Ismét összefogtak az iskoláért
Adán február 11-én második alkalommal szerveznek jótékonysági bált az általános iskola javára
Az adai Cseh Károly Általános Iskola felszereltségének javítását és a tanulók oktatásának fejlesztését szolgálja az a jótékonysági iskolabál, amelyet második alkalommal rendeznek meg február 11-én 19 órai kezdettel a Park Hotelban az iskola szülői közösségének kezdeményezésére, a Prometheus civil szervezet pártfogásával.
A szervezőbizottságot Fehér Noémi, Apró Tímár, Kozma Zsuzsa, Nataša Karanjac alkotja, ők Maksó Éva iskolaigazgató támogatásával arra törekszenek, hogy az idei bált olyan sikerrel szervezzék meg, mint az elmúlt évben, amikor az adományokból egymillió dinár gyűlt össze az iskola fejlesztésére. Fehér Noémi elmondta, hogy a jótékonysági bálra ezúttal 1900 dinárba került a belépőjegy, ami magában foglalja a vacsorát, az italfogyasztást és a tombolát, amivel értékes nyereményekkel gazdagodhatnak a szerencsések. Az érdeklődők a Park Hotel recepcióján vásárolhatják meg a belépőjegyeket. Bővebb információt a Facebook közösségi oldal „Jótékonysági iskola bál” oldalán lehet kapni.
– A jótékonysági bálra várjuk a szülőket, a támogatókat és a szórakozni vágyókat. A báli hangulatért a Tornyosi Zsiványok zenekar és az adai Baraparty együttes felel. Ők szórakoztatják majd a közönséget, és ugyanolyan jó hangulatra számítunk, mint tavaly. A jótékonyság bál adományaiból a Cseh Károly-iskola taneszközeit szeretnénk megújítani, hogy a gyerekek mindennapjait megszépítsük. Az első bál sikeres volt, bízunk benne, hogy az idén legalább annyian összejövünk, és annyi pénz összegyűlik, mint tavaly. Az első bálnak mindig nagyobb a varázsa, de remélem, hogy megmaradt a lelkesedés. Az eddigi tapasztalataink alapján a támogatók, akik hozzájárultak bármilyen módon az első bál megszervezéséhez, továbbra is nagyon lelkesek és segítőkészek, és bízunk benne, hogy meg el tudjuk érni a tavalyi szintet. Tavaly 300 személy vett részt a bálon, az idén ugyanennyi bálozóra számítunk – közölte Fehér Noémi.
Maksó Éva, az iskola igazgatója elmondta, hogy az elmúlt évben úgy kezdtek neki a jótékonyság bál megszervezésének, hogy a befolyó összeget infrastrukturális beruházásokra fordítják, mégpedig az iskolaépületek állagának a feljavítására, illetve taneszközök vásárlására.
– Most abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a helyi önkormányzat segít az iskolaépületek megújításában. Ezt olyan módon teszi, hogy az önkormányzat vagy közösen az iskolával, vagy egyedül pályázik támogatásért, illetve a felújításokat önerőből finanszírozza. Az iskola taneszköz-ellátottságán viszont mi szeretnénk javítani. Egyrészt a pályázati támogatások révén, másrészt számítunk a szülők hozzájárulására, amelyre lehetőséget biztosít a jótékonysági bál. Ezért kérnénk mindenkit, hogy a lehetőségeihez mérten járuljon hozzá az iskola támogatásához azzal, hogy megjelenik a bálon, illetve adományaival segíti az intézményünket, hogy minél jobb legyen a taneszköz-ellátottságunk. A jótékonysági bálból befolyó összeg legnagyobb részét számítástechnikai eszközök vásárlására fordítanánk, és reméljük, hogy az adomány legalább akkora lesz, mint tavaly. A legnagyobb álmunk, hogy az adományokból összegyűljön egymillió dinár, hiszen ez segítené legjobban a tanítás minőségének a javítását – közölte az iskolaigazgató, és arra kérte az itthon és külföldön élő adaiakat, hogy adományaikkal támogassák az iskolát. Az érdekeltek pénzadományaikat dinárban a következő bankszámlára fizethetik be: 840-468666-48, illetve devizában az alábbi folyószámlára: Narodna Banka Srbije, BIC (SWIFT): NBSRRSBG IBAN: RS35 9085 0410 0014 9471 11.
Csincsik Zsolt