Ismertető a rendkívüli helyzetekről
Lakosaink jó része, főképp az idősebb generáció, emlékszik még a valamikori polgárvédelmi kiképzésekre és gyakorlatokra, a különböző PV alakulatok kék színű egyenruhájára, az «Egyként a védelemben és mentésben» (SOZ) nevű gyakorlatokra, vagy az esti órákban tartott polgári védelmi (LÉGÓ-s) előadásokra. Abban az időben Ada Község az akkori Jugoszlávia Szövetségi Végrehajtó Tanácsa részéről két alkalommal is elismerésben részesült az e téren elért eredményekért. Majd olyan évek jöttek, amikor a polgárvédelem az országban nem volt aktuális, egészen 1999-ig, ekkor gyorsan összeszedtük az előző időből megmaradt alakulatokat, de utána ez is megállt. Elemi csapások azért időközben és azután is voltak, de minden község úgy találta fel magát, ahogy tudta.
Így volt ez egészen 2009-ig, amikor is meghozták a Rendkívüli helyzetekről szóló új törvényt. Most a védekezés és mentés a Belügyminisztérium hatáskörébe került (többé nem a honvédelemhez tartozik), és az önkormányzatok újból jelentős szerepet és így kötelezettségeket is kaptak. A polgári védelmi intézkedések és feladatok foganatosításán kívül, községi szinten törzskart kell megalakítani a rendkívüli helyzetek kezelésére, illetve általános rendeltetésű polgári védelmi alakulatokat kell létrehozni, és megbízottakat kell meghatározni a településekben, de a polgárok személyi és kölcsönös és kollektív védelemre való felkészítését is végezniük kell.
A törvényes rendelkezés értelmében 2012. júniusa és júliusa folyamán községünk településein a lakosok egy része ilyen tematikájú ismertetőn vett részt. A feladat a következő volt: meghatározott negyedek (választási egységek) szerint kb. 30, a 70-es és a 80-as években született férfiak kaptak felhívást, alapadatokra vonatkozó nyilvántartási lapot kellet kitölteniük, részt vettek egy személyi és kölcsönös védelemről szóló tudásfelmérő teszt megoldásában (17 kérdés, adott válaszlehetőséggel), átvettek egy-egy Védekezés elemi csapások és más szerencsétlenségek esetén c. kézikönyvet, illetve megtekintettek egy, a rendkívüli helyzetek – elemi csapások és már szerencsétlenségek témájú prezentációt. Minden anyagot, a felhívást, a kérdőívet, a tesztet, a kézikönyvet és a bemutatót is mindkét nyelven, szerbül is és magyarul is előkészítették. A feladat teljesítését a közigazgatás rendkívüli helyzetek koordinátora kapta, a helyi közösségek titkáraival együttműködve.
Részlet a rendkívüli helyzetekről szóló előadásról
A képzés a következő beosztás szerint zajlott le: Valkai soron – június 6-án, a sori Ifjúsági otthonban 20,30 órai kezdettel; Törökfalun – június 7-én, a törökfalui Ifjúsági otthonban 20,30 órai kezdettel; Völgyparton – június 8-án, az ottani helyi közösségi otthonban 20,30 órai kezdettel; Adán, az I. HK polgárainak – június 11-én és 12-én, az adai KKT tanácsnoki klubjában 16,00 és 18,00 órai kezdettel; Moholon – június 25-én, 26-án, 27-én, 28-án és 29-én a moholi HK klubhelyiségében, 17,00 és 19,00 órai kezdettel; Adán, a II. HK polgárainak – július 9-én, 10-én és 11-én, az adai KKT tanácsnoki klubjában 17,00, 18,00 és 19,00 órai kezdettel.
A Községi Közigazgatási Hivataltól összesen 695 polgárt kapott felhívást, ebből 139-et visszahoztak a kézbesítők (az illető elköltözött, külföldön él, beteg, hivatalosan van távol, elutazott nyaralni stb.). Az előadásokon 556 személy jelent meg, ami 80%-ot tesz ki. A kézbesítési időszakban a 49-es irodában, illetve a 852-106-os (123-as mellék) telefonon folyt a kommunikáció a polgárokkal.
Az akció folyamán nem történt rendbontás, az esetleges aggályok az emberekkel párbeszéd útján a bemutató végéig megoldódtak (pl. miért éppen ő kell, hogy megjelenjen, van neki ettől fontosabb dolga is stb.).
A teszteredményekből ítélve polgáraink aránylag jól ismerik a szóban forgó témakört (a részvevők 83%-a a teszt ¾ részét jól oldotta meg), a legtöbb téves válasz a szükség esetén hívható telefonszánoknál volt (tűzoltóság: 193 vagy mobilról 024/853-159; mentőszolgálat: 194 vagy mobilról 024/853-279; rendőrség: 192 vagy mobilról 066/8924380).
Bizonyítást nyert, hogy a polgárok a polgári védelem témakörére fordított, csupán 40 percnyi idő után, felfrissített és kibővített információkkal távoztak a rendkívüli helyzetekkel és elemi csapások elleni védelemmel kapcsolatban, valamint az is, hogy az ilyen képzések nemcsak törvényes kötelezettséget jelentenek, hanem több szempontból hasznosak mindenkinek. A polgárok felkészítése várhatóan novembertől folytatódik.
Bakos Zoltán