A kőkecske mondája

    Egy-két nemzedéknyi idővel ezelőtt Adán még élénken élt a Kőkecske mondája, ami egy érdekes történetet mond el és egy pontosan megjelölt helyhez, az egykori Pusztatemplomhoz kapcsolódik.
    Régi történelemkönyvek írják, hogy "Osztrova hajdan cseh község volt a Zenta felőli országút mellett, a Tisza felé eső Pusztatemplom nevű határrész körül, de ez 1530. körül a török által elpusztult" (Fridrik Tamás).
    Nos, ennek a pusztatemplomnak, vagy cseh-templomnak a maradványai még manapság is felsejlenek a Sárga parton levő szántóföldeknél, amikor az eke kő- és cserépmaradványokat fordít ki a földből.
    Mesélték, hogy ezen a földdarabon évtizedekig kallódott egy kőkecske-szobor, ami a templom díszei közül maradhatott itt. Igen nehéz volt, egy ember csak cipekedve tudta felemelni és odább vinni. Mégis megtették, mert boronáláskor nehezékül tették az akkortájt még fűzfaágakból font boronára, aminek a súlya feltehetőleg igen csekély lehetett.

Ilyen lehetett a kőkecske szobra

    Ha már most a nehéz követ rátették, jobban lehetett vele egyengetni a földet is. Így vándorolt a kőkecske egyik parcelláról a másikra, aztán félrelökve a földek végén vészelt át sok telet.
    Sok-sok év után egyszer csak jött két idegen és tudakozódni kezdtek a kecskeszobor felől. Nem láttak-e errefelé valahol egy tömzsi kőkecskét, aminek szarvai is vannak?
    Mondták az emberek, hogyne látták volna, most is ott van valamelyik föld végén a tarackosban. Mentek is azon nyomban és mutatták az idegeneknek, íme, itt a keresett kecske.
    Az ismeretlen emberek egyike ekkor a zsebéből egy kulcsot vett elő, és a kecskeszobor szarvai között levő picinyke lyukból kipiszkálta az oda rakodott földet, beletette e kulcsot, fordított rajta egyet, mire a kecske hosszában kettőbe nyílt.
    Volt is mit látniuk, a kecske hasa tele volt arannyal meg ezüsttel, ezt a két idegen magához vette, és Isten hírével elköszönt a bámészkodó parasztoktól. Azok meg, az első meglepetésből és haragból fölocsúdva, hogy ott volt a kincs a kezük ügyében, ők meg nem tudták, fogták a kecskét, és a magas Sárga partról behajították a Tiszába.

Király János
(id. Bartuc Máté elbeszélése nyomán,
Ada, 1956. augusztus 15.)