Teológiai gondolatok
Karácsony ünnepén

    „Ne féljetek! Mert nagy örömet adok tudtul nektek és majd az egész népnek. Ma megszületett a Megváltótok, Krisztus, az Úr, Dávid városában. Ez lesz a jel: Találtok egy jászolba fektetett, bepólyált gyermeket”. (Lk 2,10-12)
    Az angyal szava, mely több mint kétezer évvel ezelőtt szólt a pásztorokhoz, ma is éppen olyan időszerű, mint elhangzása idején. Az örömhír szava ugyanis ma is hirdeti: van Megváltó, van Szabadító. Jézusban velünk az Isten. Még ma is az a legfontosabb hír, hogy Isten úgy szerette a világot, hogy Jézusban eljött közénk, és emberré lett. Vállalta a kivetettséget és a kiszolgáltatottságot, a teljes emberi létet – a bűnt kivéve –, hogy átadja legnagyobb ajándékát: a szeretet fegyverét.
    A karácsony Isten ajándéka. Az Ő meg nem érdemelt közeledése az emberhez: áldozat-szeretete. A karácsony a láthatatlan Isten látható emberi természetben való megjelenésének az ünnepe. Nem más ez, mint Istennek az emberélet szűk kereteibe való korlátozása. Kell-e ettől az isteni magasságokból való kiüresítéstől nagyobb ajándék?

    Ez a hatalmas, darabjaira nem szedhető ajándék nekünk, istengyermekeknek szól. Lényegének megértése és megélése elnémít bennünket. Ez előtt az isteni titok előtt csak leborulni lehet, hogy lélekben növekedni tudjunk.
    Isten Fia megtestesülésének megünneplése régi századokra vezethető vissza. Kr. u. a IV. században már egy szentmisés külön ünnepként tartja számon a keresztény egyház, az V. századtól pedig éjféli misével gazdagítva. A karácsonyvárást, illetve a Jézus születési ünnepére való előretekintést adventi időszaknak nevezzük. Első nyomai Galliában, illetve Spanyolországban találhatók a IV. és V. században. Rómában csak a VI. századtól találkozhatunk az adventi várakozás első emlékeivel. Advent jelképe az adventi koszorú, ennek négy gyertyája azt a karácsonyt megelőző négy hetes időszakot jelzi, mely a bűnbánat és öröm időszaka is egyúttal.
    Az úrjöveti időszakban a keresztény egyház Krisztus három eljövetelét ünnepli:
    – emlékezünk a Messiás-várásra és Krisztus megszületésére,
    – várjuk, hogy Jézus lelkülete megszülessen bennünk,
    – várakozunk Krisztus Urunk második eljövetelére.
    Ha néhány pillanatra sikerül felidéznünk gyermekkorunk régi, kedves karácsonyi eseményeit, akkor újra átéljük a kisded Jézusra való várakozás kellemes hangulatát, örömteli érzését. Ha megértjük a végidőkben történő isteni megítélés és béke harmóniáját, akkor advent harmadik üzenetét is megértettük. Merthogy a világvégi második krisztusi eljövetel nemcsak valamennyiünk végső megítélését jelenti, hanem új életet is mindazok számára, akiknek Krisztus békés, szeretetteljes életet ad a teljes, megváltott világgal egyetemben. Akkor majd a hatalommal és dicsőségben megjelenő Krisztus „felváltja” az alázatban és szegénységben megszületett Jézust.
    Felmerül a kérdés: mi, mai keresztények, hogyan élhetjük meg a karácsonyi időt, hogyan születhet meg bennünk a jézusi lelkület, mikor válunk Krisztust magunkon hordozó keresztényekké? Ahhoz, hogy a feltett kérdésekre választ kapjunk, abból a szentírási üzenetből kell kiindulnunk, amely szerint az üres szalmán született Jézus a legnagyobb ajándék: a szeretet, a béke, a türelem, az alázatosság hordozója volt. Amennyiben jómagunk is birtokoljuk ezeket az értékeket, akkor meg tudjuk valósítani a karácsony igazi üzenetét.
    Nagyon szomorú karácsony az, amelynek lényegét csak a karácsonyfa díszítésében és abban látjuk, hogy méregdrága ajándékokat adjunk és kapjunk. A rideg tárgyak kicserélésével ugyanis nem lehet békét teremteni, és szeretetet sem lehet venni a zsebünkbe való mélyre nyúlással. Csak szívünk melegével tudunk kellemes, békés, meghitt karácsonyt biztosítani családunkban, környezetünkben. Ehhez kell a másik elfogadása, a másik ember kezének megfogása, a másik emberrel való őszinte beszélgetés.
    Ne hűtsük le a másik embert gonosz és komisz megjegyzéseinkkel, ne beszéljünk mások hibáiról megvetően és bírálóan, ne legyünk mások iránt lekicsinylőek! Ha legyőzzük magunkban a mások gyengeségeire való összpontosítást, a segítségnyújtás megtagadását, akkor elmondhatjuk, hogy megszületett szívünkben Isten szeretete, Jézus Krisztus.
    A karácsony igazi melege csak akkor születik meg bennünk, ha az ünnepre tiszta lélekkel készülünk. Ehhez kell kérnünk Isten segítségét, hogy sokéves rejtett titkainkat megvalljuk, hogy lelkünk a megszentelő kegyelem éltető erejében öltözzön fel. És még valami: ne elégedjünk meg azzal, hogy csak a karácsonyi ünnepkörben biztosítunk meleget a szívünkben! Ezért ne engedjük, hogy a karácsonnyal véget érjen mások iránti szeretetteljes viselkedésünk, alázatosságunk, irgalmasságunk! A karácsony melegét az év többi napjára is ruházzuk át, és adjuk tovább minden embertársunknak! A hajléktalanoknak is!
    Ne legyen kifogásunk, hogy szívünkben helyet adjunk Krisztusnak! Fogadjuk be Őt mindennapjainkba, hogy családtagjainkat, embertársainkat és magunkat is rávezessük a keresztény útra! Így kerülünk majd közel Istenhez és egymáshoz. Így leszünk szeretetteljes közösség. Ebben a rohanó, félelemmel teli világban álljunk meg egy kis időre, és Szent Pál apostollal együtt mondjuk: „Az Istennek pedig legyen hála az Ő kimondhatatlan ajándékáért.” (2 Kor,9,7)