A magyar kultúrát ünnepelve
Dr. Hódi Éva a magyar kultúra napja délvidéki központi ünnepségén vehette át a Magyar Életfa díjat

    Ünnepélyes keretek között adták át január 14-én, szombaton Zentán, a helyi Művelődési Házban a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Magyar Életfa díját, Aranyplakettjét és Plakettjét. A kulturális élet fejlesztése terén kifejtett több évtizedes kiemelkedő fontosságú tevékenységéért Magyar Életfa díjban részesült mások mellett dr. Hódi Éva nyugalmazott magyartanár és könyvtárvezető, a Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület elnöke, a Körkép állandó szerzője is.

    A hagyományokhoz híven az idén is kilenc Kárpát-medencei település templomának egymásba kapaszkodó harangjátékával és a Himnusz felcsendülésével vette kezdetét a magyar kultúra napjának délvidéki központi ünnepsége. Nemzeti imánkat a csókai Rákóczi Férfikórussal együtt énekelték el az egybegyűltek.
    Dudás Károly, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke köszöntőjében egyebek köztt kiemelte, nem minden tanulság nélkül való a korábbi esztendők magyar kultúra napi ünnepségeinek köszöntőiben, szónoklataiban, megemlékezéseiben, méltatásaiban elmélyedni.
    – Kezdetben azon keseregtünk, hogy nem volt jogunk és nem volt merszünk emlékezni meg ünnepelni: milyen sokáig nem saját himnuszunkat énekeltük, nem a saját nemzeti ünnepeinket ünnepeltük – ebbe más talán belepusztult volna. Aztán meg azon tépelődtünk, hogy mai szemmel nézve, különösen itt, az avantgárd termőtalaján, nem korszerűtlen dolgot művelünk-e, amikor nemzeti imánkat énekeljük, kultúránknak megtartó erejéről elmélkedünk, legszebb népdalaink, verseink, táncaink csodájában mártózunk meg. Végül már a legutóbbi esztendőkben azt a gyötrő kérdést is feltettük itt, Zentán, a magyar kultúra napjának délvidéki központi ünnepségén, hogy vajon kultúránk is maradék-kultúrává, töredék-kultúrává töpörödött-e, mint ahogy mi egyre fogyatkozó délvidéki magyarok maradékká, töredékké őrlődtünk a kisebbségi sors kegyetlen malomkövei alatt. S érkezett rá mindjárt, mint ahogy érkezik most is, ezen a felemelő ünnepségen is a megnyugtató, a vigasztaló válasz: ó, hát dehogy is! Hisz nemcsak a múltban születtek itt, a végeken világraszóló nagy fiaink-lányaink, az egész nemzet szent ügyét előbbre vivő íróink, költőink, tudósaink, művészeink, közéleti embereink – születnek most is, itt élnek közöttünk, itt vannak velünk, most is! Alkotásaik, ragyogó szellemi teljesítményük szerves része a csodálatos magyar örökségnek. Nélkülük az egyetemes magyar kultúra, a nemzet egésze volna sokkal szegényebb, kiszolgáltatottabb – fogalmazott ünnepi köszöntőjében Dudás Károly.

Dr. Hódi Éva átveszi a Magyar Életfa díjat Dudás Károlytól, a VMMSZ elnökétől (fotó: Gergely Árpád)

    – Nekünk, délvidéki magyaroknak a legnehezebb időkben is voltak barátaink. Odaát, az anyaországban, szerte a Kárpát-medencében, még a diaszpórában élő nemzettársaink közt is. Segítettek bennünket kikecmeregni azokból a kisebb-nagyobb gödrökből, amelyekbe a kisebbségi sors megpróbáltatásai taszítottak bennünket, velünk voltak talpra állásunkban, velünk vannak emelkedésünkben is. Mi, délvidéki magyarok szeretjük mondogatni, hogy elsősorban saját magunkban bízhatunk, szívósságunknak és állhatatosságunknak köszönhetjük megmaradásunkat, ám azt is pontosan tudjuk, hogy ezek nélkül a nagyszerű barátok és segítők nélkül nem ott tartanánk, ahol most tartunk – tette hozzá a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke.
    Az ünnepség folytatásában a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség idei elismeréseit is átadták. A szövetség illetékeseinek elmondása szerint ezeknek a díjaknak arról kell szólniuk, hogy az évtizedek küzdelmeit, tanítói munkáját, alkotói és művészi pályáját, a mindennapi tenni akarást és ennek hitét méltóképpen köszönjük meg, és méltóképp tudjunk elismeréssel adózni előtte, hiszen azok a személyek, szervezetek és intézmények, amelyek ezekben az elismerésekben részesülnek, mindennapi hitükkel és tevékenységükkel különlegesen sokat adtak mindannyiunknak, nélkülük ugyanis közösségünk, értékrendünk és értékszeretetünk is jóval távolabb került volna jelenlegi helyétől, illetve vélhetően magunk is távolabb kerülnénk attól, hogy emelt fővel tekinthessünk előre, a jövőnk felé.
    Idén Magyar Életfa díjban Dormán László fotóriporter, újságíró, szerkesztő (Palics–Budapest), Faggyas József, a Csörgő citerazenekar alapítója, citerás (Topolya), dr. Hódi Éva nyugalmazott magyartanár és könyvtárvezető, a Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület elnöke (Ada), valamint dr. Silling István néprajz- és nyelvjáráskutató, nyelvész, művelődéstörténész (Kupuszina) részesült; Aranyplakettet Pirityiné Szabó Judit, a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának kapcsolattartási főosztályvezetője, történész vehetett át; Plakettet pedig Lőcsei Ilona művelődésszervező, újságíró, szerkesztő (Hertelendyfalva), Regécz László művelődésszervező (Kúla), Tóth Ágnes művelődésszervező, művészeti vezető (Magyarkanizsa), a csókai Rákóczi Férfikórus, valamint a hetvenéves pancsovai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület kapott.
    A Magyar Életfa díj kitüntetettjeiről ezúttal is kisfilm készült, amelyet az ünnepség vendégei is megtekinthettek. A róla szóló kisfilmben dr. Hódi Éva egyebek között arról is beszélt, hogyan került évtizedekkel ezelőtt Adára, illetve miként tekint a kisebbségi léthelyzetre.
    – A férjemmel annak idején még egyetemistákként ismerkedtünk meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, ahol ő pszichológiára járt, én pedig magyar és orosz szakra. Még az egyetemi tanulmányaink kezdetén összesodort bennünket a sors, másodéves korunktól kezdve pedig már össze is tartoztunk. Miután elvégeztük az egyetemi tanulmányainkat, ott kezdtünk éldegélni, majd összeházasodtunk, és azt követően még két évig ott voltunk, utána költöztünk át Adára. Meg kellett ismerkednünk ezzel a státusszal és ezzel a szituációval, azzal, hogy mit is jelent kisebbségben élni, hogyan élik ezt meg az emberek. Nehéz helyzet ez, mert sok mindennel terhelt és sok mindentől terhes léthelyzetről van szó, sok mindenre kell tekintettel lenni, és sok mindent kell számításba venni. Mindez egyfajta létbizonytalanságot is hordoz magában. Úgy érzem, az emberek örökösen ezzel küszködnek, talán még ma is, hiszen nem igazán érzik otthon és nem igazán érzik biztonságban magukat ebben a szituációban. Elég sokat kell fáradozni azon, hogy ez az alapérzés megváltozzon, és én úgy érzem, az elmúlt évtizedek során igen sok minden történt, ami pozitív irányba mozdította el ezt a folyamatot. Attól persze, hogy minden tökéletes legyen, rettenetesen távol vagyunk, ráadásul egyéb olyan vonatkozások is előtérbe kerültek, amelyek éppen ellentétes irányba hatnak – gondolok itt például az elvándorlásra – de úgy gondolom, hogy azon a téren, hogy a kisebbség megfogalmazza önmagát és a saját igényeit, illetve hogy a lehetőségeihez mérten ezt valamilyen módon képviselni tudja, igenis lényeges változások történtek – magyarázta a kisfilmben dr. Hódi Éva, ezenkívül azzal kapcsolatban is kifejtette gondolatait, miként éli meg azt a küldetést, amely a magyar kultúra ügyének előmozdítása érdekében kifejtett tevékenysége során mindig is mozgatta.
    – Időnként változik, hogy az ember élete során mikor mi kerül előtérbe. Amikor tanítottam, akkor természetesen tanítani szerettem a leginkább, az oktatásban leltem örömömet. A későbbiek során a könyvtárosi munka és az azzal együtt járó rendezvényszervezői tevékenység szerzett nagy-nagy örömet. Ezzel párhuzamosan azonban igencsak szeretek szerkeszteni, írni és beszélni is. A Magyar Életfa díj nagyon nagy megtiszteltetés és nagyon nagy megerősítés is számomra, hiszen megerősít abban, hogy nem volt hiábavaló az, hogy ide elkerültem, és talán nem volt hiábavaló az a negyven év, amelyet itt töltöttem, illetve az a tevékenység sem, amelyet itt kifejtettem, hiszen bármivel is foglalkoztam, igazából mind ugyanazt szolgálta: a magyar kultúra ügyét, ilyen, olyan vagy amolyan formában – tette hozzá a Magyar Életfa díjjal kitüntetett nyugalmazott magyartanár és könyvtárvezető, a Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület elnöke.
    A magyar kultúra napja délvidéki központi ünnepségén a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elismeréseinek átadását követően a Vajdasági Szép Magyar Könyv 2016 című pályázat eredményét is kihirdették. A 2016. évi Vajdasági Szép Magyar Könyv Díjat a Forum Könyvkiadó Intézetnek ítélte oda a zsűri Juhász Erzsébet Határregény című könyvéért, ezenkívül számos egyéb elismerést is kiosztott a bizottság.
    Az ünnepség alkalmi műsorában ezúttal Görög Noémi és Görög Enikő zongoraművész, Lőrinc Tímea színésznő, a 2016. évi Versünnep Fesztivál fődíjasa, valamint a Mezei Szilárd Túl a Tiszán Innen Esemble tagjai működtek közre, és a rendezvényhez kapcsolódóan Dormán László és Péter László közös tárlata is megnyílt, ez alkalommal Léphaft Pál, a Magyar Szó karikaturistája méltatta az alkotókat.

Máriás Endre

---

Dr. Hódi Éva

    Hódi Éva 1948. február 8-án született Budapesten. Több mint negyven évvel ezelőtt került Adára. Miután az egyetemen megismerkedett délvidéki származású férjével (Hódi Sándorral), követte őt az akkori Jugoszláviába, kisebbségi sorba – noha Budapesthez fűzte rokonsága, baráti köre, munkahelye. De ez nem feladás volt, mint inkább a szó szakrális értelmében vett és főként a közösség perspektívájából értett áldozat, és leginkább annak a gondolata, az elhivatottság olyan megmutatkozása, amely ilyen távlatból is arról mesél nekünk, hogy már akkor tudta: nemcsak férjét kísérni „váltott hazát”, hanem, hogy tevőlegesen tudjon hozzájárulni a délvidéki magyarság megmaradásáért vívott, közös küzdelmünkhöz, stratégiai gondolatokhoz, tervezésekhez, a közművelődés színvonalának és anyanyelvünk, a szép és igényes, helyes magyar beszéd és a nyelvhasználat presztízsének növeléséhez.

    Ennek a hivatástudatnak rengeteg a mutatója, megszámlálhatatlanok mérföldkövei és állomásai. Megpróbálni ezekből csupán néhányat kiemelni – hálatlan feladat. Felsorolásuk sem volna talán a legszerencsésebb, hisz több helyütt, így lexikonokból, interjúszövegekből, különböző évkönyvekből és nyelvészeti periodikákból mindez kiolvasható. Az elismerés, a méltó szó hangján kell tudnunk megszólalni. Úgy, hogy érthetővé váljon, milyen fontos számunkra kitartó ámulata, tenni akarása. Hogy mennyivel más volna minden, ha nincs az ifjúságkutatás, a magyar tudománytörténet, a magyar nyelv és irodalom, a nyelvművelés iránti érdeklődése, az olvasóvá nevelés terén végzett szolgálata, a Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület 1993-as megalakulásában (jövőre 25 éves az egyesület, Hódi Éva a hetvenedik születésnapját ünnepli) vállalt szerepe, az egyesületi munka megszervezése, a háborús években felmutatott és megmutatkozó hite és bennünket is megerősítő rendíthetetlensége, mind a mai napig vállalt kitartó gondoskodása a Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok fölött, szerepvállalása magyarságunk egyik fontos intézményének, a Szarvas Gábor Könyvtárnak a megerősítésében és felvirágoztatásában (gondoljunk akár a gyermekkönyvtár megnyitására), először a munkatársaként, majd nyugdíjaztatásáig mint igazgatója…
    Mindeközben vagy mindezzel párhuzamosan a Magyar Tudományos Akadémia határon túli köztestületi, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának, az Anyanyelvi Konferencia választmányának, a Nyelvápolók Szövetségének és a Szarvas Gábor Asztaltársaságnak a tagja. Közel egy évtizedig a Magyar Nemzeti Tanács Nyelvhasználati Bizottságának tevékenységében, feladatainak elvégzésében is hiánytalan munkát igyekszik felmutatni.
    De szerkeszt és ír is. A Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok legalább 30 kötetének megjelentetésében vállal szerepet. Tanulmányai, esszéi, cikkei mellett három önálló könyve – Egy kis tücsök és bogár, Ha szóra nyitod ajkad, Gyöngyhalászat – jelent meg: eddig. Pontosabban négy: a legutóbbi, amely a Még egy kis nyelvi tücsök és bogár címet kapta, most hagyta el a nyomdát, és várja bemutatóját, bemutatóit, az olvasók figyelmét, érdeklődését.
    Nem hallgathatjuk el, hogy Hódi Éva pótolhatatlan társa férjének az olyan kapitális művek elkészítésében, mint a vajdasági közéleti lexikon két hatalmas kötete, és Hódi Sándor egyre-másra megjelenő félszáz műve.
    Sokrétű és sokfelé ágazó munkásságát 1998-ban Berzsenyi-díjjal, míg 2004-ben Kresznerics Ferenc-díjjal ismerték el. Dr. Hódi Éva több mint negyvenéves közéleti, szakmai tevékenységével és hűségével a délvidéki magyar kultúra és közművelődés terén maradandót alkotott. Emberi, közéleti, politikai, a nemzetét féltő és a nemzete sorsáért elkötelezett személy magatartásával példaként szolgál előttünk.