SPORT
MOHOLI KARATÉZÓK SIKEREI
Újvidéken tartották meg az országos iskolabajnokságot az általános és középiskolás karatézók számára a Szerb Karate Szövetség szervezésében. A tartományi iskolabajnokságon elért eredményei alapján a Moholi Karate Egyesületből öt karatézó jutott ki az országosra, azonban mindössze hárman indultak a hétvégi versenyen. Skita Anett betegség miatt nem versenyzett, Jovana Borđoški pedig időközben átigazolt a Péterrévei Karate Egyesülethez. A moholi színeket így a Muzslai Anikó, Rusai Krisztina és Aleksandra Senić összetételű általános iskolás katacsapat képviselte, amely a második helyen végzett az 1-2. osztályosok csoportjában.
November végén Szegeden Adventkupát tartottak a helyi Virtus Wadoryo Karate Egyesület szervezésében. A kupán magyarországi, bosznia-hercegovinai, romániai és szerbiai egyesületek karatézói vettek részt, köztük a Moholi Karate Egyesület tizennégy versenyzője. Rusai Roland moholi edző elmondta, hogy a színvonalas versenyen tanítványai kiválóan szerepeltek, mindegyikük szerzett érmet. A hat és huszonkét év közötti moholi karatézók legtöbbje ezüstöt és bronzot vihetett haza, egyedül a Muzslai Anikó, Rusai Krisztina és Aleksandra Senić összetételű serdülő-katacsapat nyert aranyat.
csin