TEOLÓGIAI GONDOLATOK
Isten látogatása az embernél

„Veled van az Úr, a te Istened, az erős Szabadító!”(Szof 3)

    A Szentírás egyik legszebb bátorítását olvashatjuk a fenti idézet alapján, hiszen Szofóniás próféta arra a nagy biztonságra hívja fel figyelmünket, amely az Isten köztünk és mellettünk lévő jelenlétével jár. Ennek a biztonságérzetnek a karácsonyt váró, adventi időszakban kell legjobban érződnie, mert mi arra vagyunk teremtve, hogy befogadjuk Istent, őt, aki bőkezűen árasztja ránk szeretetét és kegyelmeit, minden érdek nélkül, pusztán azért, hogy jót tegyen velünk, hogy egyenrangúnak tekinthessük magunkat vele. Ezért a mi szívünkben is meg kell, hogy szülessen a kis Jézus, a nagy Úr, aki mindent átható szeretetével ebben a téli hidegben is olyan melegséget ad szívünknek, amelyet másoknak is átadhatunk.
    Tudjuk, hogy adventben az egyház hármas Úrjövetről emlékezik meg: először is Krisztus történelmi eljöveteléről, ez az ún. történelmi várakozás, másodszor a kegyelmi eljövetelről, harmadszor pedig az eszkatológikus Úrjövetről, amikor az egyház virrasztva várja Krisztus második, diadalmas eljövetelét. Ezekben a napokban olyan kegyelmi időszakot élünk, amikor is megtapasztalhatjuk a Megváltó, a megígért Messiás utáni ószövetségi vágyakozás és remény csendes örömét.
    Az Egyház évről évre meghív minket, hogy töltsünk időt a Mindenhatóval, hogy ebbe a töprengéssel teli, gyönyörű időszakba másokat is vonjunk bele. Mindig vannak ugyanis körülöttünk olyan emberek, akik éhezik karácsony igazi örömhírét, akiknek át kell adnunk Isten szeretetét. Ezért mondhatjuk, hogy az Úrra való várakozás egyúttal a nyitottság ideje is. Az advent az ideje ugyanis, hogy minden érzékünkkel észleljük: Isten az embereken keresztül gondoskodik rólunk. Ha igazán nyitottak vagyunk, akkor megértjük, hogy legalább ugyanilyen fontos meghallani, hogy Isten küld minket. Szüntelen, bevégezhetetlen küldetésünk van: a jót tenni.
    Aki hittel és tudatosan fogadja be a hozzánk érkező Isten Fiát, az embertársai felé is őszinte szeretettel fog tudni közelíteni. Az ilyen ember meg tudja tenni embertársai felé a jóindulat és elfogadás első lépését. Ez az ember nem farkasa, hanem angyala lesz embertársának.
    Ahhoz, hogy meghalljuk Istennek jó cselekedetekre irányuló útmutatásait, el kell, hogy tudjunk csendesedni. Hiszen csak a csendben találkozhatunk önmagunkkal és a bennünk rejlő Krisztussal. Ebben segít a rendszeres ima, a Szentírásolvasás, amelyben úgy olvassuk a Szentírást, hogy a szavak egyre mélyebbre hulljanak belénk és megérintsék szívünket.
    Kérjük Urunkat, Jézust, hogy az adventi időben egyre mélyebben tudjunk Vele találkozni, hogy általa önmagunkat megismerve, lemondjunk a kapcsolatainkban adódó önzéseinkről, hogy a bűnbánati kegyelemből megtisztulva, egymásra áradó szeretettel figyelhessünk a másikra.
    Ha csak néhány percet, néhány kedves szót, egy mosolyt, vagy egy baráti gesztust tudunk embertársunk felé közvetíteni, akkor megadtuk a legnagyobb karácsonyi ajándékot: a szeretetet. Így készülve, bizalommal várhatjuk a szívünkben megszületendő Krisztussal való találkozást, aki minden jó cselekedetből olyan bőséges kegyelmet fakaszt, hogy ajándékainak maradéka is kosarakat tölt majd meg.