In memoriam
Gyurkovics Tibor

Tizenegy éve Adán járt. Irodalmi esten találkozott olvasóival, tisztelőivel, barátaival. Nagyszabású műsort készítettünk vele. Sziporkázott, elbűvölt mindenkit. Tapsoltunk neki. Aztán elment. Hívott még egyszer-kétszer...  Majd megyünk hozzá, az örökkévalóságba…

    Ő írta:
    E-mail Jézusnak
    (részlet)

    Folynak a világversenyek. Jézusért. Az emberek ideálokat keresnek maguknak. Eleinte holt szellemeket találtak, múmiákba öltözött figuraszellemeket, esőisteneket, a Nagy Baglyot, Erős Szívet, Ősbivalyt. Ezek nélkül az ember nem tud meglenni. Ahogy kimászott a barlangból, körülszimatolt, ,,ki az isten az?'' - mondta frányául, dühödten, kétségbeesve. Kikaparta volna a földből is, csak legyen.
    Totemeket csinált csillagvirágból, sebhomokból, pandamaci szőréből. Hajlongott, imádkozott előttük, kérte, űzte őket. Hogy éljen. Ne féljen.  A közeli ókorban már családforma isteneket gyártott magának, a háziisteneket, a Lareseket éppúgy, mint a Marsokat, Júnókat, Apollókat, csak legyenek. Körülboltozta velük a csillagos eget. Egyiptomi állatokat idézett föl magának éppen úgy, mint bolyongó prófétákat, akik a jóra tanították. Monumentális emlékeket állított, piramisokba zárta, hogy itt tartsa, megragadja őket. Világbajnokság folyik évezredek óta. Nagy verseny. A kínaiak éppúgy beszálltak prófétáikkal, bölcseikkel, mint Buddháék. Olyan fenomén kellett, aki mindenekfölötti és egyben testközeli. Nemigen akadt ilyen. Mindegyikből előbb-utóbb inkább tan lett, mint ember. Kung Fu-cék, istenjelenségek hullottak el a küzdelemben. A tan virult, gyakorolták, áldoztak is, ha nagyon kellett, működött egy-egy fenomén körül a vallás. Elvont istenarcot formáltak hegyekből, vagy egyenesen beleírták a sivatag ormótlan homokjába, még repülőgépről is le lehetett volna fotózni, ha lett volna repülőgép, ha lett volna fotómasina. Végezetül is olyan isten kellett, aki ember. Olyan fenomén. Aki megfelel összes elvárásainknak. Ahogy nagy nehezen kiizzadta magából az emberiség, meglett a Messiás. A világmegváltó. A világbajnok. Megnyerte az összes olimpiát. Paralimpiát, parapszichológiát - elviselhetetlen sebzettségével és mindent áthidaló parafenomenitásával. Hogy fölülmúlta elképzeléseinket. Megnyerte a versenyt, ez a mi bajnokunk, maga a Pankrátor, a teremtő, a mindencsináló és esendő emberünk egyben. Ez elé állították az embereket, ez elé a próba elé.
    „Jézus próbakő. / Jézusra mindenkinek választ kell adnia. Az üveges váróteremben állva /erre felel az utazó, a pap, a bandita. / Jézus próbakő. / Nagy, csillogó teher,  amit elvisz az ember, / vagy nem visz el.  / Megkettőzött bizonytalanság, / emberszabású ábra, / felirat a szeretetről, / s a zsidók királya.  / Jézus olyan, /mint egy kereszt.  Két karja ki van tárva, /s átmetszi egy függőleges.”
    Végre. Az elmúlt kétezer évben kitüntették, diszkvalifikálták, eltiltották, éljenezték, egyházat, sőt egyházakat alapítottak rá. Hogy ő az. Milliárdnyi emberek hajbókolnak, hozzábújnak, föloldódnak, lázadoznak, de igazából nem vonják kétségbe általános bajnokságát. Keresgéltek képmásokat, nagy versenyzőtársakat az élő történelemben, új szempontok szerint jól futottak a történelmi figurák, fáraók, vezérek, Nagy Sándorok, Julius Caesarok, Napóleonok, Leninek. Valahogy kiestek a küzdelemből. De hányan és hányan még! Csodaagyak, tudósok, szentek, Nietzschék, Kierkegaard-ok, Kantok, Hegelek, Spenglerek, Einsteinek, Heisenbergek, Freudok, Jungok, Adlerek, nagy verseny van. Az emberek szeretik a versenyeket. Végül is Jézus lett talán az egyetlen, aki a személyes vallást megtestesítette - nemcsak tan, hanem személy is lett a kereszténységben. Ez a személyesség a közeli érinthetőség isteni ereje. A személyes bajnok. …

Király J.