Sárguló levelek
Gyakori tünet, hogy az egészségesnek látszó, esetleg már méteres (vagy már több) szobanövényeken a levelek színe károsan megváltozik: kezdetben sárgák, később barnák lesznek, végül lehullnak. A kiváltó okot teljes biztonsággal nehéz megállapítani. A növény elhelyezése éppúgy előidézheti a sárgulást, mint a hibás ápolás. Sokan ilyenkor valamilyen kártevőre vagy betegségre gyanakszanak. Legtöbbször azonban nem erről van szó.
Fényszegénység következtében a levelek eredeti zöld színe megfakul. Leggyakrabban télen tapasztalhatjuk ezt. Keressünk világosabb helyet a növényeknek, a tavasz eljöttével, fényben gazdag évszakokban a levelek visszanyerik eredeti színüket.
A fényfölösleg szintén okozhat sárga elszíneződést a leveleken. Ez akkor fordul elő, ha az árnyékkedvelő vagy a korábban sötét helyen tartott növényeket hirtelen és tartósan erős napsütés éri. Még a fénykedvelők is megperzselődnek a tűző naptól. Az öntözés és permetezés után visszamaradt és éjszaka lehűlő vízcseppektől sárga, majd elbarnuló foltok keletkeznek. Napsütéses időben pedig a növénynél alacsonyabb hőmérsékletű víz cseppjei okozhatnak sárguló levélfoltokat. A túlzott trágyázás és az előírtnál töményebb levéltrágya hatására a levél szövetei a szélüktől befelé elhalnak, bepördülnek. Száraz, meleg levegőjű szobában a párologtatás fokozódik, és ez káros vízvesztést idéz elő. Ilyenkor a levél a csúcstól és a szélétől kezdve száradni kezd. A gyökérlabda tartós kiszáradásától a levél szürkés-zöldre változik, a levelek össze is zsugorodhatnak. A túlöntözés is előidézheti a levélsárgulást. Az elvizesedett ültető közegből kiszorul a levegő, a gyökerek megfulladnak és elpusztulnak. A nitrogén hiánya miatt az új levél világoszöld színű lesz, a következők pedig lassabban bújnak elő. Vas vagy magnézium hiányában a levelek sárgák lesznek, de az erek mentén zölden maradnak. A helyváltoztatás az erre érzékeny növényeken levélsárgulást okozhat, különösen, ha az új hely fény- és hő viszonyai lényegesen különböznek az előzőektől. Megfázás miatt is hullhatnak a levelek. A külső, hideg levegő ne érje közvetlenül a növényeket. A huzat az egyik leggyakoribb levélsárgulást, pusztulást, majd hullást kiváltó ok. Huzattól fiatal és öreg levél egyaránt lepotyog. Ezért lehetőleg mindig úgy válasszuk meg a növény helyét, hogy átmenetileg se kerüljön huzatba.
S.I.