Esős időszak...
A burjánzóan növekedő zöld növényzet azt a hangulatot tárja elénk, mintha május hónapban lennénk, holott az akácfák itt-ott kezdik hullatni a levelüket. Hihetetlen időjárásban volt részünk ezen nyári hónapok alatt. Esőerdőhöz tudnám hasonlítani, nem azért, mert van tapasztalatom róla, hanem a puszta tény, ami utal reá. Nap mint nap zápor, zivatar, majd a párás kánikula, mindez csakis arra utalt, hogy a klímánk megváltozott. A téli hónapokban felhívták a termelők figyelmét a szakemberek, hogy az idén még véletlenül sem sűrűre ültessenek a határban. Az idei évet nagyon száraznak vélték és jövendőlték. Nem tudom, most mit javasolnak és mondanak azon kívül, hogy fenyeget újból a gombabetegség, valamint a rágcsáló kártevők hegyezgetik a fogaikat az őszi termésre, mivel már vásik foguk a herétől!
Félretéve a viccelődést, nem mindennapi esemény kellős közepén vagyunk, mert még senki sem mondhatja biztosra, hogy mi következik a közeljövőben. Ami biztos, a szalmarónák, a kockabálák és a körbálák is még mindig kinn a földeken várakoznak. Várják, hogy megszikkadjanak és végre bejuthassanak a gazdasági udvarokba.
Paraszt tata és mama szalmabélékból
Az egyetlen fontos és érdemleges esemény, amely vidékünkön történt, nem más, mint a kenyérszentelő Törökfalun. Július 27-én került sor a hagyományos ünnepség megszervezésére, melyre a falu apraja-nagyja izgatottan készülődött. Ez az ünnep megmozdítja a települést, ahol a hangsúly a hálaadáson, a szórakozáson és nem utolsósoron, hogy jól érezzék magukat azok, akik összejöttek. Az idei ünnepség fő támogatója a Magyar Nemzeti Tanács és az adai önkormányzat volt, valamint a helybeli szervezetek és lakosok is hozzájárultak. Az előkészületek mind-mind rendben mentek, sőt mi több, terv is született rossz idő esetére, ha netán egész naposan elrontaná az ünnepséget. Az időjárás már a délelőtti időszakot kibérelte magának, csak ott a kora délutáni időre adott lehetőséget a szép napos időnek, amikorra a főzőverseny beindulhatott. A kakaspörkölt-főző versenyre 19 résztvevő csapat jelent meg, akik társaságukkal nekilendültek a főzéshez. Az eredményt a zsűri a késő délutáni órákban adta hírül, a helybeli Apró Ádám pörköltjét minősítette a legsikeresebbnek. Utána a tornyosi Búrány Richárdé lett a második helyezés, valamint a helybeli Apró Miklós a harmadik helyet szerezte meg. Első alkalommal hirdettek a szervezők pálinkaversenyt az ünnepség alkalmából, kizárólag barackpálinkákat értékeltek. A zsűritagok legkiválóbbnak az adai Gyarmat Matild párlatát értékelték, majd a kevi Eke Zoltán következett, a harmadik helyezést a helybeli Berta Endre pálinkája érte el. A délutáni napos időjárás kedvet adott a játékos vetélkedőre, valamint a lovas felvonulásra is, ezen sokan részt vettek. A kenyérszen-telési szentmisét a falu plébánosa, Kormányos Zoltán mutatta be a Szent Gellért templomban. Nemzeti ruhába beöltözött fiatal lányok, a helybeli asszonykórus, a vendég művelődési egyesületek tagjai hagyományos népi ruhába beöltözve vitték az új kenyeret a templomba, hálát adva Istennek az idei termésért. A művelődési műsorra este nyolc órai kezdettel került sor a szabadtéri színpadnál, csakhogy negyedóra múlva nem mindennapi ítéletidő szakította meg. Körbe-körbe járkált a rossz idő, amikorra csak egyszer telibe találta a települést, és szétzavarta az ünneplőket. Kiszakadt a felhő alja, félórás zuhogó eső zúdult le a menekülő résztvevőkre. Aki csak tehette, mentette az irháját, valamint a szervezéshez szükséges kellékeket is. A műsor végül is a Százszorszép M.E épületében folytatódott, miután minden lecsitult, és az ott egybegyűltek is megnyugodtak, hogy a megmaradt fellépőket végighallgassák és tapssal megjutalmazzák. A vigasság tovább tartott az épületben, és hajnalig elhúzódott.
Sajnos, hogy az ünnepségbe beleszólt az időjárás, de a végére mégis jól sikeredett, mivel lehetett volna rosszabb is. A szervezésben a Százszorszép M.E. tagjai, a Junitisz Ifjúsági Szervezet a törökfalui ÖTT, a helyi közösség valamint sokan helybeli lakosok is részt vettek. Mindenkinek kijár a köszönet és elismerés a helytállásért ezen szép ünnep megszervezésében.
Törökfalusi sportnap
A "Youth spirit" projektum keretein belül vasárnap, augusztus 10-én megrendezésre került a IX. Sportnap Törökfalun. A Junitisz Ifjúsági szervezet kispályás focitornát szervezett, erre 12 csapat nevezett be. A résztvevőknek ebédet és ásványvizet biztosítottak a szervezők. Helyezések: I. Moholi fiákerek, Mohol, II. Fehér Szarvas, Gunaras, III. Drink Team, Ada, IV. Zentai Önkormányzat. A dobogósok serleget és érmet kaptak. A rendezvény támogatói: Ada község Önkormányzata, Sport- és Ifjúsági Minisztérium, Sport és Ifjúsági Központ, Ada.
Bilicki Zoltán polgármester elmondta, hogy Ada községben az idén ezzel a rendezvénnyel ünnepelték az ifjúsági világnapot.
Drink Team, Ada
Molnár József