A VÍZ AZ ÉLET FORRÁSA”
Európa kulturális öröksége napok Ada községben – rendezvénysorozat a vízről
Ada község Európa kulturális örökség bizottságának szervezésében és Szerbia köztársasági Kulturális Minisztériuma védnöksége alatt községünkben idén először szeptember 21. és 24. között rendezvénysorozatot tartottak „A víz az élet forrása” címmel.
Barna Kolozsi Valéria főszervezőtől megtudtam, hogy a Kulturális Minisztérium már 3 éve szorgalmazza és támogatja kulturális örökségünk megőrzését egész Szerbiában. Minden évben más-más témakört jelöl ki régiónként. Az idén egyik ilyen témakör a víz, mint az élet forrása volt.
Községünkben az idén először megszervezett rendezvénysorozat fő célja az volt, hogy a gyerekekben tudatosodjon a víz fogalma, használata a múltban, és napjainkban. Az óvodásokat, általános- és középiskolásokat megismertettük (oktató jellegű tájékoztatók segítségével) a víz forrásaival, tárolásával, használatával a múltban és napjainkban. Adán a gyerekek a tájházban gyakorlati bemutatók segítségével ismerhették meg a víz merítésének, tárolásának módját a múltban-korabeli eszközökkel. Moholon egy tanyát és egy régebbi berendezésű, magántulajdonban lévő házat látogattak meg, és mindkét helyen a múltat idézték fel a gyerekeknek, a helybeli nőaktíva tagjai.
Irodalmi- és képzőművészeti pályázatokat is kiírtunk óvodások, általános- és középiskolások számára. A képzőművészeti alkotásokból október 4-én kiállítás nyílt a Szarvas Gábor könyvtár galériájában - mondta Barna Kolozsi Valéria.
Szeptember 23-án 12 órai kezdettel a nyári színpadon szórakoztató rendezvényt szerveztek a gyerekeknek - a víz, a természet témakörből, melyen felléptek: az adai Cseh Károly Általános Iskola tanulói, a Vadvirág Hagyományápoló Kör fiatalabb néptánc csoportja, az Aranykapu ME, a moholi Novak Radoni ć Általános Iskola ritmikai tánccsoportja, valamint az adai Vénusz táncklub pionírcsoportja.
Az ugyanaznap 6 órakor a városháza nagytermében megtartott szakelőadásra a középiskolásokat és felnőtteket várták a szervezők. Sajnos, a középiskolások közül senki, a felnőttek közül alig néhányan jelentek meg ezen az igen érdekes előadáson, amelyet Dr. Tóth Béla tartott „Éghajlati elemek módosulása Ada község területén” címmel, rajzokkal, grafikákkal illusztrálva. A tudományos előadás központi témája is a vízhez fűződött, az esőhöz, és az eső kialakulásához.
A rendezvénysorozat egy jelképes mozzanattal zárult szeptember 24-én, amikor is a gyerekek Adán és Moholon a Tiszán keresztül jelképesen elküldték üzeneteiket Európának, telerajzolt papírhajókkal..
„Mi üzenünk Európának, Európa visszaüzen nektek gyerekek” – mondta Barna Kolozsi Valéria a szórakoztató műsor bevezetőjeként, ez így igaz, mert ezt a cél szolgálta a rendezvénysorozat: üzenjük Európának, hogy megőrizzük kulturális, természeti értékeinket, örökségünket.
Bálizs Géza