125. Zöld levél
2011-ben az év madara a SZÉNCINEGE

Kertünkben most telelnek, nyáron meg költenek a széncinegék

    A Kárpát-medence 2011-es év madarának azért választották a széncinegét, mert megmaradásában, megőrzésében rendkívül nagy szerepe volt és van a lakosságnak. A sok ezer kihelyezett mesterséges odú, a sok tízezer téli madáretető – nemcsak a kertvárosi és szántóterületeken, de a lakótelepeken is – mind-mind hozzájárul ahhoz, hogy a széncinege ilyen sikeres tud lenni. Ezzel a példával erőt és hitet szeretnének adni mindenkinek, mert ha mindenki naponta belerakja a maga kövecskéjét környezetünk védelmébe, akkor, és csak akkor van esély megőrizni, megvédeni azt, amink van.
    A széncinege a legnagyobb (veréb méretű), leggyakoribb cinege fajunk. A helyi állomány nem vonuló, de szigorú teleken egy részük kedvezőbb időjárású területekre kóborol. A tőlünk északabbra költő széncinegék egy része hozzánk vonul. A faj odúköltő, a harkályok vájta odúk mellett előszeretettel foglalják el a mesterséges odúkat is (B és D típusú). A tavaszi-őszi időszakban a széncinegék rovar táplálékot fogyasztanak, fiókáikat elsősorban a lombozatban élő, puha hernyókkal etetik, ami mesterséges odúkkal történő segítésük, megtelepítésük esetén nem elhanyagolható mértékű biológiai védekezés lehetőségét kínálja a gyümölcsösökben és a kiskertekben. Az én örömömre szolgál, hogy susnyós, ágas-bogas kertemben évenként 2-3 pár cinege is költ!
    Mindenfelé gyakori fészkelő. Megfelelő fészekodúk esetén erdőkben, parkokban hektároként 1-4 pár is költhet. A túl sűrű populációkban jelentősen megnőhet azonban a természetes ellenségek, az erdei sikló, a menyét és a nagy pele – meg a macskák! – által elpusztított fiókák aránya.
    Mint említettük, a széncinege (Parus major) állandó, illetve kóborló madár. A költési időszakban gyűrűzött cinegék nagyobbik része helyben marad, kisebbik része viszont messzire elkóborolhat pl. dél felé Olaszországba, vagy észak felé Lengyelországba. A gyűrűzések azt mutatják, hogy a tőlünk északabbra, Szlovákiában, Lengyelországban vagy Oroszország keleti területén költő egyedek egy része rendszeres téli vendég nálunk.
    Gyakorisága és nagyfokú alkalmazkodóképessége miatt hazai állománya nem veszélyeztetett. De mivel erdeink (Tisza menti ligeterdő) nagy részéből kivágják az elhalt, korhadt, odvas fákat, ezért nemcsak a széncinege, hanem az összes odúlakó madár fészkelési lehetősége is csökken. Az ilyen területeken 32 mm-es bejárónyílású mesterséges fészekodúk kihelyezésével elősegíthetjük megtelepedését. Az erdő korától, összetételétől és sűrűségétől függően hektáronként 4-6 odút szoktak kihelyezni. Az áttelelő példányok táplálékát madáretetőkbe kirakott napraforgómaggal, tökmaggal, dióbéllel vagy faggyúval egészíthetjük ki.
    „A természetes élőhelyek és a fajok eltűnése nem pusztán tudományos probléma. Napjainkra a természetes élőhelyek átalakítása, életközösségeik változatosságának csökkenése olyan mértéket ért el, hogy már nem csak a biológusok, ökológusok és a zöld szervezetek, de a kérdéssel nem foglalkozó lakosság egyre szélesebb rétegei is érzik ennek negatív hatásait. Azaz ma már a fajok eltűnése, a táj kiüresedése közvetlen, negatív hatásokat gyakorol a gazdaságra, a lakosság életszínvonalára, a nemzeti, kontinentális és bolygó szintű kereskedelemre, élelmiszerellátásra – azaz a társadalom szövetének egészére.
    Mit is jelent ez pontosan? Nem pusztán annyit, hogy néhány "fákat ölelgető" fanatikus vagy szemüveges biosz professzor kevesebb ürgét, sast, bogarat vagy virágot láthat. Hanem a túlhalászás miatt világszerte kiüresedő tengerek és óceánok halászainak munkanélküliségét; a természetes rovarvilág eltűnése miatt kézzel porzott barackligeteket Kínában, eltűnő fecskéket a 2010-es év madarai; a kiuzsorázott talajok csökkenő termésátlagait; az élhetetlenné, sok helyen lakhatatlanná váló tájat (és még folytathatnánk szinte a végtelenségig), ami a klímaváltozás globális és lokális hatásaival együtt szigorú közüggyé teszi a kérdést.”    (A Magyar Madártani Egyesület web-lapja)

Király János