Korszerű csomagolás, ízléses ajándék
Újdonság Adán!
Adán már megint van valami új a Nap alatt , már ami a kisipari tevékenységet illeti, de ismerve az adai vállalkozók leleményességét és vállalkozói szellemét, ez talán már nem is annyira meglepő.
Csuvik Csaba adai vállalkozó, a folyékony textiltapéta helyi megalkotója úgy gondolta, hogy unalmas az élet, ha két-három évente nem öregbíti a község hírnevét valami új dolog, ezért aztán gondolt egyet, és elsajátított két igen érdekes technológiát.
A vele folytatott beszélgetés során kiderült, hogy miről is van szó.
- Honnan jött az ötlet, hogy az általatok gyártott motoralkatrészeket egyenként, vákuumos eljárással csomagoljátok be?
Mivel az ut óbbi időben megnőtt a konkurencia a piacon, úgy gondoltuk, hogy valamilyen újítással megpróbáljuk eladhatóbbá tenni termékeinket. A Távol-keletről érkező motoralkatrészek nagyon olcsón és tökéletes csomagolásban érkeznek a szerbiai piacra, és nekünk ezekkel a termékekkel kell valamilyen formában felvenni a versenyt.
A régi csomagológép, amit mi üzembe helyeztünk, itt porosodott Adán, mert a volt gazdája valamilyen oknál fogva nem használta semmire. Amikor sikerült üzembe helyezni a gépet, ami iránt voltak némi kétségeink, akkor kezdődött a neheze, mivel az effajta csomagolásról még csak halvány elképzelésem sem volt, azon kívül, amit a nagy nyugati stílusú "szupermarketekben" láttam. Mivel tudomásom szerint a környéken senki nem alkalmazza ezt a technológiát, ezért nem tudtam senkitől tanácsot kérni, hogy hogyan, milyen nyersanyag felhasználásával lehet ezt a dolgot megoldani. A megoldást végül Magyarországon találtam meg, ahol már több éves hagyománya van ennek a fajta csomagolásnak.
- Miért jobb ez a csomagolás, mint mondjuk a hagyományos kartondoboz?
Ennek a csomagolási technikának az a lényege, hogy, mivel vákuumos eljárással, egy PVC fóliával úgymond ráragasztjuk a terméket egy kartonlapra, a termék tökéletesen meg van védve a külső szennyeződésektől, korróziótól, kopástól, stb., ami jelentősen csökkentheti a raktározási költségeket. Az érdeklődő vásárló számtalanszor kézbe veheti az árut, sem az, sem pedig a csomagolóanyag nem piszkolódik, nem sérül meg. Meg kell még említeni azt az előnyt is, miszerint a fiskális pénztárgépek bevezetésével minden terméket el kell majd látni ún. BAR kóddal, ami megfelelő csomagolás nélkül szinte lehetetlen.
- Mivel már említetted, hogy darabonkénti csomagolásról van szó, mennyiben "terhelik" a csomagolás költségei magát az áru előállítási árát?
A szakemberek szerint egy adott termék esetében a csomagolási költség nem haladhatja meg a 6%-ot. Ez az eljárás bőven belefér ebbe az általánosan elfogadott mércébe, természetesen a termék árától függően.
- Van még valami a tarsolyodban?
Hát igen. Amikor a csomagolás már sikerült, és láttuk, hogy esztétikailag nyertünk a dolgon, akkor jött az ötlet, hogy miért ne tehetnénk még szebbé, még eladhatóbbá a termékeinket. Itt főleg az általunk gyártott alumíniumöntvényből készült motoralkatrészekre gondolok, amelyeknek a felületét valami módon kezelni kellett, hogy szép sima legyen. Ekkor született az ötlet, hogy beindítsunk egy ún. homokozógépet.
- No de, hogy kerülnek a képbe azok az érdekes és nem mindennapi dísztárgyak, amelyeket már Adán is lehet látni néhány elárusítóhelyen?
A homokozógép kapacitásának jobb kihasználása érdekében gondolkodtunk, hogy mire lehetne még használni, amikor valaki azt mondta, hogy ezzel lehet üveget, kerámiát, sőt még fát is homokozni, amivel nagyon szép és érdekes, akár egyedi dísztárgyakat lehet készíteni.
Az ötlet felvetése után újabb egy hónap megfeszített munka következett a technológia elsajátítása érdekében, mivel szintén semmit nem tudtam az effajta dísztárgyak készítéséről. Végül egy-két kiegészítő gép beszerzése és üzembeállítása után elkezdtük gyártani a különböző feliratú poharakat, csészéket.
- Egyedi, személyre szóló emléktárgyakat is lehet nálatok rendelni?
Természetesen igen. Megtörtént, hogy egy kedves vevő eljegyzés alkalmából, ajándékként, saját elképzelés szerint rendelt egy pohárkészletet az ifjú párnak. Néhány napra rá egy másik érdeklődő is hasonló dolgot akart vásárolni, úgyszintén eljegyzési ajándékként, mire kiderült, hogy ugyanarra az ünnepségre készülődik. A salamoni döntés végeredményekét az ifjú pár így kapott egy pohárkészletet és egy csészegarnitúrát ugyanazzal a személyre szóló és az alkalomhoz illő díszítéssel.
Ezek után csak gratulálni tudunk Csabának az ötleteihez és vállalkozó szelleméhez, és talán nem ártana elgondolkodni azon a mondásán, hogy "A mai körülmények között egy vállalkozónak ezer lábon kell állnia ahhoz, hogy fenn tudjon maradni".
Sok sikert!
Vastag Róbert