Szokásainkról
KARÁCSONYI PIROS ALMA

    „…jön valaki, aki elűzi a sötétséget, és sose látott fényt gyújt a világnak…”
    Kosztolányi Dezső gondolata vezeti most be karácsonyunkat, ami a téli napforduló (december 21.) után, a fény növekedésével már az újjászületés, a tavasz varázsát vetíti elénk. Karácsony ünnepkörének hihetetlenül gazdag egyházi és népi szokásvilága van, a kettő összefonódik egymással, aztán meg elválik, hogy önálló változataiban a templomokon kívül is éljen.
    December 6-a, Szent Miklós püspök ünnepe, a Mikulás, 8-a Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásának ünnepe, 13-a Szent Lúcia szűz és vértanú ünnepe, 24-e, Ádám és Éva napja, karácsony böjtje, 25-e Urunk születésének napja (Nagykarácsony), 26-a Szent István, első vértanú, 26-a Szent János apostol és evangélista ünnepe, 28-a az Aprószentek napja, 30-a a Szent Család ünnepe, 31-e Szent I. Szilveszter pápa ünnepe, január 1. újév, Szűz Mária, Isten Anyjának napja, karácsony nyolcada (kiskarácsony), január 6-a, Urunk megjelenése – vízkereszt.
    Mindegyik napnak, mindegyik ünnepnek külön jelentősége van, de jelentésükben eggyé is kapcsolódnak, és a betlehemi születésben, a fény, az öröm éjszakájában csúcsosodnak ki. A néphit szerint a nappalok Luca napjától kezdve hosszabbodnak, és a karácsonyig hátralévő 12 nap a következő év 12 hónapjának hasonmása, kicsiben. Karácsonyig minden nap a neki megfelelő hónap időjárását vetíti előre. Ezért régente, időjóslás céljából, szorgalmasan jegyezték a Luca-naptárt. Ehhez a naphoz, amelyik különben asszonyi dologtiltó nap, fűződik a Lucaszéke, Lucamenyasszony-választás, a Luca-pogácsa, Luca-cédula stb. szokása.

Papírból készült betlehem

    A karácsonyi szokások koronája, népi misztériuma a betlehemezés. „Emlékeink téli éjszakájában valami csilingel. A karácsonyidők mélyén kicsiny csoportok vonulnak, az ajtók előtt toporognak, csengetnek, kopognak, majd felhangzik a Mennyből az angyal éneke, mint már annyi ezerszer a múltban, a pásztorok dala, és a bebocsátást várók kérelme: Beengedik-e a betlehemet?”
A betlehemjárást december első hetében kezdték és a Szentestén, az éjféli mise előtt fejeződött be. A népi, paraszti betlehemezés jellemzője a kifordított bundát viselő betlehemi pásztorok párbeszédes, énekes-táncos játéka. A szereplők házilag készített, templom alakú betlehemet hordoztak magukkal. Adán, de főleg Moholon, volt rá példa, hogy a szerbajkú fiatalok is eljártak karácsony estéjén a katolikus házakhoz karácsonyt köszönteni – kóringyálni. A betlehemezőket, kóringyálókat külön ajándék illette meg: cukorka, alma, dió, némi aprópénz, étel, ital.
    Karácsony böjtje (december 24.) szigorú böjti és munkatilalmi nap. Csak takarítást, főzést, sütést végezhettek, készülődtek az éjféli misére. Aki ott felállt a Luca-székére, meglátta a boszorkányokat. Az a lány, aki harangszókor a kútba tekintett, meglátta vőlegényét. Az itatóvályúba, a mosdóvízbe, az ásott kútba piros almát dobtak, arról mosdottak és abból itatták a marhákat, hogy a következő évben egészségesek legyenek. Karácsony napjára mindenkinek otthon kellett maradnia, a kölcsönkért tárgyakat, eszközöket vissza kellett adni, vagy visszakérni-venni, mert így lehetett megőrizni a vagyont, a családtagok egységét.
    Karácsony estéjén szokás volt durrogtatni, mozsarazni. A házilag készített mozsarat, esetenként lyukas kulcsot, gyufafejjel, kénporral, azaz durranóporral töltötték meg, ütőszeget helyeztek bele, és a falhoz csapták, hogy minél nagyobbat durranjon.
    A karácsonyi abrosz három napig, esetleg újévig, ritkábban vízkeresztig maradt az asztalon. Aztán összehajtogatták és a bűvös erejűnek tartott karácsonyi morzsákat megőrizték, gyógyító varázserőt tulajdonítottak nekik. A beteg embert, vagy állatot a karácsonyi abrosszal dörzsölték meg, kötötték át, csavarták be vagy borították le, abban a hitben, hogy meggyógyul. A jó termés reményében a karácsonyi abroszból vetették a gabonát.
    Ádám és Éva napja a naptárban december 24-ére esik, és ezzel függ össze, hogy a korai keresztények karácsonykor almafát állítottak a szobájukba. A gazdagok később fácskáikat üvegházban virágoztatták ki, hogy karácsonyra virágos almafájuk legyen. Később az almafa helyét és jelentését a fenyőfára függesztett alma foglalta el.
    A karácsonyi szalmát a vacsorára való terítéskor vitték a szobába. Néhol az egész szobában szétszórták, másutt csak az asztal alá helyezték, utóbb vesszőkosárban vagy szakajtóban. Szerszámokat, kalapácsot, baltát, harapófogót, ekevasat, járomszöget, diót tettek bele. A kötőféket az asztal lába köré csavarták. Mindez utalt Szent Józsefre, az ácsra, akitől védelmet reméltek. Karácsony után a szalmát az állatok alá tették, hogy szaporák legyenek, a tyúkok jól tojjanak.
    Aprószentek napja (december 28.) a Heródes által legyilkoltatott csecsemők, fiúgyermekek emlékét idézi. Szokás volt a reggeli vesszőzés, amikor is a rokon férfiak megvesszőzték a családhoz tartozó kisebb gyermekeket, esetleg a fiatal menyecskéket is. Azzal a kérdéssel léptek be az ajtón, hogy – Hányan vannak az aprószentek? Mire a házbeliek így válaszoltak: – Egyezren, kétezren. Minden sarokban egy szakajtóval!
    Néhol mondókát is mondtak:

    Jó légy, szófogadó,
    Tiszteljed apádat,
    Ha lenek küld, főnek menj,
    Ha főnek küld, lenek menj,
    Ha borért küld, vízért menj,
    Ha vízért küld, borért menj,
    Egészséges légy, kilíses ne légy.

    Szilveszterkor (december 31.) a nagymama tepsiben mindig kerek, kőttkalácsot (fonatos kalácsot) sütött, hogy az esztendő majd jól kikerekedjen. Máig tartó hiedelem, hogy amit újév napján teszünk, vagy ami ér bennünket, olyan lesz az egész esztendőben. Ezért a családtagok korán keltek, kint mosdottak, hogy lusták ne legyenek. Napközben nem feküdtek le, nehogy betegek legyenek, nem veszekedtek, hogy jóban legyenek.
    Vízkereszt, január 6-a, keleti egyház ezen a napon ünnepli Krisztus születését. Háromkirályok napja. Karácsonyfabontás otthon, víz- és tömjénszentelés a templomban. Házat is szenteltek. A plébános vízkereszt napján kezdte meg hívei látogatását, megszentelte a házat, megszámolta a házbelieket, beszedte a lélekpénzt. A pappal együtt ment a kántor, két ministráló és a templomképviselő, aki a pénzt és az ajándékokat gyűjtötte össze.
    A szentelés után a plébánosnak le kellett ülnie egy székre, hogy a tyúkok jól kotoljanak. Amikor a pap elment, a gazda vagy a gazdasszony a helyére ült, majd kiseperték az éléskamrát, hogy a lány még abban az évben férjhez menjen, a legény megnősüljön.
Vízszenteléskor krétát is szentelnek, és a pap minden házban a szemöldökfára felírja az évszám első két számjegyét, utána keresztekkel elválasztva felírja a GMB (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) betűket, majd az évszám utolsó két számjegyét.

Király János