Lemond az adai polgármester!
Vén Mihály hivatalosan a képviselő-testület februári ülésén közli elhatározását
Pénteken Adán fölröppent a hír, miszerint Vén Mihály községi képviselő-testületi elnök lemond eddigi tisztségéről. Mivel tegnap a képviselő-testület elnöke vidéken tartózkodott, így csak telefonon sikerült elérnem. Kérdésemre, hogy igaz-e a lemondásáról szóló hír, valamint mivel indokolja hirtelen leköszönését az elnöki tisztségről, Vén Mihály a következőket nyilatkozta:
- Igen, igaz a hír. Lemondásomat azzal magyarázom, hogy amikor 2000-ben megtörténtek a választások elég jó csapat állt össze a magyar önkormányzatok képviselőiből, valamint a tartományi és köztársaságiakból is. Úgy gondoltam, ezzel a csapattal érdemes együtt dolgozni. Ez a csapat mára szinte teljes egészében széthullott. Ezért úgy gondoltam én is, hogy nem igazán van tovább értelme maradni. Egymagam vagy esetleg páran, akik maradtak, úgy sem tudunk valami nagyot lendíteni az ügyön.
Mikor jelenti be hivatalosan a lemondását?
- Február végére tervezzük a következő községi képviselő-testületi ülést, azon az ülésen fogom hivatalosan bejelenteni - mondta Vén Mihály.
Csin
(Magyar Szó, 2004. januárja)