Felújított tanterem, kombi-busz, könyvcsomag.
Ünnepelt a Műszaki Iskola
Január 27-én Szent Szávának, az iskolák védőszentjének napján az adai Műszaki Iskola szerény ünnepséget szervezett abból kifolyólag, hogy erre a napra sikerült két tanterem ablakait teljeses mértékben kicserélni (a harmadiké most van folyamatban), berendezni és használatra átadni egy elektrotechnikai kabinetet, valamint birtokukba venni egy vadonatúj kombi-buszt, amelyet majd az iskola szükségleteire használnak. Kihasználva az ünnep nyújtotta lehetőséget, az iskola igazgatósága Baranyi Zsuzsanna igazgatónővel az élen, vendégül látta mindazon szervezetek, intézmények képviselőit és magánszemélyeket, akik anyagilag támogatták a felsoroltak megvalósítását. Az igazgatónő hangsúlyozta, hogy a segítség, az összefogás óriási jelentőséggel bírt számukra, mert ebben a nehéz és kilátástalan gazdasági helyzetben szponzorok nélkül szinte elképzelhetetlen lett volna mindezt megvalósítani. A főbb támogatók közül megemlítette az Apáczai Közalapítványt, az adai Önkormányzatot, az adai I. Helyi Közösséget, a Metals Bankot, a Pannon Bankot, a DDOR biztosítóintézetet, Szauer Miklós atyát stb.
Az ünnepségen megjelent a hódmezővásárhelyi testvériskola küldöttsége is, akikkel szoros baráti kapcsolat alakult ki az előző években. Az ünnepséget az iskola diákjai és a Bartók Béla zeneiskola növendékei tették színvonalasabbá.
Későbbi beszélgetésünk során az igazgatónő elmondta, hogy a múlt évben több mindent sikerült megvalósítani, ami a tanintézmény javát szolgálja - természetesen különféle támogatók segítségével. A fent felsoroltak mellett az iskola könyvtára 260 különféle könyvvel gyarapodott, melyek között szakkönyvek, tanári kézikönyvek, szépirodalom is található. Ugyanakkor sikerült 24 órás internetes hozzáférhetőséget biztosítani a tanárok és diákok számára egyaránt. Továbbá helyrehozták a központi fűtést - főleg a kémény javítása jelent sokat. Elmondta még, hogy a Tartományi Oktatásügyi Titkárság 160.000 dinárt folyósított oktatási szemléltető eszközök beszerzésére, valamint még 354.000 dinárt rendeltetésszerűen az iskola épületének javítására, karbantartására.
Természetesen nagyon elégedett vagyok az eddigi megvalósításokkal, de ez korántsem jelenti azt, hogy itt meg is állhatunk. Nagyon sok tennivaló, korszerűsítés, továbbfejlesztés van még, amit el kell végezni azzal a céllal, hogy egy modern, a mai követelményeknek megfelelő oktatást biztosítsunk a jövő nemzedéknek - fejezte be az igazgatónő.
V.J.