Legújabb szám - Najnoviji brojSzerkesztõség - UredništvoAnyakönyvi hírek - Vesti od matièaraArchívum - Arhiva

2010. november

Címoldal
Amiben jók vagyunk és amiben kevésbé
Községi hírek, események
Jár a toronyóra
A Szennyvíztisztító alapkövének letétele
Ülésezett a II. Helyi Közösség tanácsa
Első helyi közösség
Gyöngyszem a sárban
Ünneprontó szeméthalmok a temetőben
Búzavirág énekcsoport - Törökfalu
1944-ről, harmadszor
Örömmel várjuk vissza
Söprögető diákok
Hírek
Rendőrségi hírek
Szakszervezeti hírek
Nyelvi figyelő
Teológiai gondolatok
Októberi események a moholi iskolában
Fiatalok írják
Moholy-Nagy képeslapjai
Zöld levél
Községünk a török hódoltság idején
Utcanevek, számok - II.
Az eltűnt idő nyomában
Árnyas oldal
Tarka oldal
Impresszum

Helytörténeti visszaemlékezések
KÖZSÉGÜNK A TÖRÖK HÓDOLTSÁG IDEJÉN

    A török veszedelem 1521-ben azzal kezdődött, hogy a keresztény hadak elvesztették a legjobban megerősített várukat, Szabácsot (Šabac). Ez a vereség nagyon súlyos volt, de ennek ellenére a török szabad elvonulást ígért a védőknek, ha a magyar hadvezetés feladja Nándorfehérvárt (Beograd), amit Hunyadi és Kapisztrán hadai 1456 nyarán még oly hősiesen megvédtek a töröktől. Nándorfehérvárban akkor csak jelentéktelen őrség tartózkodott, amelyik szinte semmiféle ellenállást sem tudott volna tanúsítani, ezért elfogadták a törökök feltételét.
    E könnyű győzelem következtében 1523-ban elözönlötték Havasalföldet. A birodalmi rendek még 1524-ben 10 000 katonár ígértek II. Lajos, fiatal magyar királynak, de 1526-ra már csak 4000 lett az ígéretből. A törökök ezt tudták, és felbuzdulva a gyors sikereken, majd a nyugati kereszténység széthúzásán I. Szulejmán szultán 1526. április 23-án elindult seregével Magyarország ellen. Már 1526. július 27-én elfoglalta Péterváradot és így szabad lett az út a Duna jobb partján Buda irányába. De Eszéknél hajókból hidat vertek, átkeltek a Dunán és északnak vették az irányt. A keresztény haderő Mohács mezején várta a törököt, döntő ütközetre. A keresztény haderő létszáma 25 000 fő volt, míg a török 75-80 000-re volt tehető, ami háromszoros túlerőt jelentett. Ezzel a túlerővel szemben a magyarok csatát is vesztettek, és a menekülő fiatal magyar király, II. Lajos a megáradt Csele patakba fulladt. A királynő meg másnap Pozsonyba menekült és I. Szulejmán 1526. szeptember 11-én bevonult Buda várába. Szeptember 14-én felgyújtották Budát is és Pestet is, majd 1526. szeptember 25-én, nagy hadizsákmánnyal (főleg marhacsordákkal) a Duna és a Tisza között a szultán hazaindult Isztambulba. 1529-ig a török csak Bácska déli részét foglalta el Bács várával együtt, de Becséig akkor nem jutott el. I. Szulejmán pasa a Duna-Tisza közét csak 1541. júliusában foglalta el, majd ismét Budára ment és vilajet-székhellyé tette.
    A szabácsi vár eleste, valamint a többi vár török kézre való jutása és a mohácsi csatavesztés oka több szempontból is magyarázható. Ugyanis abban az időben újultak ki az osztrák-francia ellentétek, minek folytán a franciák segítsége megszűnt. Ekkor jelentkezett Luther Márton református tanaival, aminek hatására a német fejedelmek sorra elpártoltak a pápaságtól, és a pápai hatalom tekintélye erősen megcsappant. Utána már a Szentszék török elleni összefogásra való gyakori felhívásai hiábavalónak bizonyultak, így az osztrák és a magyar hadak is kevésnek bizonyultak a túlerőben lévő oszmán haderő ellen.
    A német fejedelmek azért igyekeztek sorra átállni a református hitre, mert ahol ők átálltak, a lakosságot is erre kényszerítették, és az addigi pápai, egyházi vagyon a fejedelmek tulajdonába került.
    A törökök meg az elfoglalt területeket feldúlták, a falvakat felperzselték, a lakosságot legyilkolták. Ezt főleg erős megfélemlítésként alkalmazták. Asszonyfalvát, valamint a mellette lévő Peszér települést a földdel tették egyenlővé, beleértve a lakóházakat és a templomokat is. A különbség csak az volt, hogy Asszonyfalva lakóinak nagyrészt sikerült a nádasokba menekülni, míg a peszériek ezt nem tehették, mert a török először rájuk csapott le. Ezért Peszér település akkor végleg meg is szűnt, lakói részben az asszonyfalviakhoz csatlakoztak, nagyobb részük pedig északra menekült.
    Az idő haladtával Asszonyfalva lakói visszaszállingóztak a nádasokból, de a törökök kevésbé barátkoztak velük. Nem vették őket emberi számba, gyauroknak, azaz hitetleneknek tartották őket, és értékeiket – főleg az elejében – könyörtelenül eltulajdonították. A vizenyős területre azonban valamit mégis átmentettek vagyonukból: főleg az állatokat sikerült itt elrejteni.
    Mivel Peszér település végleg megszűnt létezni, a földterület egészében Asszonyfalva tulajdonába került, és mivel a Szigeten így már csak egy település létezett, a törökök csak Szigetnek, saját nyelvükön Adának nevezték. A lakosság azonban még sokáig Asszonyfalvának hívta, de a törökök által vezetett és kiadott dokumentumokban hivatalosan csak mint Ada szerepelt.
    A török, látva a vidék gazdagságát, igyekezett hosszabb távra berendezkedni. Az elfoglalt területeken újjászervezték a közigazgatást és az Alföldet két vilajetre, a budaira és a temesire osztották. A vilajetek élén a pasák álltak, akik nem avatkoztak a lakosság dolgaiba, hanem a megszállt területet 6 szandzsákra osztották és ezek élére bégeket állítottak. Az ő hatáskörükbe tartozott a lakosok földterületének megállapítása, a kereskedelmi engedélyek kiadása. Ebben az időben főleg állatokkal kereskedtek, azok közül is a szarvasmarha állt az első helyen. 80-100 darabos csordákban a marhapásztorok hajdúk kíséretében hajtották őket nyugatra, Franciaországba, a német fejedelemségekbe és Angliába. Vidékünkön úgy a törökök, mind a magyarok a kisebb lófajtákat, az ún. arab lovakat használták, de teherfuvarozásra a nehezebb, nóniusz fajtát tenyésztették. Szállítottak még gabonát is, és nagy mennyiségben kikészített bőröket. A fő kiviteli cikk azonban a szarvasmarha, a nagyszarvú szürkemarha volt, egyenként 3-400 kg súlyban. Érdekes megjegyezni, hogy sem a török, sem a királyság (a megszállott területen kívül) nem adóztatta a nagyban való marhatenyésztést!
    Ezekért a kiviteli cikkekért, a hajókból készített hidakon, a Dunán átkelve vámot fizettek. Az átkelőktől (az erdélyi, a moldvai kereskedőktől is) a vámot a török kádik szedték be. Ilyen hidak és „irodák” a Dunán Eszéktől Budáig voltak, és a téli időszakra szétszedték őket. A lakossági adót ugyancsak a kádik szedték be termény, vagy állat formájában. A lakosság háromfelé adózott: a töröknek, az egyháznak és a magyar királynak – a török tudtával. Az adót a király részére az egykori kincstár utódszervei szedték be (ezt az adózást a vízzel körülvett tanyák lakói elkerülték, mert hozzájuk nem jutottak el az adóbeszedők). Az adózás közvetetten segített a nyugatra szállított áru célba érésében is.
    Az egyházi adózás inkább önkéntes alapon történt, amit a ferences-rendi szerzeteseknek juttattak, amikor azok a falvakba látogattak. A török a világi katolikus papoknak nem engedélyezte a vallásgyakorlást. Kezdetben a templomokat is azért rombolták le, mert a pápaság követeinek tartották őket, azaz, mert a pápaság szervezte a háborúkat az iszlám előrenyomulás ellen. Csak a ferences-rendi szerzeteseknek engedélyezték a vallásgyakorlást, és ők erre menlevelet is kaptak. Bár még Bács várának lerombolásakor a templomot is fölgyújtották, később, 1665-ben Isztambul teljes vallásszabadságot biztosított nekik, és a templomukat is újjáépítették. A szegedi alsóvárosi ferences-rendi templomot közösen használták a törökkel, vagyis a kereszt mellé odakerült a félhold is.
    A törökök a tisztaságra és az egészségre is sokat adtak. Budán és környékén sok gyógyfürdőt építettek. Valamilyen formában Moholnál az Orlovacsát is a török építette meg először!
    1681-ben ért véget az orosz-török háború. Ekkor Kara Musztafa nagyvezír már Bécs elfoglalására gondolt. A török sereg Kara Musztafa vezetésével 1683. július 14-én 150 000 harcossal el is indult Bécs ellen és az ütközetre 1683. szeptember 12-én került sor. Musztafa körülvette Bécset, de Szabianszki János lengyel király, Lotharingiai Károly herceg, II. Miksa bajor és III. János György szász fejedelem Kahlenbergnél szétverte a török hadakat. Ezért a szultán Kara Musztafa nagyvezírnek december 25-én Belgrádban átadatta a selyemzsinórt, azaz megfojtatta. Utána a szövetséges keresztény hadsereg 1686. június 18. és szeptember 2-a között, 76 napi ostrom után visszafoglalta Budát, ami 145 évi megszállás után végre fölszabadult a török uralom alól.
    Ehhez nagyban hozzájárult a technika fejlődése is, ami főleg a lőfegyverek korszerűsítésében jutott kifejezésre. Míg az orosz-török háborúban a fegyverzet terén semmiféle újítás sem történt, addig nyugaton a fegyverkovácsok jelentős újításokat alkalmaztak. Buda után még 1686. őszén fölszabadult Szlavónia, 1688-ban pedig Belgrád. De II. Musztafa szultán ebbe nem nyugodott bele és 1697. június 17-én újra Magyarország ellen indult a Bulgáriában pihentetett és felújított, mintegy 70 000-es serege élén. Ő valójában Erdély ellen akart vonulni, csak Magyarországon keresztül. II. Musztafa szultán és Elmas Mehmed szeptember 10-én érkeztek a Tisza jobb partján Zentához. Az őket szemmel tartó és kísérő császári csapat 60 000 katonából állt és parancsnokuk a francia származású Savoyai Jenő császári tiszt volt (akinek nem volt császári engedélye a törökök megtámadására). A török Temesvár felé akart fordulni és még volt ideje hidat verni a Tiszán, ám Savoyai fölismerte a kedvező helyzetet és végleges csapást mért a nyugati új szisztémát még nem látott török egységekre. A török további üldözését azonban határozottan megtiltották Savoyainak, mert a nyugati államok már akkor féltek a döntő osztrák-magyar fölénytől.
    Ez a nagy győzelem (és a török további üldözésének megtiltása) még Savoyai Jenőt is meglepte, és csak francia származása és mivolta vitte rá, hogy eleget tegyen a Megállj! parancsnak. Ezt követte aztán a számunkra olyan gyalázatos karlócai béke, ami francia és angol nyomásra a török kezén hagyta a Bánságot (azaz Torontál és Temes Vármegyéket). Az osztrák császár és a magyar király kénytelen volt egy határőrvidéket létesíteni, ami Titeltől Szegedig, Szegedtől Aradig, és Aradtól az Aldunáig húzódott. A határőrvidék katonái főleg szerb harcosok (milicisták) voltak. Ezek a katonák később magukkal hozták családtagjaikat is és együtt éltek velük. Ekkor kerültek ők a Szigetre is, és településüket Osztrovának nevezték. A helység ezt a nevet viselte a határőrvidéki övezet tartama alatt, azaz 1702-től 1736-ig, egyesek szerint még 1800-ig. Szerbek már korábban is telepedtek vidékünkre (1694-től) Csernovics Arzén pátriárka vezetése alatt. Ekkor a török közigazgatás már fölbomlott és mindenki szabadon költözködhetett. Így költözött magyar területre mintegy 17 000 szerb, főleg Dél-Bácskába, Szeged környékére (Deszk), Pécs környékére (Mohács), Pest környékére (Pestszenterzsébet, Ráckeve).

Id. Török Máté

novembar 2010.

Naslovna strana
Opštinske vesti, događaji
Položen kamen temeljac prečistača otpadnih voda
Vesti
Vesti iz policije
Sindikalne akrivnosti
Impresum


Design by VA