Nő lettem

    Fiatal koromban, amikor a szépség volt a fontossági értéklistám első tíz helyén, sokszor rácsodálkoztam a korosabb nők boldogságára. Azon gondolkodtam, vajon mitől vidámak, hogyan tudnak nevetni és nyugodtak lenni, mikor oda a szépségük. Megviselt alakjukkal, kidolgozott kezükkel, új, ráncoktól átrajzolt arcukkal nem panaszkodnak, emelt fővel járnak-kelnek, mint a szépek – emlékezek ma így, ötvenhez közel.
    Nem hiába figyeltem – azt gondolván, hogy nem vonzóak –, csodálattal néztem őket, mert sugárzott belőlük valami, amitől ők igazi nőként engedték, hogy én fiatal és szép legyek. Érdemes meglelni azt a titkot, amit ezek az évek rejtenek maguk mögött, azt a varázslatos energiát, amely tölti a levegőt egy ilyen nő közelében. A középkorú hölgy nem pazarolja a szót, sem a tetteket, átgondolva bánik a szavakkal, léptekkel, tekintetekkel... Puszta jelenlétével dönt le maga előtt mindent, és mágnesként húzza magával. Kiegyensúlyozottan, belső nyugalommal fogad minden új helyzetet, időt hagyva magának minden cselekvése előtt. Nem könyörög, nem sír, és még viccből sem hisztizik, még ha valamikor ebből állt is az összes tudománya! Ez már csak a múlt! Nem kérdez, hanem állít. Amit kérne, inkább teszi, és elvárások helyett pihen. Éjjel, ha nem tud aludni, mereng, megéli az álmait, ébresztőóra nélkül kel mindig ugyanabban az időben, berögződött szokásait könnyedén végrehajtva, jó reggelt helyett köszönömöt suttog magában. Semmiben nem különbözik neki a vasárnap a többi naptól, mert ünnepel a lelke. A nő él! Ajándékot nem vár, réges-régen leszoktatták róla, az egykor kiharcolt haszontalan kacatok pedig a pincében pihennek egy nagy dobozban, és ha eljön az ideje, könnyedén, egy gondolattal és egy mozdulattal megszabadul tőlük! Magára mosolyog a tükörben – mert ez a biztos! Fütyül arra, mit gondolnak róla, mert ismeri magát, markában a múltjával, emelt fejjel, büszkén, tartással jár-kel, mert amit tett, biztos abban, hogy jól tette. Ötvenévesen szívesen mondja egy nő: szeretlek, ha van kinek, és nem rendez jelenetet, ha azt hallja: nem szeretlek. Lassan el kellett hinnie, őt se szeretheti mindenki. Viszont játszadozni nem igazán érdemes vele, mert pillanatok alatt közveszélyes gyilkossá válhat, nem kímélve áldozatát. Féltékenység? Mi az? Mivel tisztában van saját értékeivel, legyint, ha valaki másként van ezzel, és amíg a férfi rádöbben, mit veszít, hol van akkor már a hölgy, a végre nő?
    Nőnek lenni meg kell tanulni, és ehhez időre van szükség. Meg kell érni erre a feladatra, ráérezni, ösztönökkel. És egy nap, amikor arra döbbensz, hogy megbocsátottad magadnak az egykori szépségedet és az ürességét, akkor már nem érdekelnek mások bűnei. Isten hozott nálunk, nőknél! Jó kis csapat, ahol a mosoly a legnagyobb fegyver! A könny viszont nagyon rossz jel, azzal itt nem játszunk, alig maradt már, spórolunk vele. Száraz szemmel mondjuk a szemedbe a fájó igazságot, utána eltűnünk, és pótolhatatlanná válunk. A szerelmet is megéljük, nem ígérünk örökkön örökkét, de a pillanatodat felejthetetlenné tesszük, ha megérdemled – férfivé válhatsz végre te is! A középkorú nő kortalan! Minden hibáját a saját javára fordítja, és kamatoztatja is. Attól lesz izgalmas, amitől fiatal korában a legjobban rettegett.
    Le nem cserélnénk most a ráncokat, az ősz hajszálakat és a pluszkilókat holmi melegség nélküli feszes combokért és mellekért. Dehogy adnánk a kacagást ezért az elégedett mosolyért, a két rutinos elfáradt kezet a régi ügyetlen mozdulatokért. Ma már egy tekintet is elég ahhoz, amiről fiatalon csak álmodni tudtunk. Akkor csak előre tudtunk nézni, ma már foroghatunk, mert körülvesz bennünket az élet. A féltve őrzött múlt, a megvalósított jelennel, formázza a jövőt, amelyben minden meglepetés, vagy semmi sem az – csak rajtunk múlik. Meglepődni ma már luxus, és a minőség már rég nem ezen múlik. „Tudtam!” Ismerős szó?! Csak a hangsúly más. Mi, nők már előre tudjuk, csak az a kérdés, hogy belemegyünk-e vagy sem, de akár igen, akár nem, tudjuk. „Éreztem!” Ismerős szó?! Minden szervünk érzékszervvé válik erre a korra, és így minden szerencsétlenségre előre felkészülhetünk. Ne törd a fejed, hányadán állsz velünk, mert hangosan kimondjuk, nincs egyszerűbb dolgod senkivel, mint egy igazi növel.
    Eldöntöttem, időben elkezdem ünnepelni a kerek számot, biztos, ami biztos, éveket szánok rá, megadom a módját! Kerüld a vérnyomásra, az alvásra, a szexre, az ízületekre és ehhez hasonló témákra vonatkozó kérdéseket, lépj közelebb, ha hozzám beszélsz, hogy lássalak és halljalak. Nem kérem, hogy tégy boldoggá, a boldogságomról én döntök, viszont nyugodtan kérj bármit, megtanultam nemet mondani. Az időmet nem lophatod, mert nem adom, szeretetre éppen úgy vágyom, mint te, úgyhogy ez se legyen téma köztünk, ahogyan a halál se! Mondtam, hogy nem szeretem a meglepetéseket!