2004. február
|
Első Helyi Közösség:
Megvalósultak a tervek
A tavalyi évet elemezve megállapíthatjuk, hogy az év elején készült és elfogadott terveket sikerült megvalósítani. Az igaz, hogy háromnegyedévkor pénzügyi tervünk módosításra szorult, mert láttuk, hogy a betervezett 7 millió dinár a helyi járulékból nem fog megvalósulni, ezért 5,5 millióra csökkentettük, ellenben ezt a hiányt pótolta az önkormányzattól céleszközként átutalt majd 2 millió dinár.
A 2003-as évben a helyi hozzájárulásból összesen 5.969.142 dinár, míg a községi költségvetésből céleszközként 1.932.867 dinár folyt be az I. H. K. folyószámlájára.
Területünkön, de főleg a Macedónia városrészben legtöbb nehézséget a szennyvíz jelenti, így érthető, hogy minden évben igyekszünk a lehetőségeinkhez mérten egy-két utcában ezt a problémát megoldani. Tavaly a szennyvízcsatorna-hálózat építésére több mint 2 millió dinárt költöttünk. Kiépült a Május 1, a Fodor Sándor és a November 29 utcának egy-egy szakasza. Hogy mennyire várták az ott lakók, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az építéssel párhuzamosan kapcsolódtak rá a hálózatra.
Az utak karbantartását folyamatosan végezzük
Az utak felújítására és karbantartására több mint 600.000 dinárt költöttünk. Ez magába foglalja a tavaly januárban és februárban a hó eltakarítást az utakról, a Varga János utcában végzett útjavítási költségeket. Elkészültek a tervek a Hajduk Veljko utca kiépítetlen útszakaszára. Továbbá az utak javítására, ahol szükség mutatkozott rá, több mint 20 tonna aszfaltbeton került beépítésre. Az utak megvédése érdekében tavaly is folytattuk az útszélek legyalulását, a Jugoszláv Néphadsereg, a Május 25, a Temető és a Kossuth Lajos utcában. A földet a szeméttelepre szállítottuk, hogy a szanálásához fel lehessen használni.
A gyalogjárdák felújítására és karbantartására majd 800.000 dinárt költöttünk. Új járdát építettünk a Žikica Jovanović és a Franjo Rozmar utcában. Rövidebb-hosszabb szakaszokat betonoztunk újra a November 29, a Kossuth Lajos, a Sóti József, a Jugoszláv Néphadsereg, a Tito marsall (betonlapok átrakása és cseréje) és a Dositej Obradović utcában.
A szeméttelep rendezésére közel 400.000 dinárt fordítottunk. 280.000 dinárral járultunk hozzá annak a földterületnek a megvételében, amely a szeméttelep mellett van, és amely a további szeméttároláshoz nélkülözhetetlen. A többi eszközt a föld odaszállítására költöttük, amely a szemétlerakó fokozatos bezárásához szükséges.
Az iskolák és az óvodák megsegítésére több mint 400.000 dinárt fordítottunk. 100.000 dinárral járultunk hozzá a Cseh Károly Általános Iskola 1. számú épületében a központi kályha nagyjavításában. Másik 100.000 dinárral vettünk részt a 2. számú épületben a mennyezet szigetelésének költségeiben. Úgyszintén 100.000 dinárba került egy tanterem felújítása a Műszaki Középiskolában (ablakcserék stb.). A zeneiskolának hangszer vásárlására 50.000 dinárt utaltunk át. Segítettük a "Mit tudsz a közlekedésről" elnevezésű közlekedési szemlét, a Szivárvány egyesületet, homokot biztosítottunk az óvodáknak a homokozókba stb.
Az utcai világítás karbantartása 170.000 dinárba került az elmúlt évben. A kb. 150 égőcserén kívül több új világítótestet is felszereltünk ott, ahol nem volt megfelelő a megvilágítás. Továbbá több utcában az Elektrovojvodinával közösen végeztük a fák nyesését ott, ahol a faágak belenőttek a vezetékekbe és nagyobb szél esetén az áramszolgáltatásban kiesést okozott.
Közterületek karbantartása és zöldesítés: helyi közösségünk egész területén igyekeztünk karbantartani a zöld felületeket. Játszótereinken felújítottuk és átfestettük a hintákat. Tavasszal és ősszel több mint 300 facsemetét ültettünk el. Az elmúlt évben és években az erre a célra fordított pénznek meg lett az eredménye. Az Első Helyi Közösség területén illegális szemétlerakók, szemétrakások, elhanyagolt közterület, esetleg térdig érő gaz sehol sem található.
Az Üdülőközpont működtetéséhez 5%-ot választunk ki. Majd 300.000 dinárral járultunk hozzá a medencék működtetéséhez az Adica Közvállalaton keresztül, míg a tiszai strandon az üdültetéshez szükséges alapfeltételeket a II. helyi Közösséggel közösen biztosítottuk.
Kiépült a szennyvízcsatorna a Május 1. utca egy részén
A polgári, a művelődési és sportegyesületeknek, a társadalmi szervezeteknek a munkáját 2003-ban 180.000 dinárral segítettük. Kisebb-nagyobb támogatást kapott: az Aranykapu M. E., a Tisza Sporthorgász-egyesület, a Kékkereszt egyesület, a Népi Technika, a keresztény fesztivál szervezőbizottsága, a Fúvószenekar, a Nagycsaládosok Egyesülete, a Caritas, a Potisje Karate-klub, a Vadvirág H. K., a Halász József női kézilabdázói, a Delfin úszóklub, az AFK, a Nyugdíjas-egyesület, a Vöröskereszt, a cukorbetegek egyesülete, a Póni állatkert, az I. H. K. Nőaktívája, a Midnight táncklub, az önkéntes tűzoltók, a diáksegélyző, a törökfalusi Százszorszép PT, az Ebtenyésztők Egyesülete, a Lovas klub, a 41-es és a 90-es harcos-szövetség, a Zöld Sziget Ökológiai Mozgalom, a Szarvas Gábor Könyvtár, az Ifjúsági Tanács stb. Talán nem is volt olyan egyesület, szervezet vagy sportklub, amely ne fordult volna hozzánk segítségért.
Az egyházközösségekkel is szoros kapcsolatot tartunk fenn. Segítettünk a katolikus templom kerítésének építésében. Az alaphoz szükséges betonmennyiséget az Első Helyi Közösség biztosította, sajnos a további munkálatok objektív okok miatt késnek. Úgyszintén sóderral és cementtel járultunk hozzá a pravoszláv temető bekerítéséhez és a régi kántorház rendbetételéhez, amely a Caritas segélynyújtó szervezet új otthona lett.
Az elmúlt évben igyekeztünk Muzslyával a testvér-települési kapcsolatot is magasabb szintre emelni. Az együttműködés számos formája kezd kibontakozni. Megemlíteném a muzslyaiak bemutatkozását Adán, ahol telt ház előtt léptek be fiatal énekesek, együttesek és színészek. Az adai Musica Humana kamarakórus pedig Muzslyán lépett fel.
Sikerült az elmúlt évben helyi közösségünk termeit átfesteni és a 20 éves megkopott bútorzatot felújítani. Termeink kihasználtsága maximális, szinte nincs is olyan nap, amikor valamelyik szervezet, egyesület vagy aktíva ne venné igénybe.
A fent felsoroltakon kívül azon is dolgoztunk, hogy a hozzánk forduló polgárok kérelmeire és panaszára megoldást találjunk. További munkánkat is a kölcsönös bizalomra és az együttműködésre alapozzuk.
Sajnos helyi közösségünket tavaly még egy nagy veszteség érte. Simon József után Andrócki Mihály tanácstagot is elveszítettük. Mindkettőjük emlékét megőrizzük.
Az Első Helyi Közösség titkára: Gecse István
|
|
februar 2004.
|