Az ünnep két arca

    Az adventi időszak az évnek talán egyik legszebb része, hiszen az ünnepek és az év vége közeledtével igyekszünk jobban odafigyelni egymásra, megajándékozzuk a másikat, készülődünk, sütünk, főzünk, díszítünk, hangolódunk, ám néha sajnos túlzásba esünk, mindent készen akarunk kézhez kapni, lehetőleg egy nap alatt, akciósan. El sem megyünk érte, be sem csomagoljuk, veszünk egy ajándékzacskót, megrendeljük kényelmesen, otthonról, a fotelből, vagy ajándékutalványt adunk, mert nem ismerjük egymást annyira, hogy tudjuk, mit szeretne a másik. Már előre rettegünk a felmerülő költségektől, az elvárásoktól, a sok ajándéktól, a már előre fogyókúrás tanácsokat nyújtó oldalakat bújjuk, megvesszük a szódabikarbónát és a savlekötőt a szaloncukor mellé, és rettegve gondolunk az ünnepek után beköszöntő hosszú, böjtös januárra.
    Az otthon, együtt töltött idő azonban másról is szólhat. Mindannyiunk életében vannak olyan pillanatok, amikor a díszeken, fekete pénteken, kedvezményen, reklámon és ajándékutalványon túl, tisztán látunk, számadást végzünk arról, mi az, amink van, miért lehetünk hálásak, és legalább egy pillanatra nem akarunk többet annál, ami a legfontosabb, bár amíg természetesnek tartjuk a létezését, gyakran elfelejtjük, mi is az.
    Az újvidéki Gyermekkórházban láttam életem során legélesebben a karácsony lényegét. A steril szobában ülő kisgyerekek üvegfal mögül integettek a motoros télapóknak, akik olyan ajándékcsomagokat hoztak nekik, amilyenekről sok társuk álmodna idekint. Az ő családjuknak azonban, ahogy a miénknek is, csak akkor lett volna igazi ünnep a karácsony, ha együtt tölthették volna egészségben, az otthonukban. A látogató családtagok is átadták steril maszkban ajándékainkat, és hazafelé csöndben nyelték a könnyeiket az autóban. Talán aki egyszer ráeszmél, milyen törékeny is az emberi élet, milyen keveset számítanak, és milyen kicsinyesnek tűnnek az ajándékok, a kalácsok és a díszek, ha minden kockán van, akkor a világ dolgaira, köztük az ünnepekre is másképpen tekint az ember.
    Használjuk ki az elcsendesedés időszakában az együtt töltött időt arra, hogy hálát adunk azért, amink van! Gondoljunk bele, hány család tölti a karácsonyt reményvesztetten, szétszakítva, mások pedig fűtés, áram nélkül! Nem kell messzire néznünk, ha segítséget kérő családokat keresünk. Figyeljünk egymásra, gondoljunk bele, ha csak egyetlen, nélkülözhető apróságról lemondanánk, azzal mennyit segíthetnénk másoknak! Figyeljünk egymásra, a lényeges dolgokra! Legyen minden kedves olvasónknak áldott, békés az ünnep!

Morvai Nagybali Tamara