Tisztább környezetet
A községi önkormányzat a Zöld Sziget Öko-mozgalmat bízta meg június 4. és 5-én a környezetvédelmi akció megszervezésével Adán és Moholon. Ez az akció része volt a Tisztítsuk meg Szerbiát megmozdulásnak, amit Szerbia szerte megszerveztek, azzal a céllal, hogy a gyermekeket, de még a felnőtteket is a környezetünk tisztántartására neveljük. Ezt az akciót különben a Környezetvédelmi világnap (június 5.) alkalmából szervezték meg.
Söprögetnek a Műszaki Iskola tanulói
Az akcióban szinte mindenki részt vett: az iskoláskor előtti intézmények, iskolák, középiskola civil és más társadalmi szervezetek, magánvállalatok, kisiparosok június 4-én takarították, szépítették környezetüket. Ugyanezen a napon délután a könyvtár kiállítótermében környezetvédelmi témájú kiállítás nyílt, amely egyúttal bemutatta az öko-mozgalom által szervezett akciókat.
Június 5-én közel 200-an szorgoskodtak a szabadidő központ parkjaiban Adán és Moholon, megtisztították a Tisza-partot, a sátortábor területét. Összegyűjtötték a szétdobált műanyag flakonokat és más szétdobált hulladékot, amit a Standard szemétszállítói vitték a szeméttelepre. Több helyen virágot is ültettek, Adán is, és Moholon is. Meg kell említeni, hogy az adai horgászokkal közösen már előbb rendbe tették az adai Bara környékét, a csónakosokkal pedig a kikötőt. A munkaakciók sikeresnek mondhatók.
Hulladékgyűjtés a parkban
Egyébként az öko-mozgalom május 21-én megtartott ülésén, amit Ljiljana Vlanikolin vezetett, szó volt már a fenn leírt megmozdulás megtartásáról, valamint egy kérdőív segítségével adatokat szeretnének gyűjteni a községben működő civil szervezetekről, a Tisza menti tavasz elnevezésű rendezvény eredményességéről, az állatkert áldatlan helyzetéről és más, a környezetvédelemmel kapcsolatos kérdésekről.