92 Rendőrségi hírek 92
A rendőrségtől a májusi hónapra nagyon kevés írásos adatot kaptunk, inkább statisztikára emlékeztető számok állnak a rendelkezésünkre.
Bűntények. Májusban összesen 17 bűntényt regisztrált a rendőrség, mind az általános bűnözésre vonatkozik. Ebből 9 esetben ismert volt az elkövető, 8 esetben ismeretlen, ebből a hónap folyamán 3 esetet felderítettek. Csupán egy esetről kaptunk bővebb tájékoztatót.
– Május 30-án éjjel betöréses lopáson tetten érte a rendőrség Daniel Starčev (1983) becsei lakost, aki a Valkai sori üzletbe tört be, és onnan különféle árút próbált magával vinni, ahogy később kiderült, kb. 65.000 dinár értékben. Ugyanez a tettes előtte való éjjelen a völgyparti üzletbe tört be, onnan 18.000 dinár értékben vitt el főleg cigarettát, csokoládét stb. Starčev ellen bűnvádi feljelentés készült minősített lopás alapos gyanúja miatt.
Közrend és közbiztonság. A múlt hónapban 9 szabálysértési feljelentés készült, ebből 6 esetben verekedésről van szó, 3 feljelentés pedig illetlen viselkedés és zaklatás vétsége miatt.
Közlekedésbiztonság. Májusban mindössze 2 forgalmi baleset történt, sérülés nélkül, csupán anyagi kárral, amit 40.000 dinárra becsültek fel.