BÍZNUNK KELL…

    Még néhány nap, és itt van legbensőbb ünnepünk, a karácsony. Mindannyian várjuk, lelkesedve készülünk. A szeret ünnepe kötelez bennünket egymás megértésére, szeretetére, a megbecsülésre és egymás tiszteletére.

    Az ünnepekre gondolok, mégsem tudom a fejemből kiverni a december 5-i magyarországi népszavazást a kettős állampolgárságról. Ez volt az az esemény, amelyre egész biztos minden határon túli magyar ember odafigyelt, és a negatív előrejelzések ellenére is bizakodott. Bizakodott, hogy az igenek győzelmével elégtételt kap. Elégtételt azért, amiért apáink, nagyapáink megszenvedtek. Azért, amiért görcsösen ragaszkodtak szülőföldjükért, kultúrájukért és anyanyelvük megőrzéséért. Azért, mert gyerekeiket a nemzeti identitásuk megőrzésére nevelték. Sorolhatnám tovább, de ez már a lényegen nem változtat. Eredmény született, és győzött a NEM. Nemcsak egyes politikusok, a nép mondott le rólunk. Magyarságunkban lettünk megalázva, és ezen az sem segít, hogy esetleg a kérdés volt rosszul megfogalmazva, vagy hogy a „szülőföld program” majd többet segít rajtunk. Az üzenet egyértelmű volt – nincs ránk szükségük. Bevallom, életem során most először szégyelltem, hogy magyar vagyok. Most egy ideig szégyen lett magyarnak lenni, anélkül hogy mi tehetnénk róla. Soha nem hallottam olyan nemzetről, amely ilyen könnyen lemond nemzettársairól. Nem hittem a szememnek, hogy ezek a nemet hirdető politikusok valóban nem érezték, mit jelentett volna az igen, a határontúliaknak? Ők a magyar történelem fekete alakjai lesznek. Beteg az a nemzet, amely saját nemzetét így megalázza. Gyógyulásra pedig ilyen felfordult világban igen kevés esély van. Szertefoszlottak az álmok, a lelkekben pedig egy világ dőlt össze. Új időszámítás kezdődik, annak ellenére, hogy a politikusok tervekről, programokról, újabb harcokról beszélnek. Nehéz lesz a felnövő nemzedéknek, gyermekeinknek a sok miértjeire válaszolni. Ámítani pedig nem hogy őket, magunkat sem szabad. Akkor hogyan tovább? Nem maradt más, mint hogy itt a SZÜLŐFÖLDÜNKÖN, a többi nemzettel szorosan együttműködve azért harcoljunk, hogy Európába mi is minél előbb eljussunk.

    Most ünnepekkor álljunk meg egy pillanatra, felejtsük el csalódottságunkat, ünnepeljünk méltósággal, és gondoljunk a jobb napokat hozó jövőnkre. Bíznunk kell terveink, elképzeléseink megvalósíthatóságában, gyermekeink biztonságos jövőjében. E gondolatok jegyében kívánok minden olvasónknak, helybelinek és elszármazott barátainknak, támogatónknak békés ünnepeket, kegyelemtejes karácsonyt és örömökben gazdag boldog, de mindenek előtt, békés új esztendőt!

Gecse István