50 éves osztálytalálkozó
Június ötödikén az adai baraparti iskolában ötven éves osztálytalálkozóra jöttek össze az 1959/60-as iskolaévben végzett nyolcadikosok, hogy az öreg iskolapadokba ülve, osztályfőnökük Szabó Szabados Ilona tanárnő névsorolvasására azt mondják: Itt vagyok! Sajnos, a tanárok és az osztálytársak közül is már sokan örökre elmentek, de akik most ott voltak, Adankó Iván, Adankó Vastag Rózsa, Apró Dávid, Balogh Lajos, Fehér Gálfi Erzsébet, Istenes Károly Juhász Mrđanov Erzsébet, Lóczi Károly Molnár Árva Erzsébet, Pajdusák Károly, Pajdusák Mészáros Terétia, Pergel Bera Erzsébet, Pintér András, Szeles Virág Piroska, Szollár Nándor, Szőke László, Tóth József, Vadnay László Valihora István és Varga Kaszás Margit örültek egymásnak, és megfogadták, hogy öt vagy tíz év múlva újra találkoznak.
Közülük ötnek tettük fel a nehéz kérdést, meséljenek röviden az életükről.
 Bera (Pergel) Erzsébet: „Adán születtem, itt végeztem a 8. osztályt és utána azonnal elmentem dolgozni a kesztyűsökhöz. Ezen az egy munkahelyen dolgoztam egész pályafutásom alatt, 35 hosszú évig. A firmát legutóbb Progresnek hívták, de nevezték Mladostnak és máshogyan is.
14 éve vagyok nyugdíjban és nagyon örülök e találkozónak, annak, hogy megszerveztük és létrejött, hogy látjuk egymást és hogy még élünk és egészségesek vagyunk.
A családom, köszönöm szépen, jól van. Lányomék Budapesten élnek, fiamék itt Adán. Három gyönyörű unokám van, akiket nagyon szeretek, de ők is ugyanígy imádják a mamát és a tatát. Nagyon ragaszkodóak, nekem meg tele van a szívem örömmel, ha rájuk nézek! Mindig a kedvükben járok, sütök-főzök nekik a kedvük szerint. Amit csat tudok, megteszem értük.”
 Vadnay László: „Adán születtem, az elemi iskola befejezése után gimnáziumba mentem, aztán a katonaság következett, majd a belügyben álltam munkába. Az általános bűnözés elleni küzdelemben és a tűzvédelemben dolgoztam. Idézőjelben mondva, egy ideig kotlóstyúkja voltam a tűzoltóknak! Közben megnősültem, lett két gyönyörű gyermekem, és a munka mellett elvégeztem a tűzvédelmi főiskolát is. Sajnos, a feleségem már meghalt. Jelenleg élettársi kapcsolatban élek.
Egyik fiam itt Adán él, menősült. Van egy unokám, aranyos másodikos kislány, a másik fiam meg családostul Szegeden él, már az állampolgárságot is megkapták.
A lehetőséghez mérten a legkorábban nyugdíjba mentem, így már több mint húsz éve nyugdíjas éveimet élem. Most is aktív vagyok a tűzoltóságnál és a Musica Humana Kamarakórus tagja is vagyok. Imádom a természetet, amikor csak tehetem, a gyümölcsösben vagyok.
Ennek a találkozónak én voltam a fő kerékmozgatója, mint ahogy az előző találkozó megszervezésébe is én dobtam be magam. Sajnos, osztálytársaink közül 6 már megtért az Úrhoz, egy társunk meg súlyos beteg, de kívánjuk neki, hogy stabilizálódjon az állapota.”
 Virág (Szeles) Piroska: „Azt hiszem, engem Adán mindenki ismer: az egészségházban dolgoztam, én voltam a Piroska nővér! Onnan is mentem nyugdíjba. Azon ritka személyek közé tartozom, akiknek a munkakönyvében csak egy vállalat pecsétje van, amikor munkába álltam, meg amikor megszűnt a munka-viszonyom és nyugállományba vonultam.
Volt egy nagybácsim, aki azt mondta, ha nyugdíjba vonulsz, csak úgy dobálják az éveket. Tényleg így van, már 15 éve érzem, hogy rohan az idő. De nem unatkozom, járnak hozzám egészségügyi tanácsért, mert Piroska néni mindenkinek tud valami okosat mondani.
Férjem, Virág Mihály is nyugdíjas és nagyon jól érzi magát, hogy én is otthon vagyok. Hobbiként kosárfonással foglalkozik, de én ebben nem segítek neki, elég az, hogy otthon vagyok. Ő is leköti magát és nagyon szép dolog együtt megöregedni!
Egy fiunk van, neki is egy fia, az unokánk, aki befejezte a medicinát, de utólag beiratkozott a színiakadémiára. Színésznövendék az újvidéki akadémián. Egyem a szívét, most rakja a vizsgáit, eddig még mindegyik sikerült neki.
Jelenleg Kavillóban van, a Tanyaszínházban készülnek az előadásra. Ő a Virág Gyuri! Mi különben most ünnepeljük 45. házassági évfordulónkat, baráti körben, mintegy 40 személlyel!
 Istenes Károly: „Ötven évvel ezelőtt fejeztem be az elemit itt a Baraparton, de azóta befejeztem a gépészeti egyetemet is, dolgoztam az adai szakközépiskolában, mint igazgató, utána meg egy ideig igazgatóként a Potisjeban is, s így szinte észrevétlenül elmúlt az az ötven év, azzal, hogy most Törökkanizsán tanítok. Amikor óráim vannak, Adáról utazok, mert itt lakunk a második utcában.
A Dositej Obradović szakközép-iskolában gépjármű-vezetőknek és laka-tosoknak szakmai tantárgyakat tanítok. Fiam okleveles gépészmérnök, Pesten fejezte be az egyetemet, a lányom meg a gépészeti középiskolát és jelenleg a Tamp-ban dolgozik, Zentán.
Én már másfél éve nyugdíjas vagyok, de hetente 2 napon 18 órát dolgozom tiszteletdíjasan, utána hullafáradtan hazajövök és a hét többi napján pihenek.
Milyen benyomást tett rád ez a találkozó?
– Nehéz kérdés, nehéz megválaszolni. Mit mondjak neked? Némelyiküket nagyon régen nem láttam, és most jól esett, hogy itt vannak. Úgy hellyel-közzel maradtak is akik voltak. Megöregedtek, megőszültek vagy megkopaszodtak, de a lényeg ugyanaz maradt náluk!”
 Szőke László: „Adán születtem, itt jártam iskolába, nős vagyok, van két fiam. 35½ évet Németországban dolgoztam, előtte meg Adán, a Potisjeban, mint esztergályos. Kint tovább képeztem magam CNC gépekre, programozásukra, beállításukra. Kb. 25 évig szerszám-készítést is végeztem.
Április elsejétől nyugdíjas vagyok, hazaköltöztünk. Sajnos, a gyerekek kint vannak, feleségem is most készülődik (október elsejétől) a nyugdíjba, de a gyerekek után még sűrűn-sűrűn kilátogatunk.
Németországba kézilabdázni mentem, 2 éves szerződéssel. Gondoltuk 2 év hamar letelik, egy kis pénzt keresünk, hazajövünk – de 35 év lett belőle.
Itthon a kézilabdáról jobban ismernek, mint a fémszakmából
– Igen, is-is. Felmenő őseim apai, anyai ágról is mind vasasok voltak Igaz, itt Adán nagy sikereket értem el a jugoszláv kézilabda-bajnokságban. Németországban is az első ligában, a Bundesligában játszottam, de két év után jött egy nagy vállsérülés, akkor abbahagytam. A műtét után még ilyen Vajdaság vagy Szerbia szinten 7-8 évig trénerkedtem.
Idősebb fiam kommercialista, vendéglős. Egy kollégájával összefogott és két mexikói típusú vendéglőt tartanak. Fiatalabb fiam informatikus, számítógépes programokat készít.
Mire készülsz a nyugdíjas években?
– Mire? Itthon élni, de sűrűn-sűrűn kilátogatni a gyerekekhez. Igaz, csináltam már magamnak egy hobbikertet is, zöldségnek, répának, paprikának. Beültettem, és avval foglalkozok. De nem tudom, mi lesz, nagyon friss még a nyugdíjas élet…
Ez a találkozó nagy hatással volt rám, sok osztálytársamat már nagyon régen nem láttam és remélem, egész este újra barátkozni fogunk!
Szöveg és képek: Király János
|
