő generációknak, ahogy mi kaptuk.