Az újságírás szórakoztató munka

    Július folyamán a HÉT NAP tiszaszentmiklósi újságíró-táborában az adai PANORAMA - KÖRKÉP támogatásával részt vett Józó Andrea, az adai Műszaki Iskola tanulója is. Most az ő írását közöljük a táborban szerzett élményeiről.

    Sokan gondolhatnánk, hogy egy újságírótábor unalmas időtöltés. Pedig nem az. Kicsit sem.  A meglévő programokon kívül a legkellemesebbnek az éjszakák bizonyultak. Az összekovácsolódás mellett mindenki kellőképpen ki tudta fejezni stílusát írásban és a valóságban is. De ugorjunk vissza!
    Az első nap volt talán a legizgalmasabb. Mindenki számára mindenki idegen. Ez végződhetett volna rosszul is, de mindenki kedvesen fogadta a másik tanulni vágyó fiatalt. Érkezéskor rögvest bemutatkoztunk egymásnak. Mint kiderült, nemcsak Vajdaság számos településéről érkeztek a képzésre, hanem még Romániából is. Tanfolyamunk kezdetén rögvest bedobtak minket a mélyvízbe, melyet csöppet sem bánt meg senki. Legelőször egy kritikát vagy műsorajánlót kellett írni. Elég nehéz volt, hiszen Antala Zsuzsa Ikonok és patkányok című dokumentumfilmjét eléggé nehéz volt csoportban feldolgozni a még ismeretlen tagokkal. A nagy nehézségek ellenére jó kritikák születtek, melyeket dr. Csermák Zoltán véleményezett. A hangulat estére még jobbá vált. Így lehetőségünk adódott jobban megismernünk egymást. A következő napokban a hírről és a fontosságáról volt szó. Erről Bencsik István, a Szabadkai Rádió szerkesztője, a jó tudósítás összeállításáról pedig Tőke János, a Magyar Szó sportújságírója beszélt. Kicsivel később már ismét dolgozhattunk a már megszokott csapatokkal. Kevés időnk volt, de legalább megérezhettük, hogy milyen is egy újságíró élete. A továbbiakban az interjú készítéséhez Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője, Tóth Lívia, a Bánáti Újság szerkesztője és Tomek Viktor, a Hét Nap főszerkesztője adott hasznos tanácsokat. Mindenki megkapta a maga feladatát, és ezt követően felvilágosítottak minket a jegyzet fogalmáról. Az összes táborozónak kötelezően el kellett készíteni egy jegyzetet és egy interjút. Bevallom, itt mindenki kicsit megszeppent, ugyanis kevés volt az idő. Az éjjel nem is telt el teljesen bulizással. Az volt az érdekes, hogy még hajnali két órakor is a gépek előtt ültünk és tökéletesítettük a munkáinkat. Annyira belemerültünk, hogy a végén úgy jöttek szólni nekünk, hogy itt az ideje szórakozni a munka helyett. Ettől függetlenül folytattuk a dolgunkat, és sikeresen be is fejeztük. Ami ezután jött, az valami hihetetlen volt. Kikapcsolódás gyanánt kiültünk az udvarra, és hajnalig beszélgettünk. Azt nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de másnap már két lépést nem tudtunk megtenni egymás nélkül.  Ezt az Aracson való látogatás is bizonyítja. Nem telt el egy perc anélkül, hogy egyikünk ne nevetette volna el magát. Majd jött az értékelés, de előtte az írásokat nyelvhelyességi szempontból Kaszás Angéla, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet lektora nézte át. Ami ezután következett, az volt a legjobb és egyben a legrosszabb. Búcsúzkodtunk. Hosszas, közös ölelgetések, még egy utolsó séta, még egy utolsó „röndös” török kávé és az utolsó mosolyok. Mindenki szétszéledt, de megígértük egymásnak, hogy jövőre, ugyanott, ugyanakkor…

Józó Andrea