1944-ről, harmadszor

    Immár harmadik éve írok az 1944-45-ös eseményekről. Nos, mielőtt valaki is azt gondolná, hogy ezek a dolgok már rég lerágott csontok, szeretném előrebocsátani Teleki Júliának és Korsós Tamásnak, a Szabadkán székelő magyarországi főkonzulnak a szavait is (amelyek idén október utolsó vasárnap délutánján hangzottak el a csúrogi dögtemetőben), idézem – „Ezekről a dolgokról beszélnünk kell, muszáj beszélnünk, hogy az utánunk jövő generációk is tudjanak róla.”
    Sokan mondják így 66 év távlatából meg kell – kellene bocsátani, de kinek is? Hisz az aktuális szerbiai hatalom még ennyi idő után sem ismerte be az akkori atrocitásokat, gaztetteket, nem hogy bocsánatot kért volna értük, pedig előbb vagy utóbb erre is sort kell kerítenie, ha az EU felé orientálódik az ország.
    De miről is van szó? A II. világháború végén az akkori jugoszláv hatalom, a győztesek jogán kollektív bűnösnek nyilvánította a Vajdaságban élő magyarokat és németeket a fasiszta rezsimmel való együttműködésüket kihasználva ürügynek A Vajdaságban élő mintegy félmillió németből csak kis számú valós háborús volt, mégis mintegy 4-5 ezer maradt, függetlenül, hogy bűnös volt-e egyénileg vagy nem (és még azok jártak a legjobban, akiket deportáltak). Az itt élő magyarokra is nehéz sors várt 1944-1945-ben, hisz ma már tudjuk, több tízezerre tehető azoknak a száma, akiket az éjszaka, a Tisza vagy dögtemető nyelt el, és életüket vesztették vagy jobbik esetben a vagyonuktól megfosztották őket.

Baráth Gábor moholi esperes-plébános megszenteli a virággal ékesített nagykeresztet és emléktáblát...

... miközben a moholiak csoportja mély megrendüléssel adózik az ártatlanul kivégzettek emlékének

    Emlékezzünk csak Csúrogra, Mozsora, Bajmokra, Moholra, és még sorolhatnám tovább a helyszíneket. Azonban mielőtt bárki is azt gondolná, hogy csak itt nálunk, Vajdaságban történtek, és csak velünk, ilyen dolgok, el kell mondani azt is, hogy az akkori Jugoszlávia más köztársaságaiban is hasonló események zajlottak le. Szlovéniában kb. 70 000-re becsülik a kivégzettek számát, de Horvátország területén is történtek kivégzések. Egy újságcikk tanulsága szerint a második világháború végén Zágráb mellet egy szakadékba lőtték az állam akkori ellenségeit. Nem is olyan rég, pár héttel ezelőtt hallottam a médiákból, illetve olvastam a sajtóban, hogy szűkebb Szerbiában is találtak II. világháborús tömegsírt, amelyet a megtorlás számlájára írnak.
    Az ártatlanul kivégzett áldozatok rehabilitálása nagyon lassan halad, ha lassan is, de talán megmozdult valami. Az államfők, Tadić és Sólyom egy évvel ezelőtti találkozása és megegyezése után az idén szeptemberben a szerb fél is kinevezte azokat az akadémikusokat, akik a II világháborús atrocitásokat (köztük a 44-45-ös események is ott vannak) hivatottak kivizsgálni. Egy év multával felállt az a magyar–szerb bizottság, amely a vizsgálatokat történelmi és tudományos szempontból elvégzi. Az objektív tények ismeretében elindulhat a megbékélés politikai folyamata nálunk is. A szerbiai parlamentben hallhattuk a VMSZ-es képviselőket a srebrenicai eseményeket taglaló határozat vitájakor e témában felszólalni, akik követelték a második világháborút követő kollektív bűnösség eltörlését, és az ártatlanul kivégzettek rehabilitálását.
    A szerbiai állami történelmi archívumok lassan megnyíltak, és kutathatók, hozzáférhetőek azok a dokumentumok, amelyekkel bizonyítható a 1944-ben és az azt követő években kivégzettek ártatlansága, és megtörténtek az első rehabilitációk is, a sajtóban már olvashattunk–hallhattunk róla. Így olyan adatokhoz is hozzá tudtunk férni, amelyek községünket is érintik. Az újvidéki történelmi levéltárban olyan dokumentumokhoz jutottunk, amelyek mintegy kb. 30 adai és közel 200 moholi (az emlegettet 5-600-ból) nevet említenek az akkori kivégzettek közül – a listák azonban még nem teljesek, és a további nevekkel egészülnek ki.
    Az idén a községi tanács az önkormányzat által támogatott rendezvények közé sorolta a moholi megemlékezést, amelyet az ártatlan áldozatokra való tisztelgésre szerveztünk. Az idén is mindenszentek napján történt az a szerény ünnepség, amelyen Baráth Gábor moholi esperes-plébános szentelte meg a Moholon kivégzett ártatlan áldozatok emlékére állított nagykeresztet, Fremond Árpád köztársasági képviselő mondott beszédet, alkalmi művelődési műsor keretében. Végül az önkormányzat, a pártok és az MNT képviselői koszorúztak.
    Zárószóul szeretném Józsa Lászlónak, az MNT volt elnökének a szavait idézni, aki egy évvel ezelőtt tartott moholi megemlékezésen mondta, hogy a hozzátartozóknak lelki megnyugvásra van szükségük, az áldozatoknak pedig méltó tiszteletadásra. A bűnösöknek úgy gondolom, hogy már rég megbocsátottak az áldozatok családtagjai, felejtenünk azonban nem szabad.