FÁBÓL VASKARIKA
Az adai Pétervári-cég története

• Pétervári István, adai bognárt évtizedek óta rönkhasító-mesternek ismerjük, mert nekünk, adaiaknak, akik valaha családi házat építettünk, szinte kivétel nélkül ő fűrészelte a hatalmas rönkfákból kellő méretre az épületgerendákat, léceket.  De nemcsak adaiaknak végezte ezt a fontos munkát, hanem kuncsaftja volt szinte egész Vajdaság.

    A történet ott kezdődött, hogy a Pétervári család Péterrévén lakott és ott édesapjának, idősb Pétervári Istvánnak jó hírű, és jól menő bognárműhelye volt. Ennek hatására az ifjú Pétervári István – a mi riportalanyunk – egyenes ágon szintén a bognárszakmát választotta. 1956-ban le is vizsgázott bognársegédnek és édesapja műhelyében dolgozott.
    – Apám, mint elismert pecellói bognármester, 2-3 emberrel dolgozott és parasztkocsikat, dragacsokat, szánkókat, vetőgép-kerekeket, fejsze-, balta-, ásó-, kapanyeleket, hólapátokat készítettünk. Akkor még senki se gondolta, hogy ez a jó kilátásokkal kecsegtető szakma néhány évtized múlva majd letűnik a nemzetgazdaság színpadáról, és majd csak az emlékezetben él tovább. Arra is emlékszem, hogy az utrinai Török-gazdáknak még ökörfogathoz szükséges jármokat is készítettünk, a rendeléseken kívül készített termékekkel pedig apámék az összes vásárokat is bejárták. Így folyt volna tovább ez a nyugodt és termékeny szakmai tevékenység, de nekem ott kellett hagyni csapot-papot, mert 1965-ben Adára nősültem.

Pétervári István édesapja díszes bognármesteri oklevelével,
amit 1943-ban adtak ki Zentán.

A gáter a rönkkel házuk udvarán

    – 1965-ben volt az esküvő – kapcsolódik a beszélgetésbe Veronka asszony (született Dobai) és 1966. március nyolcadikán apámék házában, Adán, már meg is nyitottuk a bognárműhelyünket. A férjem itt főképp javítási bognármunkákkal foglalkozott. Parasztkocsikat javított, majd az adai lakatosmesterek által gyártott morzsolók, önetetők fa részeit készítette, de sok nagykaput is csinált. Ekkor az idő már nagyon nem kedvezett a bognároknak, hisz megjelentek a gumikerekű teherkocsik, a spediterek, de minden másban is egyre inkább hanyatlott a szakma.
    Ezért kezdték az épületfák fűrészelését?
    – Már korábban sajátkezűleg, a hulladéktelepeken itt-ott vásárolt alkatrészekből elkezdtem egy gátert, azaz rönkhasító-gépet fabrikálni – mondja Pétervári-mester. – Az udvarban kialakított helyen fűrészelni kezdtünk a gépünkkel, és a Potisje gyár gépeihez talpfákat vágtunk, majd megkezdtük az épületfa-vágást is. Erre a szükség és a kényszer vitt rá bennünket, de hosszú távon nagyon bejött az átállás.

Volt, amikor 100³ rönk is állt az udvaron (1984)

Pakosz Rudolf és Pétervári fűrészeléshez készül (1981)

Márta kislányuk egy hatralmas rönk előtt (1982)

    Közben – ismét saját erőből – újabb rönkhasító gépet, úgynevezett brentát készítettem és ezt is munkába állítottuk. Teljesen ráálltunk az épületfa-fűrészelésre. Készítettünk gerendákat, horogfákat, szelemeneket, állószékeket, deszkákat, léceket, és ha kellett, gyalultunk is. Az üzlet jóra fordult, fogadtunk segédmunkást is. Újvidéken gépi emelőt is vásároltunk, mert a hatalmas rönkfák emelgetése, a gáter sínjére való helyezése nagy erőt kívánt.
    Feleségem az elejétől kezdve igazi segítőm volt, ő velem együtt dolgozott, fogta, tartotta a fa végét, figyelte a vágást, sőt még számolt is, köbözött is.
    Honnan vásárolták a nyersanyagot?
    – Itt helyben, Adán, a búdán lehetett vásárolni a rönköket. Ameddig Patus István volt a búdafőnök, addig mindig lehetett rönköket vásárolni, amikor pedig ő elment, akkor jöttek a boszniai privát árusok, és bőségesen kínálgatták a jobbnál jobb rönkjeiket. Legtöbbször azonban a kuncsaftok maguk hozták a rönkfákat. Ők vásárolták meg a búdán, aztán a fuvarosok elszállították hozzánk. Emlékszem az ismertebb, fogatoskocsival fuvarozók nevére: Rákos Jóska, Komlós Feri bácsi, a Koósék, a Nagypálék, stb. A Dóczi ácstól hallottam, hogy ő még a székelyek által a Tiszán tutajon leúsztatott fából is dolgozott. A tutajkikötő Zentán volt, a fuvarosok onnan szállították Adára a kitűnő székelyföldi rönköket. Ugyancsak kiváló rönköket – lucfenyőt, vörösfenyőt, másképpen borovi fenyőt – szállítottak a bosnyák kereskedők is. Amikor azonban Bosznia elszakadt, megszűnt a rönk-ellátás is. Azóta nem lehet minőségi fához jutni.

Pétervári István a rönkmérő sublerrel

Pétervári Attila és fia Patrik a mai szalagfűrész-gyártó műhelyükben

     Honnan jöttek a kuncsaftok?
    – Egész Bácska-Bánát, Szabadka, Zombor, Temerin ide járt – mondja Veronka asszony. – A várakozási idő 3-4 hónap volt. Évente december elsejétől március elsejéig nem dolgoztunk, mert a fagyos fát nem lehet fűrészelni, meg olyankor hideg is van.
    Szezonban viszont állandóan mentek a gépek. Nekem még ma is a fejemben vannak a számítások: a rönk hosszát méterrel, mérőszalaggal, középen pedig az átmérőjét sublerral kellett megmérni és abból pontosan ki lehetett számítani a köbtartalmát. Például egy 8 méter hosszú, 40 cm átmérőjű rönk pontosan 1 köbméter.

    Színre lép Attila
    – Jugoszlávia széthullásával megszűnt a rönkfák piaca – mondja Pétervári István és Veronka fia, Attila, aki ma a céget vezeti. – Miközben apámmal a rönkfák fűrészelését végeztük, berendezkedtünk a karbantartásra is: fűrészhegesztő, fogazó, élező gépeket vásároltunk, és ha valami meghibásodott, magunk javítottuk meg. Ez nagyon előrelátó döntésnek bizonyult, mert amikor megszűnt a fa-piac, a fűrészek gyártására és karbantartására álltunk át. Ma kizárólag minden fajta fűrész előállításával, karbantartásával és javításával foglalkozunk. Egész Szerbia a piacunk, de erős a konkurencia.
    Mi azonban igyekszünk minden téren helyt állni, és a fűrészekkel kapcsolatban nincs olyan feladat, amit ne tudnánk megoldani! A céget az én nevemre – Pétervári Attila névre – jegyeztettük be és a tevékenységi köre a faipari szalagfűrészek gyártása. Ez a favágástól szélesebb program, és megvan hozzá minden szükséges felszerelésünk. Eredeti svéd acél szalagokból gyártjuk a különböző méretű (kicsi-nagy) szalagfűrészeket, közben fogazunk, végtelenítünk (védőgázas hegesztés), egyengetünk (vasaló), fűrészfogat hajtogatunk, duzzasztunk, terpesztünk…
    Attila fejtegetése szakmai szinten folyik tovább. Otthonosan beszél a legösszetettebb műveletekről is, noha asztalos szakmája van. Az üzleti lehetőség felismerése, folytatása és sikeres fejlesztése azonban hozzáértéséről tanúskodik. Meg arról, hogy bátran felvette a kesztyűt, és sikerrel kívánja folytatni nagyapja, édesapja-anyja vállalkozását. Csak fáról acélra váltott. Így lett a fából vaskarika.

Király János