102. Zöld levél
A lopótök

    Húsz évvel ezelőtt sikerült újra felfedeznem Adán ezt az attraktív, világhírű tökfajtát, és azóta évről-évre újra ültetjük. Terméseit díszként, kiállítási, nosztalgiázási tárgyakként használjuk. A tökfélék, a Cucurbitaceae családjába tartozik, másodrendű jelentőségű mint élelem. Magyarul lopótök, nyakastök, lopó, borlopó, hébér; szerbül nategača, jurgeta; angolul bottle gourd; franciául gourde, calebasse; németül Flaschenkürbis, Kalebasse. Az egyéves, felkapaszkodó vagy a földön kúszó egyéves növény több mint 10 m hosszú, erőteljes, hosszbarázdás szárakat fejleszt, amelyek mirigyes szőrűek, és villásan elágazó kacsokat hordoznak. Levelei 10-40 cm szélesek, elliptikusak, fogazott szélűek (nem hasadtak), vagy 3-7 karéjúak; szétmorzsolva pézsmaszagúak. Levélhónalji virágai legfeljebb 10 cm szélesek, a porzós (bak) virágok 5-25 cm, a termősek nagyon rövid kocsányúak, az 5 cimpájú (termő) párta fehér, gyapjas, illatos. Már a Bibliából is ismert, Jónás próféta könyvéből (Jón 4,6-8).  Ebben a történetben fontos szerepet játszik egy gyorsnövekedésű növény, ami Jónás prófétának árnyékot adott ninivei küldetése idején. A történet szerepel a héber bibliában, és az Újtestamentum is hivatkozik rá (Jézus szavai, két helyen is), továbbá szerepel a Koránban is. Babits Jónás könyve című műve is a Bibliára támaszkodik. A bibliai időkben még nem volt más ismert tökfajta ebben a térségben, így a lopótök tulajdonságait olvashatjuk ki belőle:
    „egy nagylevelü töknek
    indái ott fölfutva egy kiszáradt,
    hőségtől sujtott fára, olyan árnyat
    tartottak, ernyőt (Jónás) eltikkadt fejére,
    hogy azalól leshetett Ninivére.”
    Bár a nem keserű fajták fiatal terméseit párolva vagy főzve többnyire magok nélkül, zöldségként fogyasztják, karikára vágva szárítással tartósítható is, a keserű lopótökök élvezhetetlenek és mérgezők. A levelek és a fiatal hajtások azonban zöldségként ehetők. Évezredek óta a fás és nagyon ellenálló terméshéja miatt termesztik.
    Kis lopótökökből evőkanalakat, kőműveskanalakat és ivóedényeket készítettek, a nagyobbak olaj- és víztartóként szolgáltak, továbbá tálak, tányérok, kannák, kalapok előállítására, halászhálók úszóiként és még sok másféle célra használhatók. Készültek a lopótökből faragványok; villák vagy pipák éppúgy, mint ornamentális műalkotások és maszkok. Hagyományos borszívó eszköz volt a magyar és a szerb pincészetben. A paraszti készítésű és használatú lopóval (ma már üvegből készül!) adtak kóstolót a hordóból, szívták a bort kisebb borivó edényekbe.
    Amikor az arab és európai kereskedők elterjesztették a dohányt, és divatba hozták a dohányzást, rövid idő után – ésszerűségből – a lopótököt használták fel arra is, hogy saját pipát készítsenek belőle. Bár a mérete és – a tajtékbetét – törékenysége kissé nehézkessé és helyhez kötötté teszi használatát, használóját bőven kárpótolja a kivételesen hűvös füst. Ezek a pipák azután elkerültek Európába, ahol ez a forma és funkció tovább finomodva találkozott a felsőbb osztályok magas igényével. A modern CALABASH pipa első megjelenése a XIX. század végére tehető. Ma már, hogy a természetes növekedésből adódó egyenetlenségeket vagy nem megfelelő görbületet elkerüljék, előre elkészített „kalodába” növesztik bele az erre a célra nemesített Calabash tököt.
    A lopótökök hangszereknél rezonátorként működnek, például lant vagy az indiai szitár, a xilofonszerű afrikai marimba, vagy a doboknál és csörgőknél. A termésből sípokat, fuvolákat és kürtöket faragnak. Afrika, Dél-Amerika és Új-Guinea bizonyos részein a lopótököt hímvessző-hüvelyként használják. Kínában gazdag díszítésű kalitkákat készítettek lopótökből tücskök számára. A lopótök kulacsként is szolgált. Vándorok, koldusok, kereskedők állandó felszereléséhez tartozott. A taoista varázslók jellegzetes rekvizitumaként vált a legismertebbé, különféle csodaszereiket tartották benne. A hiedelmek szerint a lopótök alkalmas arra is, hogy hozzáértő ember befogja vele a démonokat, kísérteteket.

Király János