Olvasóink tollából
Mint ûzött vad
Mint egy ûzött vad, félek.
Fejem zúg, szemeim égnek,
Menekülök, de nem tudom, mitõl.
Egy emlék tör rám. Megfojt, megöl.
Egy anya, halott fia felett,
Kinek két üreg – szemei helyett,
Egy anya, összetört szívével,
Kezében fia véres fejével.
Körülöttem fejek, lábak, kezek,
Kiégett házak, üvöltözõ lelkek,
Kacagó gyilkosok, tankok sokasága,
Egy kislány vért fagyasztó kiáltása,
Megerõszakolt anyák s lányok ezrei,
Kiknek a halál már a megváltást jelenti,
Csont-sovány apák és fiúk tehetetlenül,
Lesve azt, hogy sor rájuk mikor kerül,
Karon ülõ csecsemõk földön heverve,
Könnyeik, hangjuk, porral keveredve,
Poklok pokla, de megállni nem lehet,
Golyók üvöltve zúgnak el a fejek felett.
S mint sebzett vad, még ma is rohanok,
Ûzve e szörnyû emlékektõl, felbukok.
Meddig még?! Már örökké futni kell?
Csak egy gúnyos kacaj. Senki nem felel.
Kelemen Zoltán
