Méltó helyen az emléktábla
Az adai Szentháromság r.k. templomban október 4-én, a vasárnapi nagymise után emléktáblát avattak fel II. Rákóczi Ferenc Nagyságos Fejedelem tiszteletére. A Rákóczi Szövetség helyi szervezetének vezetősége, Pintér Éva elnökkel az élén, kezdeményezte és a támogatókkal karöltve sikeresen végre is hajtotta az emléktábla kivitelezését és elhelyezését a legméltóbb helyen, a templomban.
Az emléktábla leleplezését megelőzően ünnepi műsort adott a Szövetség helyi szervezete. Üdvözlőbeszédet, és II. Rákóczi fejedelem méltatását Pintér Éva tartotta, majd Martényi Árpád, a Magyar Rákóczi szövetség elnöke mondott ünnepi beszédet, kiemelve, hogy ez a szövetség egyike a legtömegesebb civil szervezeteknek Magyarországon beleértve a határon túli szervezeteket is. Méltatva II Rákóczi szerepét a magyar szabadságharcban, elmondta, hogy biztonságát, jólétét, gazdagságát és nem utolsó sorban életét áldozta fel a nemzet szabadságáért. Hős volt a hősök között, akire a mai napig alázatos tisztelettel néznek fel.
Az ünnepi műsor színvonalát növelte a Musica Humana kamarakórus, a csókai Rákóczi férfikórus, továbbá az adai Török testvérek, Tilla, Flóra és Ádám, valamint Burány Árpád, a békéscsabai színiakadémia növendéke.
Az emléktábla felavatását és megszentelését Szauer Miklós atya végezte, majd ezt követően Martényi Árpáddal együtt leleplezték a Rákóczi arcképét ábrázoló, fekete gránitba vésett emléktáblát, amely a következő üzenetet tartalmazza: Cum Deo pro Patria et Libertate – Istennel a hazáért és a szabadságért. Ezután koszorút helyezett az emléktábla köré az adai ön-kormányzat képviselői, a magyarországi vendégek, a helyi Rákóczi szövetség képviselője és mások.
(Képek a községi események oldalon)
V. J.