A népzene minden zene alapja
Az adaiak számára nem ismeretlen Kanalas Zsófia neve, hiszen itt nőtt fel, és adainak vallja magát. Azt viszont nyilván kevesen tudják róla, hogy népzeneoktató lett, és az egyetem befejezése után Szabadkán kapott munkát, ott immár három éve oktatja népzenére a növendékeit.
Kanalas Zsófia
És nem is akárhogyan, hiszen egyik tanítványa, nevezetesen Csizmadia Anna a romániai Szatmárnémetiben tartott, Kárpát-medencei népdalénekesek vetélkedőjén kupuszinai dalcsokrával a legjobbnak bizonyult, sőt, a különösen érdemes énekeseknek járó Arany Páva Díjat is ő hozhatta haza.
– Minden zene alapja a népi zene, még ha erről néha képesek is vagyunk megfeledkezni –vallja Zsófia, aki sajnálja, hogy a népzene egyre inkább háttérbe szorul, és csak kevesen kötelezik el magukat mellette.
A tanárnő szerint nem a kezdetekkel van a gond, hiszen a gyerekek örömüket lelik a népi játékokban, szívesen énekelnek népdalokat, később azonban nem foglalkoznak eleget a népzenei nevelésükkel, és másfajta zenét erőltetnek rájuk, ezzel elveszik a kedvüket őseik zenéjének művelésétől.
Az óvónők, a tanítók és a tanárok feladata lenne, hogy a legkisebbekkel megszerettessék a muzsikaszót, mert ahogy beszélni megtanulunk, énekelni is megtanulhatunk. Nem kell mindenkinek gyönyörűen énekelnie, nem kell mindenkinek versenyszinten teljesítenie, az a fontos, hogy ismerjük és műveljük őseink művészetét. - mondja Zsófia, mert van mire büszkének lennünk, hiszen Vajdaságban Gomboson, Doroszlón még őrzik az autentikus szokásokat, a népviseletet, a hagyományokat és a népdalokat. Anna falujában, Kupuszinán, vagyis Bácskertesen az egykor idetelepült palócok beszédmódját, énekstílusát még ma is hallhatjuk.
Csizmadia Anna már bizonyított, megmutatta, bemutatta, hogy milyen értékes a vajdasági népzene, amiről sokan igen keveset tudunk, de reméljük, hogy Zsófia tanítványainak sikere kapcsán még sokan sokat hallhatnak róla.
Józó Mónika