Lila advent

    Anyám néha hátracsapta a fejét, mint aki hanyatt akarja vetni magát, furcsa testtartást vett fel, hogy el ne dőljön, és fennhangon, nyitott szájjal kacagott. Mindez spontán történt, nem igazán illett az ő szelíd lényéhez, de hát, Istenem, vele is megtörtént néha, hogy elhagyta az önkontroll. És én ennek mindig nagyon örültem. Így nevetek most én is, csak úgy, hátradőlve, hangosan, tele szájjal. Mondhatom: hahotázok. Ahogyan ő mondta: kínomban! Újra december! Emberek!
    Az első adventi gyertya meggyújtva, az eljövetel első lángja. A hit. Hiszek. Vasárnap estefelé, csend és nyugalom. A gyertya vaníliás-fahéjas aromája csiklandozza az orrom. Töltök egy kis bort, és koccintok a sorsommal. Tárt karokkal várom, amit hoz, és köszönettel vagyok mindazért, ami volt. Mennyi könny és mennyi erő, bátorság! Kicsit megöregedtem, már örülni is csak könnyesen tudok! Olyan lettem, mint az, aki az esőnek örül, mert az a biztos! Utána meg majd végre kisüt a nap. Volna néhány kérdésem, ilyen finom, ünnepi hangulatban a sorsomhoz. De minek pocsékoljam a drága időmet? Habár éppen az az idő, amit annyira spórolnék, dobja majd a felszínre az igazságot. Ünnepelek ezekben a pillanatokban, mert nekem mentségemre szolgál az igazság, amely ha késik is, mindig engem igazol. Mindig a jó lelkem vezérelt, még ha hihetetlennek is tűnik egyeseknek, így nem félek az igazság pillanatától. Mások gaztettei is felszínre kerülnek ilyenkor, de már nem lepődök meg, csak suttogom: „Éreztem”! És ekkor az idő felszól: „Akkor miért vártál eddig?!” De mire felelnék, a sors megelőz: „Mert én így szabtam meg!”

    Iszunk, én, a tiszta lelkem, a vidám ritmust zakatoló szívem, és koccintunk. Hinni lenne már jó valakinek, akinek a jóságát az idő és a sors is igazolja. Miért baj, ha arra gondolok, jó lenne ebben a félhomályban két nekem csillanó szem, két erős kéz gyenge mozdulata, valaki, aki kiinná az egészségemre a poharat. És újra kitör belőlem a nevetés. Lehet, hogy bolond is vagyok, itt ülök a félhomályban, iszogatok ideképzelt barátaimmal, a sorssal és az idővel, és jókat nevetek – kínomban. De ez csodás érzés!
    A második adventi gyertyának a lángja vet fényt az arcomra, megmélyíti ráncaimat. Remény. Remélem minden rendben lesz! Egy pohár bor, és más gondolatok. Életem legszebb időszakát élem, mindenem megvan, mert úgy érzem, vannak vágyaim, vannak megvalósítható terveim, ugyanakkor egy csepp félelem is lakozik ott, legbelül, amely egészséges hozzáállást biztosít a dolgokhoz. Ez a vasárnap este sem magányos, mert gondolkodom. A barátaimról. Az idei év olyan helyzeteket produkált, amelyeken keresztül rádöbbentett arra, hogy képtelenség nélkülük élni. Gondoskodtak rólam, figyeltek rám, hol kisebb, hol nagyobb türelemmel, tanácsoltak és nem haragudtak, hogy pont fordítva tettem, mint ahogyan kérték. Volt öröm is bőven, amit megosztottunk. Jöttek, énekeltünk, nevettünk és elmélyültek az érzések bennünk. Soha nem kaptam ennyi őszinte ölelést, mint az idén! Mi is lehet jobb egy jó nevetéstől, amikor a könny kicsordul. Forgatom a borospoharat, köszönő érzéssel belekortyolok: jó barátok, jó, hogy vagytok!
    A harmadik gyertya is pislákol, és fura árnyékokat vet a falra. Figyelem a fények játékát. Lila érzés: összeszedettség és fegyelem! Öröm! A harmadik gyertya az öröm szimbóluma! Na, most mi van!? Öröm és aggodalom, újból a fránya könnyes mosoly, elégedettség és lelkiismeret. Hiány, borzasztó hiány, és a nagy pótlás! Megszületett a kis angyal, minden hiányzó embert és érzést helyettesít a szívemben, miközben ismeretlen és új szerelem kopog – nagymama lettem. Micsoda tervek! Újból régi láng és erő! Majd rossz fát teszünk a tűzre, és megbújunk tetteink mögött, lesznek titkaink és közös élményeink! Én nem kényeztetni akarom, azt sem tudom, mi az, nekem az a feladatom, hogy tartalmassá tegyem a gyermekkorát, gazdagítva a kis lelkét. Azt szeretném, ha megtanítanám vele az igazi mosolyt, mert annak a mestere vagyok, a humort és az örömet! Ez a feladatom! Na, töltök most még egy pohár bort, hisz ez a vasárnap teljesen más, mint az eddigiek, így megbocsátható bűn, ha tovább ülünk, én és a gondolataim, a gyertyalángok tánca mellett, jövőt jósolgatva a falon táncoló árnyékokból.
    A negyedik gyertya úgy ég, hogy mindannyian itt vagyunk! Nem elegen, de hála Istenek, nem kevesen! Olyan nagy fényt biztosít, hogy abban szinte látni a szeretetet. Hit, remény, öröm és szeretet. Sokan hiányoznak, de látom én – tele velük mindenki gondolata! Lassan nagycsalád leszünk, megteremtjük szeretetből és együttérzésből, munkával és megértéssel. Az asztal tele, körülülve, lelkemben festett jövőkép, ami – íme – valósággá vált! Büszke vagyok, jó kis banda verődött össze ez alatt a tető alatt. Tiszta szívemből kívánok mindenkinek sok-sok boldog pillanatot, olyat, amiért emberesen megküzdött! Rossz szavakat ne használjatok, mert erejük van! Ezért így mondom: Ne a betegségek ellen harcoljatok! Harcoljatok az egészségért és az egészséges életért! Boldog karácsonyt!