HÍREK
Lezárták a nagymedencét
Adán a múlt hét derekán elővigyázatosságból lezárták a fürdőzők előtt, és félig leengedték a vizet az olimpiai medencéből, miután elváltozásokat észleltek a létesítmény szerkezetén. Az olimpiai medence lemezoldalát rögzítő profilvasakból álló fémszerkezet korrodálódott, és egy kisebb szakaszon bizonytalanná vált a stabilitása. A medence lemezoldala nem sérült meg, de az ezt tartó fémszerkezetet meg kell erősíteni. Az adai strandfürdőben a gyermek- és a közepes medence üzemel a szeptember eleji idényzáróig. Az utóbbiban edzenek a Delfin Úszóklub versenyzői a nyitás után és a zárás előtt egy-egy órát. Az olimpiai medence lezárása után a napi belépőjegy minden korosztály számára 150 dinárba kerül, 17 óra után viszont 100 dinárba. Azok a felnőtt bérletesek, akiknek elegendő szórakozást nyújt a két kisebb medence és a park, ezentúl is zavartalanul járhatnak a strandfürdőbe. Azok a bérletesek, akiknek ez nem felel meg, az Adica közvállalat irodájában minden munkanapon 14 óráig leadhatják az idényjegyet. Uliján Kornél igazgató ígérete szerint ezeket az igényeket összesítik a szezon végén, majd úgy kárpótolják az érintetteket, hogy a jövő évi idényjegybe beleszámítják a kihasználatlan időt.
en.
Egy újabb „Mérföldkő”
a Tanyaszínház adai életében
„Mérföldkő” volt az idei előadás címe, amelyet augusztus 17-én tartott a Tanyaszínház az adai focipályánál. Mivel Adán sem érik egymást év-közben a kultu-rális rendezvények, programok, így érthető, hogy idén is sokan és érdeklődve várták az előadást. Az időjárás kedvezőnek bizonyult, napközben sem volt kánikula, de a hosszú felső is indokolatlan lett volna, egyszóval ideális körülmények voltak ahhoz, hogy a közönség élvezhesse a szabadtéri előadást. A Mérföldkő című darab középpontjában egy olyan személy áll, aki mániákusan használja számítógépét, játszik rajta, a magánélete szinte teljesen megszűnik. A darab talán arra próbál rávilágítani, hogy a mai felgyorsult, gépies világban egyre kevesebb értékük van a mindennapi, kézzelfogható történéseknek, nem úgy, mint a múltban. Mondanivalóul szolgálhat az, hogy jobban figyeljünk oda a másik emberre, családunkra, az élet apróbb dolgait is értékeljük, amelyek boldoggá tesznek bennünket, találjuk meg a lelki szabadságunkat, és a mindennapi robotoló életvitel mellett igyekezzünk megtalálni mindazon dolgokat, amelyek örömmel töltenek el. A darab elnyerte a közönség tetszését, elismerő tapssal köszönték meg az előadást.
Gecse Attila
(foto: facebook)
A LOVAGLÁS ÖRÖME
az adai Aranykapu vásáron
Augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján tartották a már hagyományosnak mondható Aranykapu kirakodó vásárt, amelyen mindenféle csemege, játék, nyalánkság várta a közönséget és a gyermekeket, ám nem kisebb örömet szerzett legkisebbjeinknek az adai Gyarmat lovagló iskola kedves kis pónija, aki hátára vette és megkocogtatta az örömtől majd elrepülő gyerkőcöket.
Szöveg és kép: Király János
2. HELYI KÖZÖSSÉG
Tartományi, önkormányzati és a II. Helyi Közösség eszközeiből mintegy 650 méteren hozták rendbe a Nagyutat
A tartományi mezőgazdasági titkárság és a II. Helyi Közösség eszközeiből a városi vízvezetékre kapcsolták a Cseh Károly és a Bogdánfi Sándor utcai fogyasztókat
(Fotók: Mihalek)
40 ÉVES GENERÁCIÓS TALÁLKOZÓ
2012. július 6-án bensőséges, meghitt találkozó zajlott az adai Cseh Károly Általános Iskola épületében, ahol a 40 évvel ezelőtti végzős tanulók gyűltek össze generációs találkozóra. A vidám hangulatú találkozó sok szép emlékkel zárult.
Tanítóképzősök
találkozója Adán
A nyár folyamán a Szabadkai Tanítóképző Főiskola 1970-ben, 42 évvel ezelőtt végzett V. b osztályának diákjai tartottak osztálytalálkozót Adán, a Tisza-parton. A tucatnyi résztvevő Vajdaság több településéről, Magyar- és Horvátországból érkezett. A találkozó szervezője, Horváth Tibor adai osztálytanító elmondta, hogy a 40 éves jubileum után minden évben találkoznak. Tavaly a baranyai Kopácson találkoztak, az idén Adán, jövőre várhatóan Kispiacon jönnek össze. Az osztálytalálkozó résztvevői: Harci Mária, Molnár Erzsébet, Lányi Gizella, Máté Julianna, Kovács Rozália, Győri Mária, Pintér Mária, Újfalusi Gizella, Kucsera Anna, Linka Erzsébet, Hajdú Irén és Horváth Tibor. A felvételen az osztálytalálkozó résztvevői láthatók az adai Tisza-parton.
Csincsik Zsolt
Ezen a napon történt…
Augusztus 24. az év 236. (szökőévben 237.) napja a Gergely-naptár szerint. Az évből még 129 nap van hátra. Névnapok: Bertalan, Albert, Alberta, Albertin, Albertina, Alicia, Aliz, Barta, Bartal, Bartó, Barton, Bartos, Báruk, Berzsián, Detre, Erzsébet, Jonatán, Mihaéla, Szilvánusz, Taksony
• 1933 éve, 79-ben a Vezúv kitörése elpusztítja Pompeji városát.
• 1602 éve, 410-ben I. Alarich nyugati gót király csapatai elfoglalják és kifosztják Rómát.
• 440 éve, 1572-ben Szent Bertalan éjszakája Párizsban: Augusztus 23-áról 24-ére virradó éjszakán Medici Katalin francia királyné anyakirályné utasítására legyilkolják a Párizsban tartózkodó hugenották nagy részét.
• 170 éve, 842-ben József nádor elhelyezi a pest-budai Széchenyi lánchíd alapkövét.
• 21 éve, 1981-ben Mark David Chapmant húsz év börtönbüntetésre ítélték John Lennon meggyilkolásáért.
• 24 éve 1988-ban megszületik az első magyar lombikbébi a Pécsi Orvostudományi Egyetemen.
• 23 éve 1989-ben az amerikai Voyager–2 űrszonda fényképezi a Neptunusz bolygót és holdjait.
• 21 éve, 1991-ben Ukrajna elszakad a Szovjetuniótól, és kikiáltja függetlenségét.
• 17 éve, 1995-ben megindul a Microsoft Network (MSN) internetes szolgáltatás.
• 6 éve, 2006-ban Prágában, a Nemzetközi Csillagászati Unió XXVI. kongresszusán megszavazzák a „bolygó” fogalom új definícióját. Ennek értelmében a Plutót kizárják a bolygók köréből, és törpebolygóvá minősítik.
Gecse Attila